Mint földre hullott gyöngyszemek, úgy hevernek szerteszét a lehető legkecsegtetőbb lehetőségek a természetbarátok előtt tavasz derekán. Melyiket válasszuk? Örök dilemma. Egy napsütötte szélcsendes vasárnapon azonban ismerőseim kezembe adták a kulcsot, mely Hegyeshalom ajtaját nyitotta, mondván egy hét múlva közös expedíciót álmodtunk. Előtte leteszteltem, érdemes–e oda tervezni az esti akciót?

Százhúsz órával a csapatos felvonulás előtt szólóban vágtam neki a terepnek egy leplezetlen céllal. Megfejteni a kérdést, hogy a környék flótásai közt szerepel-e a messzi földön híres csalogány? Kicsi-kocsi a Stettni – tóhoz közeli utcájában landolt, majd intett pát, mondván naplemente után találkozunk.

A falu aszfaltcsíkjai, mind lehetőséggel kecsegtettek, talán ennek vagy annak a zugában megszólal a húsvéti Sokorói-dombságban csavargáskor oly gyakran hallott hang? Kezdetben, ahogy annak lenni illik cinegék, tengelicek vidám kinyilatkoztatásait fújta felém a szél. Amint azonban a centrumból kikerültem, a sűrű susnyásból kikiabált a faj, melyért indultam. Köszi, fülemüle!

S, ha már arra jár az ember, hát ráfogja dupla csövűjét a dróton viháncoló villás farkúakra, kik ezzel mit sem törődtek. Füsti fecske mi tagadás eddig is favoritként szerepelt a listákon, de a tavaly őszi tragédiájukat követően még nagyobb tisztelettel forduljunk feléjük és örüljünk, hogy ők legalább túlélték az Armageddont.

Az eredeti elképzelés azonban az volt, ez csupán egy kitekintő, vissza hát a valós irányhoz, irány a malom. Útközben találkoztam a hegyesi ötletgazda férjével és fiával, kikkel szintén madaraztunk egy-két cseppet. Ezt követően jött csak a rövid darálás az elágazóig, mely nyílként vezetett a folyó irányába.

Hányszor, de hányszor mutatta már be a madárhangvadászat azt a bizonyos szituációt, mikor a településekről elvágtázva vártuk a csodát, s szembesültünk azzal, hogy az utca népe színesebb előadásban részesül, mint a magányos vándor. Ennek ellenére mégis a nyílt terepi hallgatózásban van valami emelkedettebb, valódi természethez több szálon kötődőbb és ez által értékesebb. A legprózaiabb példa erre az énekes rigó esete. A városok, falvak gyakori madarával az találkozik, aki akar. Az kéményen, antennán vagy épp egy fa csúcsáról zengi égnek, ez a terület az övé. Azonban, amikor éles terepen szólal meg, na, kérem, az egy picit máshogy szól.

S nem is járunk messze az igazságtól! Ornitológusok ugyanis megállapították, a zajos környezetben hangosabban és más hangokat használnak a madarak, hogy ilyenkor is érvényre tudják juttatni akaratukat. Magyarul egy városi másképp énekel, mint egy ártéri. Attól mondjuk azért nem tartok, hogy ezt csak úgy csípőből észrevegyem. S nem is ennek tulajdonítom ezt a jelenséget. Csupán a környezetnek és a vele járó varázsnak.

Aki szintén egyedül vagy másod,- esetleg harmadmagával érkezik éles terepre és szeretné, hogy átjöjjön a lényeg minden évszakban, de különösen tavasszal érdemes fellapozni az erdőben járás etikai kódexét. Adjon esélyt a természetnek! Kezdetben értékes élőhelyen próbáljon meg elhalkulni és érzékszerveivel a környezetét fokozottan pásztázza. A hatás garantált. Mint égen a csillagok, úgy gyúlnak majd fel a különböző jelzések, melyek röviddel az arcának mimikáján is megmutatkoznak. Jéé, ott a fasor mögött a szántón fecskék kergetik a rovarokat! A túlsó fasorból egy füzike énekel, vagy ha nem is tudjuk, hogy elsőre ki, hát egy csodás torkú énekes. Amikor pedig ezek a jelzések töltik ki elméd, hát kérem fényév távolságra távolodnak a hétköznapok során felnagyított problémák. S amikor az elmédet ilyen táplálékkal eteted, abból biztos lehetsz, hogy valami jó fog kisülni. Az is lehet, hogy boldog leszel! S tényleg annyi minden kell hozzá?! Igen! Mondjuk erőfeszítés, hogy lecsillapítsd a szokásaidat, kipróbálj egy másikat. Viszont elég nagy a tét, s egy próbát megér!

Mondjuk a malom mögötti szakaszon, hol a Nap áttörte az üde zölden virító fák lombozatát és táncba hívta a tollasokat. Volt ott kérem olyan dínomdánom! Első körben kisebb hordók csapódtak be az ágak közé, mert ugye kontinensünk legnagyobb galambfaja így landol. Később egy pár díszes fácán díszelgett az út közepén.

Idővel pedig egy mesekönyvek címlapjáról lemaradt szürke légykapó trónolt egy facsonk tetején. A gyurgyalag elcsente tőle az összes színt, s neki már nem jutott. Cserében például a kecsessége adhat egy olyan okot, amiért örömmel figyelhetjük őt.

Volt azonban olyan tojásból való, ki nem áhítozott címlap sztori lenni. Igaz, hangja könnyen elárulta, de azért a fák törzsét kutatva keresgélni kellett. A fakusz egy igazi karakter, kiért még külön fakusz mesterséges odút is kitaláltak.

A Naplementénél hangulatosabbat azonban aligha találna a későn kelő. A hazamenetel rémével fenyegető utolsó epizód megunhatatlanul szerepel az esti séták végén, s ezúttal sem volt másképp. Elindultam hát visszafelé a kocsi irányába, az erőltetett menet azonban ezúttal sem sikerült. Bokorról bokorra újabb érdekességek bukkantak elő! Hogy melyek? Az most a terjedelmi okokból az agy fogságában maradt.

Nagy Kornél