Nem mindig van az embernek ideje a reggelt már autóban, majd egy egész napot a természetjárás mámorában tölteni. Van az úgy, hogy bevásárlás és hasonló feladatok kötik le az időt. Este ekkor is sikerül kikúszni a feladatok sűrű hálójából és elmenni, amerre az elme is szívesen jár.

Így történt, hogy egy mozgalmas szombat kora este sietve parkoltunk le a győri boltcsokortól egy sziromhajításra található Gyirmót külső füves placcán. Akkor itt most gyorsan körbenézünk, és már megyünk is!

Meglepően nagy sürgés – forgás közepébe csöppentünk, mely első szuszra azt gondoltuk majd elmúlik, de hamar kiderült. Nem erre kell keresni a magányos perceket. A nyugodt vízfelületen ugyanis, mint fésűből az ágak, úgy nyúltak ki a stégek a vízbe. Azokon viszont nagy botú csendes emberek üldögéltek és figyelték a kapásjelzőiket.

Őket a víz, minket a kerítés vette körül, s hamar jöttek az ígéretesnek tűnő más élőhelyek is. Itt egy tenyérnyi üde legelő, ott egy kisebb erdősor. Mi kellhet még ennél több egy madárbarátnak? Mondjuk madár! Az speciel szinte elfogyott. Pontosabban ott voltak, csak nyár végén nem azzal voltak elfoglalva, hogy a távcsövesek előtt kellessék magukat. Inkább csomagoltak, készültek a kisebb-nagyobb útra. Ez mit jelent tollaséknál? Mi kell egy ilyen sok száz, sok ezer kilométeres táv legyőzéséhez?

Elsősorban üzemanyag, magyarul zsír. Enni, enni és enni kell kedvenceinknek. Augusztusban még este sem gyújtanak rá egy nótára. A revírek, védett területek eddigre felszámolódtak és a családi kötelékek is szépen lassan elengedtek a többségüknél. Persze azért nem teljesen ürült ki minden! Emitt egy vidám verébsereg csivitelt, mondán kivételek mindig vannak, amott egy rozsdafarkú reppent fel a ház tetejére.

Nem nehéz így haladni előre, ritkán kell csak emelni a kukkert. A szem ettől még automata üzemmódba keres, ha mást nem az elé táruló utat. Az otthoni térkép egy gyalogos hidat ígért a közelben, melyet egy víg kedélyű helybeli meg is erősít. Mi több a környék szárnyasairól is szívesen emlékezett, hogy kiket is látott az elmúlt hónapokban.

Időnk viszont pontosan nulla, így mint egy kabasólyom siklunk tovább a terület fölött. Alig pár kanyar, s lám jött is a Himalájából ismert függőhídi hangulat kisalföldi változata.

Amint száraz lábbal a túlpartra értünk, ott buli fogadott. Egy kricsmiben folyt a poharakban a lé. Hogy miféle, legyen az ő titkuk! Azt viszont örömmel adom hírül, hogy ezen az oldalon sem fog unatkozni, kit erre csal ki a nyugtalan lába. Normális léptékű házak, tömegfajok ígéretét magában hordozó terepek folyamatosan mozogtatták a radart, amire hol egy dolmányos varjú, hol egy széncinege érkezett. Meg hátulról az autók, hiszen a nyüzsi itt sem szünetelt, de pont csak annyi, hogy ne vegye el a kedvünket a tereptől.

Holott ilyenkor a Balaton parton kellemesebb lehet a séta, azért itt szebb tányérból szolgálják fel a naplementét. Pontosabban már a desszertet, amit egy enyhe hűvösség kísért szalvétaként. Hmm, ha van miért érdemes felkelni, az este vizes élőhelyen! Egyszerűen megunhatatlan. Amint a vadvíz vaskos illata élvezhető oldottságban lopódzik be orraidba, adja meg az alaphangulatot. Közben a szemeidbe folyik be a szürkület nyújtotta békés képsor. Nem kíván ilyenkor szökkeni a sportcipő. Szépen komótosan követi az utat, ami beletorkollott a fő áradatba. Itt körbenézve szalad csak el a képzelet. Mi lehet erre, meg arra, na és amarra?

Csak a nemsokára visszatérünk ide - című ígéretekkel lehet visszacsalni, majd újra beállítani a sorba, s megkérni, vigyen már vissza. Szegénynek mennie kell, de mint egy kutyakölyök hosszú pórázon próbálkozik kitörni minden irányban.

Az autót már az este paplanjával betakarózva találtuk meg, majd egy kulcs, s helyben futás. A szemek még vágyakozva néztek egy darabig a távolban, majd a kötelességtudat a hazafelé mutató irányba vezérelte. Búcsúzóul a táj még odasúgta! Gyertek el máskor is!

Nagy Kornél