Kémeink jelentése szerint
két hét múlva zöld ruhás emberek tucatjai
lepik el főként vizes élőhelyeket, és valami furcsa nagy
egy és két lencsés készülékekkel bámulnak majd az ég felé!
De, állítólag annyi madár érkezik,
hogy ezt nem tudják önmaguk megszámolni!
GYERTEK, SEGÍTSÜNK NEKIK!!!
Program:
2021. október 2-án 15 órakor
Lipóton a kemping madárvártájából indulva
teszünk egy három órás madármegfigyelő sétát.
18. órától a kilátóból figyeljük (számoljuk) tovább a madarakat.
Mint madárkórus a tavaszi hajnalokon, úgy zengi teli az ember a média csatornáit, hogy a nyári melegben inni, inni és inni kell. A fél- vagy egész napos menetgyakorlatoknak jelentős részét teszi ki hátizsákunkban a palackba zárt víz.
De mi történik a kedvenceinkkel? Kik szintén kókadva keresik az árnyék menedékét hőség idején. Ott van nekik a Duna, Lajta s a tavak - mondhatja a felületes szemlélő. Ez azonban a madarak többségéhez relatív messze van, s az olykor meredek part nem is alkalmas az énekeseknek. Persze egy fecskével teljesen más a helyzet, no meg egy hosszú lábú nagy kócsag sem esik kétségbe egy ilyen láttán, de szegény feketerigónak vagy széncinegének már nehezebb dolga akad.
Nem kell emlékeim mélységes kútjának aljára fúrni, hogy felidézzem a kótyagos nyári melegben a bandukolást a Duna árterében. Egyedül izzadságtól súlyos pólóban kutyagoltam a poros utakon, mígnem a távolban egy pocsolyát láttam. Leráztam a bágyadtság terhét a szemekről, s szoborrá meredve figyeltem a távcsőben megjelenő kép minden rezdülését, hiszen ott bizony szinte mindig előbukkant valami. Egy citromsármány, egy füzike.
Aki azonban nem ácsingózik az ilyen körülményekre, de a látottakból sem akar kimaradni, készítsen magának pocsolyát, magyarul madáritatót. Ennek fontossága akkora, hogy a Madárbarátok könyv a madárbarát kert kialakításának első lépéseként jelöli meg! Rajta hát! Elő az ásót, túrjuk fel vele a földet! Éljenek a tavak!
Talán nem is kellene ilyen hévvel nekilódulni! Vegyük csak ki a sufniból azt a rég nem használt műanyag virágcserép alátétet, majd öntsünk bele öt centi mély vizet, tegyük ki egy számunkra is jól látható sík terepre, mely nem a macska zarándok útjára esik, s jöhet is móka. Ha van, amire szükségük van a csőrösöknek nyáron, az a madáritató. Ha kellő nagyságú és bele is férnek, Lipótra sem kell repülniük a termálba. Ha sikerül malomkő méretűt keríteni, akkor a közepére érdemes tenni egy követ is.
Mivel tudnám még feldobni az itatót, hogyan tudnék több élményt adni, s ez által több élményt kapni? Már egy újabb virágalátétet varázsolunk elő, ami lehet akár téglalap alakú is, melybe homok kerül. Itt lesz a homokfürdő! Kedvenceink tolla között ugyanis különböző élősködők bújnak meg, amiktől meg szeretnének szabadulni. Emiatt belefekszenek a homokba, s ez segít kitisztítani. Ha viszont az itató mellett van, a vizes homokból több tud a tollakba ragadni, így jobban működik a dolog.
Rakj ki egy tál vizet, mellé egy tál homokot és már a környék madarainak segítségére lettél. Ha pedig mindezzel megvagy, hátra dőlve a kerti székben akár mobiltelefonnal vagy fényképezőgéppel, s jöhetnek a fotók és a megunhatatlan kérdések, milyen madár volt ez? Mikor érkezik egy újabb faj? Írhatod a fajlistát!
Nagy Kornél
MI A KÖZÖS a
tengelicben,
a kék cinegében,
az őszapóban?
Nyáron ők is szomjaznak!
Részletekről hamarosan...
A Bakony csupán egy szó a sok közül. Mégis egy óriási demizsonhoz hasonló szó, mely csordultig van édes élményekkel és soha nem feledhető kalandokkal. Testet - lelket edző emelkedőkkel, harmóniát árasztó rétekkel. Egy szó csupán, ami még szebben cseng a fülünkben az elmúlt túra óta. Ha pedig kíváncsi vagy az okára, fuss tovább e betűvel jelölt sorokon.
Történt egy napsütötte szombat délelőttön, hogy családunk háromnegyed részének fantáziáját mozgatta meg a bakonybéli túra lehetősége. Bálinttal és feleségemmel ültünk hát be a kocsiba, hogy az aszfaltcsík ledarálása után a térség egyik legfelkapottabb terepülésének utcáján parkoljuk le a modern szekeret. Innen már a lábak kapták a főszerepet, no meg a térkép, mert a tervezett útvonal elég kacifántosan mutatta magát.
A falu látszik, hogy szereti a turistákat. Nemcsak formás házacskái és hangulatos elemei tűntek fel, hanem bizony vendéglátó helyeinek száma is messze túlhaladta a hasonló méretű helyeket.
Erre kevésbé, de a jelzésekre annál inkább ráhangolódtunk, mely egy darabig szépen követhető is volt. Egyszer csak a nyíl egy kerítéssel elválasztott üzem felé mutatott. Pislogtunk, mint maci a málnásban, most akkor mi van? Mariann viszont tudott olvasni, ki volt írva gyalog és kerékpárral át lehet rajta haladni. No, van még mit tanulni, így üzemi területhez hasonló helyen vágtunk át nem kis óvatossággal a kutyaugatásra számítva. Ez elmaradt, az erdő mögötte viszont nem, melybe belehasítva megszokott terepre kerültünk.
Majd jött egy kis ingyom-bingyom aszfaltos rész meg hasonló, de végül ismét egy erdei út következett, amin turista alig, de ér annál inkább kanyargott. Már itt észrevettük, holott komolyan kellett figyelni a jelzéseket, s bizony pár száz méterenként másikra tértünk, mesteri munkát végeztek az útvonal tervezők. Elsőre átjött minden. Még a víz is az úton, amit ugye egy túrázó élvez. Ember sehol, erre csak a madár jár, így nem volt ciki, ahogy sánta kecske módjára pattogtunk át a gázlókon.
Micsoda hely, nem győztem már ott is dicsérni! Kezdetben kissé dózerolt sáros utat kaptunk, később érkezett a füves, majd rétes rész, közben forrással és szántóval karján! Ennél mozaikosabb tájra aligha vágyhat az, ki lábbelijét e földön kívánja koptatni.
Az aszfalt keresztezése után azonban ismét megváltozott a vidék. Szalagvékony ösvényre terelt minket, hol libasorba követtük egymást az ismeretlenbe. A májusi erdő azonban nem nézte ezt hangtalan. A mozi hangtechnikusokat is megszégyenítő módon ezer szögből és módon zúdult ránk a kórus.
Egyik irányból vörösbegy tolta szívből-lélekből, másik részről már csilpcsalpfüzike csőréből áramlott ki a jellegzetes dallam. Énekes rigók, erdei pintyek és még számtalan tollas zengte csordultig az erdőt, amibe ilyenkor minden lépés élmény! Nem is foglalkoztunk semmi mással, csak jöttek a dallamok, fogytak az utak.
Óriások vettek körbe minket. Hogy kerültek oda? Fogalmunk sincs. Ott voltak és kész. Mi meg próbáltunk lábujjaik között átbukdácsolni. Nézd már a jelzés is észrevétlenül átváltozott. Miként kerültünk a kerekes kői szurdok aljára? Nem tudni. A patak viszont ott csörgedezett az alján, melyet gigászi falak vettek körül! No, akkor itt és most! Éljük meg a pillanatot!
A szurdokról írni nem lehet. Őhozzá oda kell menni, s ott kell lenni. Majd leülni hűs köveire. Hallgatni a víz természetes hangját, amint a sziklákkal beszélget.
Látni a völgyet, mely alján hangyaként kuporodunk meg, s váltunk részévé a tájnak. Ezt szavakba foglalni felesleges próbálkozás. A terep viszont egyéb huncutságokra is képes. Mondjuk lehánthatja rólunk a nagy komoly felnőtt gagyi szerepét, s máris egyik körül a másikra mókusként ugrálva az árok másik szélén szemléltem a szemköztik oldalt. Holott itt már több kiránduló család is látótérben volt, mit számít mindez. A kihívás szebben szólt. Idővel Bálint is vette a lapot, s már ketten egyensúlyoztunk. Néha hajlamos vagyok a hétköznapok szigorú protokolljában elfelejteni a játékot, a spontán szórakozást. Persze azért például a sportokban el lehet csípni egy két hasonló pillanatot, de itt is. Csak ugrálni egyik kőről a másikra, örülni, ha rajta maradsz, s mosolyogni, ha csobban a láb a vízben.
A táj idővel szelídülni kezdett, a patak visszatért rendes medrébe. Mi is áttörtünk a visszafelé vezető útra. Innen már csak tolni kellett a faluig. Holott az óra még barátságban sétált velünk, túl sok megállóra nem volt szükség. Lélegzetelállító panoráma, tüdőt nagyító kaptatók sem érkeztek. Ezt a szakaszt csak hozni kellett. Daráltuk is szépen a kilométereket.
Egyszer csak település szélét ígérte a fák mögötti terület. S lám tényleg, kiértünk Bakonybél talán leghangulatosabb, s legfelkapottabb részére. A tóhoz, mely turisztikailag egyszerűen tökéletesen lett kialakítva. Igényes környezet, szép tiszta rendezett teli padokkal. S ki jön szembe a sétányon. Egyik kedves ismerős a barátjával. Jééé! Tudtam, hogy ebben a térségben töltik a napot, de hogy ők is idelátogatnak! Örömmel üdvözöltük egymást, majd egy beszélgetés után mindenki elindult tovább a maga útján. Nekünk már csak a kocsi megtalálása volt a cél, melyre sokat nem kellett várni.
A parkoló már foghíjas volt, a lábak is nehezebben mozogtak, örültek is az ülésnek. A motor éneklésbe kezdett, majd Zircig, a kedvenc hamburgeresig meg sem állt. Itt az elégetett kalóriák pótlása után vette csak be újra Győr felé futó utat, mely hátán elindultunk hazafelé.
Nagy Kornél
Történt egy napsütötte szombat reggelen, hogy ezúttal négyen ültünk be a kocsiba, felkeresni a környék legbájosabb települését, Súrt. A járgány kerekei könnyedén tolták be szájukon az ismerős távot, majd amikor a település főterének parkolójához értünk, megállt, s tudta, jó darabig itt kell szobroznia. Aki ugyanis erre a területre ér, ne spóroljon az idejével!
Mi is komótosan jártuk be újra a park mesterien faragott padjait és kukkantottuk meg az összes fellelhető apróságot, melyet ízlésesen szórtak szét a helybeliek. Emitt egy ugróiskola, amott egy arborétumot idéző tábla.
Ezek begyűjtése után a szabadidőpark került a bio navigációs szerkezetébe beírva. Egy hangulatos utca erre, egy külső peremterület arra, s lám máris játszótér, majd kondi park és egy mini arénához hasonló helyen lettünk. Itt találtunk egy Himaláját idéző függőhidat is, amin átbaktatva hullámzott alattunk. Ezt még egyszer ki kell próbálni!
Nem találtam olyan települést még, mi ennyire kitárta volna kapuit a turisták előtt. A honlapjukra feltöltött térképen a bőség kosarából válogathatjuk ki a következő célpontokat. Ez kiváló mézesmadzag, amire érdemes rámozdulni, azonban egy kicsit túl van reklámozva. A valóság ettől egy picit fakóbb, de jó lehet lakni vele!
A mezítlábas ösvényt például meg sem találtuk. Helyette felértünk egy dobra, ami tetejéről látszott, a mézeskalács házikókon kívül itt is vannak kevésbé vonzó porták. A falu viszont csordultig van apró meglepikkel. A napórájuknál is érdemes elidőzni.
Az igazi attrakció azonban csak ezután következett. Elindultunk felkutatni azt a helyet, amiért reggel kikeltünk az ágyból! Súrt nem az óriások tervezték. A távolságot itt nem éles terepen megszokott mértékegységekkel mérik, de másban is elért ez a séta. Bálint például rollerrel tolta, mi pedig könnyű felszerelésben. Csupán egy falusi sétára készültünk, s pont azt is kaptuk, csak sokkal többet. Városban ugyanis a húsvéti hangulat nyomait főként a boltok polcain találhatjuk meg.
Itt viszont számtalan ház udvarából kacsintottak ránk a tapsifülesek modelljei, hol szólóban, hol párban, hol tojások közt, hol más elemek társaságában. Az ünnepi hangulattal volt átitatva minden. Itt éreztük valójában, milyen is lehet a húsvét. Mindehhez kedves bennszülöttek, kik rendre köszöntek. Boldogan alkalmazkodtuk a Nyúlról már ismerős helyzethez. Az útba igazításnál is készségesesek voltak, így be is tudtuk venni az irányt magasabbra felkapaszkodott házakhoz, majd azon is túl.
S lám erdőbe kerültünk! Hogy lehet ez?! A széles szekérúton sétálva mintha kinyílt volna a világ, s minden otthonosabb lett. A tavaszi madárkoncert javában zajlott, s lekuporodásért hívtak az odvas keltikék. A kacskaringózás közben egyéb ajándékokat is elénk szórt a táj. Például egy rovar szállodát, mellyel szintén nem minden nap fut össze az ember. Mit várunk ettől a területtől? Itt tényleg lépten - nyomon valami aprósággal, érdekességgel készülnek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni! Ez Súr! A kirándulók Mekkája.
Ami azonban ezután következett, az túlmutat mindezen! A sorba nőtt fák elfogytak, majd a mögötte található tisztáson megpillantottuk az emberi kéz alkotta, de a természethez szorosan kötődő, valódi célra irányuló lombkorona tanösvényt. A tisztás, melyet fényképről már csukott szemmel megismer az ember, most előtte karnyújtásnyira! Hmmm! De nocsak, mi van ott a fák törzsére felcsavarozva?! Ami az egész területen szinte mindenütt. Madárodúk! Oké, láttunk már ilyet, de itt a klasszikusokon kívül nem „d,” sőt még fakúsz odú is! Ezek után nincs mit írni! Minden tisztelem a helyi madárbarátoknak!
El is időztünk egy kicsit a területen, elképzeltük, merre lehet a parkoló és torony iránt elindultunk felé. Itt jött szembe a falu legvarázslatosabb arca. Szellősen elhelyezett házak, tágas kilátások a központ felé, kész élmény volt itt a séta. Nem is tettünk bele erőt, komótosan a táj hangulatában megnyugodva ereszkedtünk egészen a kocsiig.
Súrt nem lehet eleget dicsérni! Megszámlálhatatlannyi üde színfolttal a környék legtökéletesebb állomása. Igaz, nem az egyetlen! Az óra mosolyogva kérdezte tőlünk. Megyünk még valahová? Belefér! A motor újra járni kezdett, a kerekek a 82-es főútra érve nem Győr, hanem Bakonygyirmót felé vették az irányt, hol egy nyúlfarknyi terület bejárását tűzték ki zászlajukra.
Eltéveszthetetlenül könnyű megtalálni a pincesort, ami előtt megállva feleségemmel ketten szálltunk csak ki. A fiatalságba nyomot hagyott a korábbi kilométerek, amit a felfedezésünk vágya nem írt felül. A térkép egy kellemes helyet ígért, amit meg kell nézni!
Igaza lett! Egy kis üde könnyű rövid séta a présházak között, melyeknél mindenhol a szőlőé a főszerep. Nem is vártunk többet. Pár száz méter előre húú és ááá jelzők közben. Igényes házak, tiszta környezet, öröm közöttük elhaladni.
Visszaérve a kocsihoz a brrrrr hang újra duruzsolni kezdett, majd elindult a hazafelé vezető úton.
Nagy Kornél
Képzeletben csukd be a szemed, Kedves Olvasó, álmodd azt, hogy tavasz van, méghozzá abból a jobbik formából! A nap sugarai érintik meg szemeid, mely kinyílik és felébredsz. Mi ez a hang az ablakon túlról? Odalépsz, óvatosan kinyitod azt, majd ünnepélyesen betáncolnak a dallamok a szobádba. Jó reggelt!
Ezer kincset rejt a legszenvedélyesebb évszakunk, de mint mogyoró a tejszínhab tetején kétségtelenül a madarak kórusa szerepel a középpontban. A történet azonban ennél jóval korábban kezdődik. A nyitott füllel járó természetbarát már tél derekától elcsípheti a pár hónapra előre mutató jeleket.
A barátságosabb téli délutánokon feketerigók egy–egy örökzöld ágán megpihenve halk dudorászásba kezdenek, s lepik meg az arra járókat. Amint a farsang közeledik a fák doktorai munkába állnak, heves dobolásba kezdenek. Ilyenkor hallani, hogy pörgetnek, egy másodperc alatt akár húszat vagy még többet ütnek csőrükkel. Az étkük feltárásához semmi köze, ez már a második évszakunk hangulatát idézi.
Februárban egy citromsárga mellényes, hosszú fekete nyakkendőt viselő közkedvelt tollas is rágyújt a mindenki által ismert nótára, a nyit – ni – kék re.
Emlékszem egyszer pont a Gerecse szuszogós emelkedőjével feszültünk össze, s tettük próbára erőnket, mikor a széncinege vetett véget az öldöklő csatának, s kiáltotta el magát a szezonban első hallásra. Le is dobta a láncot a szervezet, s oly reményhozó volt hallani a hangját, amiben már benne volt a tavasz ígérete.
Zsuzsanna névnapja is érdekes fordulópont a madárhangvadászok naptárában. A népi megfigyelések szerint ilyenkor illik ugyanis megszólalni a mezei pacsirtának. Ezt többnyire nekik is elárulják így február végéhez közeledve, a szántók fölött már érdemes a két autózúgás közé belehallgatózni, hátha meglesz! A városközpontban néhány éve egy búbos pacsirta épített otthont, ők nem kötötték magukat mezei társuk szabályához. Igaz, itthon is voltak télen is, míg utóbbiak nem, hiszen rövidtávú vonulók.
Ilyenkor érkeznek a Földközi – tenger partvidékéről a tollas brigád legvagányabb alakjai is, a fekete csillogó ruhát magukon viselő harsány seregélyek is. Akit az unatkozás réme ijesztget, keresse meg őket, s huss, messzire fut tőle.
A hangutánzás hazai mesterei ugyanis széles repertoárral készülnek évről évre. A kevésbé elhíresült barázdabillegető is ekkortájt érkezik haza, bár ő jóval szerényebb keretek között csipog.
A madárhang koncert kezdetének valós időpontját azonban igazi nagyszólista, a Kárpát-medence második legkarizmatikusabb dalnokának érkezéséhez kötöm. Amikor feláll az egyik legmagasabb fa csúcsára, majd szélesre tárja csőrét, ahonnan kiáramlik a mással össze nem keverhető szín, tiszta élménycsokor! Akkor kezdődik a tavasz! Énekes rigó, nem csak egy madár a sok közül. Ő olyan, mint az autóversenyeken a start lámpát megnyomó főszereplő. A jelenlétére gyulladnak fel a fények, tőle virul ki a határ, tér magához a természet, kezdődik az élet.
Innentől pedig nincs megállás. Elkezdődik a koncert, melybe egyre többen, s többen csatlakoznak be. Háttérben megszólal a barátposzáta a maga dallamos stílusával. Másik oldalról vörösbegy gyarapítja a zenei sokféleséget a szerénynek és kedvesnek tűnő énekével. A varjúk károgó sokasága helyett rozsdafarkúak és csilpcsalpfüzikék csapnak a húrok közé, s engedik szabadjára a bennük rejlő csodás képességeiket. Nincs megállás, a madárhang kórus, mint egy éltető erő mindent megtölt frissességgel. Milyen érzés a nyitott ablaknál állni, s része lenni a csodának?
Várj csak egy pillanatra! Nehogy azt hidd, hogy ez a csúcs, NEEEM!
A madárhangvadász még valakire vár! Izgatottan fülel a naplementében! A megszokott helyeken lassít, várja a hangot, aminek jönnie keeelll! Ma este még nem, de holnap talán igen. Tudja jól a mester lehet, hogy már ott bújócskázik a fák üde friss lombjai között, csak még kivár. Területet, madarász nyelven revírt foglal. Majd, amikor már minden egyes porcikád vágyik arra a bizonyos hangra, egyszer csak…
Tyú, tyú ,tyú ! Kezdőőőőődik!!! A hang, mely olyan, mint színek között a vörös, a hegységek között a Himalája, szelek között a hurrikán. Mintha lennének a többiek és ő a csalogány, a fülemüle. A madár, melyet szavakkal leírni szinte illetlenség, hiszen ezekkel elveszti azt, aki. Őt meg kell hallani, s onnantól kezdve a dal az „ember emberségében” teszi a dolgát. A füttyének első hangja kopogtatás nélkül behatol a füledbe, onnan pedig tovább! Amit pedig bent talál, azzal elbánik könyörtelenül! Az a hang, mely csordultig van energiával. A hang, mely úgy fakad ki a madár csőrén, mint vulkán kürtűből az ég tetejéig fakadó láva. A hang, mely csillapíthatatlanul áramlik a kellemesen április aranyszínű estéken, de nem áll meg, mert ő nem az a fajta. Mit neki sötétség, meg éjjel! Aki libabőrre vágyik, engedje meg magának, hogy az éj leple alatt egy fülemülés területen sétáljon végig. Ott testet ölt a boldogság igen magas formája.
Mit is várhatnánk tőle, ennek a produktumnak nem más generátora, mint maga a színtiszta szerelem. A hím ugyanis azért hozza létre azt a valóság talaját már félig súroló művet, mert ettől a bájitaltól várja, hogy párja övé legyen. No, meg persze azért, hogy többi hímet távol tartsa a területéről. Mindennek a töredékét pedig a mi fülünk és érzelmi világunk is fel tudja fogni. Úgy gondolom, aki eddig a sorokig eljutott elég szentimentális ahhoz, hogy mindezt átélje, hiszen ha nem az lenne már rég, másfelé járna.
A fülemüle éneke olyan színeket kever ki a palettára, melyet felhasználva élénkebbé tehetjük ezt a nagy kifestőt, melynek mai lapjára most értünk, s aminek emlékeit majd holnap fellapozhatjuk. Van, amikor borsó méterű izzadságcseppeket nyögünk ki egy–egy emelkedőn felfelé a Bakony, vagy épp a Pilis könyörtelen emelkedőin, arra is szükség van. S arra is, amikor a nagy fakopáncs, énekes rigó, de legfőképp a fülemüle éneke által rugaszkodhatunk fel egy álomvilágba.
Nagy Kornél
Ismeretlenbe futó végtelen utak, a semmiség felé néző hangtalan fák, ismerős vidék feltáratlan világa! Ennek megörökítésére tesz most kísérletet e pár sor, melyet Kedves Olvasó elé tárok! És mi sül ki belőle? Ha van kedved, derítsük ki közösen!
A csillagászok képesek csak lassan megszámolni, hogy hányadik alkalommal állt meg négykerekűnk négy kereke a nyúli templom parkolójában.
Ezúttal csupán két láb dobbantott mellette, nem titkolt szándékkal, miszerint a Gerhai kereszt fölötti területet fogja bebarangolni. A falu ütőerének számító 82-es főút mellett kutyagolni nem turisták vágya. Így csak a kötelező szakaszt teljesítettem rajta, majd amint érdemes volt, egy kanyar, s már a csendesebb házak között haladt az ember.
A térkép védett fákat ígért, egy kanyart talán megér. Háááát! Akinek van jobb dolga, ne halassza el miatta. Az élő óriások ugyan meglettek, de egy telek mögött nyújtózkodtak ki, hogy aki épp rájuk kíváncsi megpillanthassa őket. Amint ezt a pontot is ismert lett, egy présház szolgálta a következő tájékozódási pontot, melyet sikerült behúzni. Oké, helyismeret megvolt, irány a startvonal.
Az ismerős utcák póznái rendre ott voltak, ahol az utolsó túrán láttuk őket. A kereszt is meglett, majd egy kedves écsi család, ki iránytűként navigált be a következő egyben ismeretlen szakaszra.
Berakták a zümit a fülembe, mikor elmondták ők melyik oldalról kapaszkodtak fel, de jelentem a Gerhán túl is van élet! Kezdetben egy magányos házikó tűnt fel, majd egy kiránduló csoport, kikkel tapasztalatot cseréltünk. A lábak újra komfortos üzemmódba kapcsoltak, azonban a szemek bejeleztek, hahó, itt kell lefordulni vissza a faluba!
A kíváncsiság kis törpéje azonban az út közepére állt, s feltette a kérdést. Tényleg erre akarsz menni? Nézz magad elé! Ott a végtelen! Fuss le a térképről, hasíts bele az ismeretlenbe! Dobd le azt a sok béklyót és láss világot! Hmm! Szólóban ezek a szavak felerősödve hallatszanak. Nincs kiért felelni, csak azért a testért, melyet-e két láb cipel! Hmm, jól van, lássuk mi lesz belőle. S az út, mely eddig a messzeségbe futott, most barátnak fogadott, és kísért egyre följebb és följebb! Itt egy újabb házikó mutatta, itt meg egy másik, magyarázott szüntelen. De mi ez az utca? Hol vagyok? Ahol a Nyúl ujjhegyei érintik Écs kezét! Hmm! Micsoda romantika itt fent a dombon! Majd egy merész kanyar, s már ereszkedtem is le az egyik úton. Hangulatos házak, a nyüzsgő világon kívül, de a mesebeli világ közepén. Idillikus környezet, mely szinte átkarol, s visz is magával.
Na, ilyenkor kell Popeye-től a kölcsönzött erő, mely az elme közepébe tud csapni, s azt ordítja teli torokból. Elég! Hátra arc! Most nem holmi korzózásra jöttél! Van még másfél, két óra a sötétedésig, lássuk, miről szól a valódi természet! Kötelességtudóan fordul meg a láb, s tette a dolgát, indult vissza, majd mikor meglátta tőle fürgén a meredek emelkedőnek futó utat…
Indulás! Az emelkedő megmutatja a szívnek, miért találták ki, miközben a hátrahagyott egyre hosszabbra nyúló sár emlékszik minden lépésre. De menni kell, mert menni kell. Csak fenyőrigók csacsogása és idén oly ritkán hallatszott süvöltők jellegzetes hangja torpant meg. Ott viszont érkezik két srác, hát csak tudják, mi van arra?
Röviddel később már arról fecsegünk, hogy egyenes irányba haladva még egy darabig, a Rábaringhez lehet kijutni. Oké! Akkor legyen az úti cél!
Robotra áll be a test, teszi a dolgát szorgalmasan, mígnem egy mező bontakozik ki, melyet a Nap már alacsony szögben simít végig. Ettől ő arany színben kezd pompázni, mely mellett nem illik csak úgy elmenni. Meg kell állni és tapasztalni a csodát. A szabadság poharából ilyen koktélt fogyasztani, hmm! Igazi ínyenceknek való! A turista jelzések során átélt számtalan kalandok felbecsülhetetlen értékűek, de amikor a pillanatnyi szeszélyből születő elhatározások eredményét tapasztalod! Annak teljesen más íze van! A szabadságnak, mely szerint arra mész, amerre akarsz, de egyben a felelősségnek, miszerint onnan vissza is kell találni még sötétedés előtt.
Indulás, menni tovább, majd látni bokros cserjés tájat, mely végén valahol a ring. Mentek a lábak szépen szorgalmasan, miközben a kalkulátor fent dolgozott serényen. Elmegyünk a következő kanyarig, s ha ott sem lesz, hátra arc. Amint azonban odaért, na, jó a következő még belefér. S lám egyszer csak a szalagkorlát fémje virított ki a bozótból, megvagy! Uzsgyi, fel hozzá, hát így néz ki a Rábaring, no meg a Naplemente, mely nem cicózik! Jön, lát, megy!
Rohamtempóba ereszkedés vissza az útra, majd egy kemény utazótempót beállítva kezdődött a darálás. Amikor a fény szökik ki az ismeretlen területről, az élvezeti érték csupán az izgalomban van, mely szerint ki jut ki korábban. Közben a hideg sem kopogott kétszer! Tolta be magát rendesen, feltartóztathatatlanul. Erre persze tempóval lehetett válaszolni, be is kapcsolt a fűtés rendesen. Két pofára zabálták a bakancsok a szájukba tömött távot, holott tudták, a kocsi valahol a Holdon túl van. Ismerős terepig kellett megelőzni a sötétséget, mely sikerült is, innentől kezdve lehetett normál utazó ritmusba leereszkedni egészen a parkolóig.
A lámpák fényénél találtam rá az Opelre, mely már a hazautazás lehetőségét kínálta, s egyben azt is, hogy nemsokára újra elhozlak ide!
Nagy Kornél
Amikor Te az ágyadban fekszel, ők akkor ébrednek. Ahol te kísérteteket látsz, ők az élelmet. Amikor Te különcnek nézed őket, ők téged talán nem, de a történet végén eldöntheted, ki a különcebb!
Kevés hétvége dicsekedhet azzal a gyönyörű ténnyel, hogy mind a három nap tollasok közt lehettem. Az országos erdei fülesbagoly számlálás viszont tökéletes ürügy erre. Így történt meg, hogy péntek késő délután már Bezenye megszokott háza előtt tipródott két bakancs és várta a semmit. Kiérkezve ugyanis a terep jelezte, itt bizony tavaly óta átfirkálták az utca képét. A baglyok egyik kedvenc fáját fodrász kapta el, s megnyirbálta rendesen. A többiből is lenyisszantottak egyet - egyet, mint később kiderült alapos indokkal. A ház biztonsága kívánta meg, valamint az áram ellátása miatt is volt némi igazítás. Érthető, de az is, hogy a köpetek, melyek eddig a fák alatt voltak eltűntek. A madarak egy része, sőt még a macskák is a megemésztetlen táplálékukat kiköpik és ennek nyomai láthatóak a nappalizó fák alatt. Ha már így alakult, egy szobrozást megért.
Jött az este, de a baglyok sehol. Szerencsére járókelők viszont igen, kiktől sok értékes infót be lehetett gyűjteni. A legszívhezszólóbb az, hogy mennyire számon tartják kedvenceinket. Az egyik úr lányával érkezett ki, részletesen mesélt a helyi fülesek állományáról. Idősebb nénik is követték sorsukat, de él itt egy anyuka, ki szerintem már névről ismeri őket. Tőle tudtam meg, hogy kedvenceink merre költöztek tovább, miközben ennyire hiányoznak neki. Ha ezúttal baglyokat nem is, de madárvédőket annál inkább sikerült találni!
Szombat ebéd után már sűrűbben nézegettem a távcső irányába, s bizony egy idő után elfoglalta méltó helyét, a nyakban, miközben a világ talán legfantasztikusabb lényei közé keveredett. A varjúkról nem lehet eleget írni.
Ők picit olyanok, mint a tonik üdítő. Elsőre kesernyésnek tűnnek, mert feketék, hangosak, és sokan vannak. De amikor ezeken túl is megnézzük őket, érkezik a csoda! Akkor jön az édes és szomjoltó érték. Szívből kívánom, hogy mindenki megláthassa a varjúk fekete fátyol mögötti arcát. A Mosoni – Dunához érve tengelicek kellemesen csilingelő csapata is tett egy kitérőt, melyet vidám kacsák hangja tett teljessé. A Lajta spiccen egy fakopi is a fák ágain kapaszkodott meg, melyet az esőcseppek nem tekintettek példának. Ők egyenesen fejest ugrottak a vízbe, s váltak eggyé vele. Na azért ez is megérne egy pár gondolatot, mivel most elsősorban a madaras történet van kibontakozóban, lapozzunk.
Annyira azért még sem, hiszen egy autós épp a kocsijával próbált átvergődni a tájon, de az erdő széli út másképp gondolta. Mire odaértem, két gyerek és az anyjuk távolról szurkolt az apának, ki próbált tapadást adni az elforgó kerekeknek. Gondoltuk megpróbáljuk kitolni a győri kocsit, de a sofőrnek még volt egy-két tippje. Ekkor azonban egy helybeli érkezett négy keréken, s mivel látta a küzdelmet, jött segíteni. Ez igen! Nagy ilyenkor jó embernek lenni! Megbeszélték a kimentés menetét, majd kezdődött az akció.
Bagoly téren is, mivel a száz lovas erőhöz hozzátenni oly sokat nem lehetett, odébb álltam. Három hete már átnézem a környéket, így valamennyire sejtettem, mi várható, de azért a távcsövek szorgalmasan végigkeresték a fákat, nagyfejű persze sehol. Akkor hát visszavonuló a megfigyelő pontra, s figyelem! Nézni és várni. Látszólag nem történik semmi, pedig mégis. A várakozás is aktív, csak nem mozog benne annyira a test.
Majd amikor megjelenik az első példány, értelmet kap minden! S érkezik a második, harmadik, tizenkettedik. A világosnak már az emléke is megkopott, mire a hidegben megmerevedett lábak megkapták a hírt, vigyetek haza.
Vasárnap négy óra körül azonban már Hegyeshalom utcájának egyik háza előtt ütöttem tanyát. Egy fa volt csupán a célpont, mely ott állt és állt. Na, ott töri fel az elme azt a hülye huszonegyedik századi viselkedési lakatját.
Hozzá vagyunk szokva, hogy valamit csinálni kell. Ezt vagy azt, erre vagy arra. Sári László gúnyol minket a nyugati hős címmel. Nyugtalanul mindig valamit nyüzsögni. Erre meg itt mi van? Itt egy fa, megállok előtte, s ott vagyok. Ha viszont engedjük, hogy az elme elkezdje begyógyítani sebeit, rájövünk, ez neki való! Nézz körbe a világba, hová vezet, mit okoz életmódunk? Megyünk vásárolni, meg ezt még otthon meg kell csinálni, mert akkor mennyivel jobb lesz. Ha viszont ha van pár időd, ezek helyett megállsz, mennyivel lesz neked jobb? Ha lecsendesedsz, s lesz időd meglátni egy fát… Ha lesz időd magadra, nem nyomod el ingerekkel, s találkozol, aki vagy… Amikor pedig tükörbe néz az elme, na, az egy igazi dolog, s mennyi minden jó ki is sülhet belőle! Nézd meg azokat, kik ezt az utat járják!
Bevallom én sem szoktam megállni egy ház előtt csak úgy és hosszú ideig figyelni egy fát. De nem is látom azt a folyamatot, amikor a nappal búcsút int és illedelmesen átadja a helyét az estének! Pedig mennyivel üdítőbb volt, mint egy filmet megnézni! A lipóti camping madárvártáján persze azért a háttérben fut ez a program is, de a főszereplők a kócsagok, récék, fecskék. Ott azonban csak a fa volt! Hmm! Köszönöm baglyok, hogy miattatok részese lehettem ennek az élménynek!
A nagy fa ugyanis egyszer csak megmozdult. Majd, hopp egy termetes sötét lény hagyta el. Utána pedig semmi. Állt és semmi. Egyszer csak újabb árny szakadt le róla, s repült el az udvar hátsó irányába. Mi ez, ha nem a boldogság testet öltése!
Mikor hosszú időt szobrozol nem kizárólag ezért, de persze, hogy ezért! Amikor a baglyokért mész ki, csak mellékesen kapsz mellé barátságos szomszédot, ki mesél a környék főszereplőiről. Tapasztalsz olyan mindennapos jelenséget, melyet soha máskor. Ez is lehet a természetvédelem mellékterméke, s kívánom, hogy Te Kedves Olvasó is részesülhess benne!
Nagy Kornél
Kampós csőrök, erős lábak, vad erők, oly sok csoda és ámulat. A sasok! Egy misztikus, egyben valós világ, hol a nyers természetben megjelenik a szárnyalás könnyed büszkesége. Mi ez, ha nem varázslat!
Fülig érő szájjal pillantottam meg Spaki sms-ét, ki írta, idén ismét sasokat megy számolni, s vele tarthatok. Ha van az a program, melyért érdemes tisztára írni a szombati napot, hát az a sas szinkron. Így történt, hogy reggel kilenc óra nulla perckor a Dunakiliti erőmű aszfaltján találtuk magunkat. A bakancsok örömmel topogtak az ismerős terepen, majd a szemek felvették az Winettou filmekből lekoppintott messze néző pózt. S lám érkezett is az első számolni való, nem is akárki személyében. Rétit sodort elénk a madarász szerencse. Ha van lény a Földön, melyet a sas szóval illetnénk, hát ő lenne. A madár! Melynek hímje három-öt, tojója négy, s akár majdnem hét kiló. A madár, melynek szárnyfesztávolsága kis híján eléri a két és fél métert. A madár, mely örvendetesen szaporodik az országban, s költő számuk csupán még így is csak háromszáz körül mozog. A madár, melyet a természetvédők foggal és körömmel védenek, na meg egymillió forint természetvédelmi értéknek nyilvánítanak. Mindezen adatok csak elszórt rizsszemek a tányér közepén díszelgő sült zöldségek körül. Aki ugyanis ránéz, mindezt kukába dobja, marad a lényeg, a látvány, a madár!
Amint messzi távolban szépen méltóságteljesen eltűnt, szinte azonnal érkezett a következő réti sas. Vaó! Szólt valaki nekik, hogy felvonulás lesz? Igaz ő is messziről kacsintott ránk fél szemmel vagy talán még úgy sem, ki tudja. Egy biztos, az óriási termete ellenére őt is elnyelte a végtelen messzesége.
A karóra másodperc mutatójának még elszédülni sem volt ideje, mikor újabb sas kopogtatott be a látóhatár tágas terének peremén. Ő azonban Stallone vért ivott reggelire, hiszen egyenesen előttünk húzott el. A szakirodalom szerint akár kisebb is lehet a rétinél, de ilyen távolságból mit sem számít mindez. Az viszont annál inkább, hogy Felsége ritkábban látott szárnyas errefelé, s bizony a hazai állománya is alulmarad a rétinél. A parlagi sassal találkozni igazi megtiszteltetés, mármint nekünk, embereknek. Egy ürge vagy épp nyúl, ha lehet, eltekintene ettől a lehetőségtől. Mi viszont örültünk neki, s meg is feledkeztünk, hogy bizony nemcsak ő, hanem a hideg is errefelé jár. Amint azonban „csönd” lett, máris ott termett mellettünk, meghívott egy didergésre. Tovább mentünk négy keréken egy darabig, majd komolyabbra vettük a dolgot és szerelvény igazítás következett a tél megjövetelének jegyében. Mint jégkorongkapusok indultunk újra útnak.
A mellékághoz érve vidám kacsák fürödtek a csöppet sem nyári Balatont idéző vízben. A dermesztő szél sem talált fogást rajtuk, úgy ringatóztak a vízen. Jéé, ott hátul! A kendermagos récék tudják jól, tutaj nélkül a mifélénk nem fog közeledni hozzájuk. Nincs is mitől félniük, a tőkés réce termetű madarak védettség alatt állnak. Velük elsősorban télen találkozhatunk, amikor északról megérkeznek.
A kíváncsiság azonban újabb utakra invitált, melyet a hidegérzet bólogatóan jóváhagyott. Oké, oké, mozgolódjunk, keringessük meg egy kicsit a vért. Egy újabb mellékághoz érve ötven bütykös hattyút árult el egy jéggel még nem borított terület. Mi több, Péter még egy rókát is látott közelükben, ki nem fente rájuk csillogó fehér fogait. Erről az esetről is lemaradtam, ahogy oly sok minden másról. Ezért is érdemes profival a terepre menni. Látni hogyan dolgozik, mire figyel.
Hatalmas különbség volt közöttünk, amíg ő az egész belátható légteret figyelte, s egyaránt fontos volt számára a százötven méterre, valamint a másfél kilométerre szálló szárnyasok, addig engem a közelebbi példányok kötöttek le. Spaki bármilyen kis pontra ráfokuszált, s már mondta is, melyik faj. A hattyúkat is rendre átnézte és jegyezte fel a gyűrű számát. Igen, ezt is érdemes ellesni tőle! A fajismerete is fölért több könyv tartalmával, amit nem őrzött lakat alatt. Szívesen mesélte el, melyik fajnak mi a jellegzetessége.
Milyen nagyszerű emberek is élnek! De nem mindenki ilyen! Sokáig kell ízlelgetni Kovalszky sorait, miszerint az emberek „mind értékes, de nem mindenki ért”. Ha egy kicsit megkapirgáljuk a viszonyunkat egymással, bizony hamar homlokon vághat, mennyire igaza van, csak ez nehéz, s sokkal egyszerűbb lehülyézni őket. Pedig minden embertől lehet tanulni, ha mást nem, hát lehetőséget arra, hogyan kezeljük a nehéz embereket. Márpedig ha ezt megtanuljuk… Vannak viszont sportolók, vagy (és) életüket már harmonikusabban élők, meg madarászok, kik tálcán kínálják tudásukat, melyről bárki példát vehet! Ha az Ő társaságukban osztozhatunk, máris nem a de sok marha van körülöttem című programot futtatjuk, hanem a de jó lenne annyit tudni, mint ők szoftvert frissítjük.
A madarak erről mit gondolnak, nem tudom, de hogy kíváncsiak voltuk rá az biztos, így elindultunk a falu felé, ránéztünk a két hídra és a mellékágra. A tél itt már kivillantotta macska karmait, s az arcba maró szél emlékeztetett havas regények hangulatára. Nem volt a kabáton gomb, cipzár, mely magányosan lifegett volna. Feszült minden a helyén, mi is törtünk előre. A környék récéi, kócsagjai azonban ezt annyira nem támogatták. A távoli szürke gém mozdulatlanul figyelte, merre lesz az arra, a kacsák azonban hátra arcot fújtak és elvonultak a térségből.
A delet egy órája ütötte a harang, mire újra a négy kerék fölött találtuk magunkat. Kikapcs, bekapcs, s máris forogtak a kerekek egyszer erre, majd arra, s ha jól emlékszem amarra. Az aszfalt elfogyott, jött a sár, melyet a fagy keményre parancsolt. Itt újra előkerültek a távcsövek, melyek előtt újabb ragadozók jelentek meg. Élvezhető távolságba került egy sasoknál valamivel kisebb vékonyabb szárnyú ragadozó. Az ő nevét gyakrabban halljuk közszájon forogni, más fajokra vetítve. A kánya egy nagyon ritka madárfaj Magyarországon. Vörös kányából jobb években esetleg két számjegyű madár költ. Nekünk ott volt a szemünk előtt. Hmmm!
Ezt a pillanatot nem lehet és nem is kell felül írni! Mint a habos sütemény, melynek mogyoró van a tetején! Hamm! Köszönjük szépen jól esett!
A kocsi kerekei egyre gyorsabban kezdtek forogni. Néha még megálltak, de az irányt már nem tévesztették el. Egy kicsit még zötyögött, majd jött az aszfalt, s a gyorsulás haza.
Egy huszadik századi robot rugalmasságával ért fotelt a test, s hámozta le magáról a káposztalevelekként ráboruló ruha sokaságot. Idő kellett, mire a vér rájött, a lábfejbe is becsoroghat, s újra mozgatni lehetett. A család már otthon talált, de az elme nem tudta követni ezt a sebességet és még egy jó ideig a sasok között maradt.
Nagy Kornél