Ősz volt, a nyaralók már csak fényképeken és az agytekervényeik zugaiban őrizték a balatonfüredi emlékek egy – egy emlékezetes sztoriját. Egy gyönyörű kicsi négykerekű mégis kikíváncsiskodott egy szálloda kapuján, majd mikor látta, hogy szabad az út, lendületesen kanyarodott Zánka irányába.

Hová ment, azt csak hét ember tudta, melyből kettő a fedélzeten szorgoskodott. A kicsi-kocsi vígan falta a kilométereket, csillapíthatatlan vággyal kanalazta be a távot, míg nem egy zöldellő mezőn szomorú tekintettel figyelte, ahogy gazdáit lassan elnyeli a messzeség.

Tagyon nemrég kúszott fel a meglátogatandó helyek listájának csúcsára. Holott már régóta ízlelgettük a gondolatot, miszerint tapossuk meg a Balaton-felvidék hátát egy túrázásra alkalmas időjárásban, a konkrét cél mostanság kristályosodott ki. S lám máris a feladat végrehajtásán iparkodtak a lábak.

Na, ennyit a mézes mázas körítésről, magyarul a feleségemmel ismeretlen terepre merészkedtünk. A ritkán szőtt pókhálóra hasonlító tájon, utak keresztbe kasul, eltévedni nem lehet, csak menni, azt viszont igen.

Persze csak akkor, ha a szem minderre engedélyt ad! Ezen a környéken ez nem megy olyan egyszerűen. Aki ugyanis itt kirándul, könnyen megeshet, hogy a túlsó dombra szegezi tekintetét. Ott pedig kérem a nyáron megélt élmények krónikáját írták arany betűkkel, s szívesen olvastunk bele. Igen, ott a templom-rom.

Ha ebből a csapdából sikerül kitörni, hát a Balaton víztükrébe akadunk bele, már ha épp szemérmesen nem húzza magára ködből készült paplanját. Ott jártunkkor ez történt. Ilyenkor kapcsolt fel egy másik lámpa, oké, látom, hogy nem látom, de mi van alatta?

S huncut kíváncsisággal kukucskál bele a szem a párába. Komoly erőszak kell, mire kirángatjuk innen, majd amint előre tekint, hát a szőlőhely összes apró elszórt drágaköveire szegeződik a figyelem, s egyszerre próbálja bekebelezni, hasztalan. Ez egy mocsár, mely a továbbhaladás hamis illúzióját mutatja feléd, miközben nagyon is tudja, hogy onnan egy tapodtat sem tudsz majd mozdulni.

Az idő azonban előveszi a mentőövet, s az óra ezúttal úszómesterként funkciónál és taszít ki a gyönyör fogságából. Elég ebből a szentimentális maszlagból! Hol itt a sport, meg a bor?! Vért az erekbe, szőlőlevet a poharakba! Mint berozsdásodott gőzmozdony forgó alkatrészei, úgy csikordulnak meg az ízületek, s döccentek meg, majd lendültek be normál üzemmódba. Azonban a Tagyon, elővette a közhelynek tűnő a neten óceánnyi mennyiségben ránk zúduló színes őszi falevelek kavalkádját. Egy baj volt csak azzal ott, hogy élő egyenes adásban zajlott.

Nincs az a kérges szívű gépember, kit el ne varázsolna, össze ne zavarna, meg újra ne kalibrálna ez a látvány, minek a végén ott csöpögünk, mint a Micsoda nő film végén a századik alkalommal is. Ez az ősz! Ahol azok a falevelek tényleg annyira, de annyira…  szépek! Itt érhetjük meg a fényképezőgépét izzadt tenyérrel szorongató turistát, ki saját élményeivel sem tud mit kezdeni, majd ránk pixelezi, s lesek rá, oké, ilyen volt a három korábbi poszt az ötből.

Ez így mind szép és jó, de az óra ismét nagyot ránt, s menni kell tovább, bár igaz, nem vár senki és nincs is hová menni. Na, jó mondjuk arra, s a táj egyszer csak széthúzza a függönyt és a szemed elé vetíti a hegyes tű képet. Tessék! Most menjél tovább!

Hát nem! Büszkeség ide, veszettül keringő óra oda, nem tehetsz ilyenkor mást, mint fék és csak nézed, nézed, és hidd el nem írtam elégszer, mert nincs olyan, hogy elégszer nézed! Ahogy a tengert sem lehet kiinni… Ezt is csak úgy szürcsölöd végtelen. Persze közben kitalálsz neki ilyen okokat, mint nézzük meg ezt a pincészetet, meg azt a hordósat ott.

Ezen a hegyen eltévedni még az sem tud, aki akar! Holott akkor jártunk először, otthonosan közlekedtünk a viszonyítási pontokban bővelkedő éles terepen. Igaz, nagyon nem is lett volna kitől segítséget kérni, hiszen nem a legfelkapottabb ékszeres doboz közepébe csöppentünk. Miért, azt mondjuk kitalálni nehéz, hiszen ízlésesen berendezett tájon minden optimális mennyiségben áll rendelkezésre. Aki kirándulni akar, az ide jöjjön!

Mi is örülünk, hogy élő egyenes adásban innen láthattuk az ősz minden rezdülését. A szűkre szabott menetrend azonban még további utakra szólított. Ezt követően felnavigáltuk a kicsi-kocsit a Szent Balázs hegyre, honnan még egy két plusz állomás következett, melynek élményét még Ottelo formában őrzi a hűtő, de mit keres ott?

Persze, maradt még egy másik kérdés is. Mi, mit kerestünk ott azon az emlékezetes őszi reggelen a Balaton partján? A választ ötven évvel korábban találjuk. Apu és anyu akkor mondta ki azt a bizonyos igent, melynek méltó megünneplésének egy apró kis puzzle darabjáról szólt ez a történet.  A közös programok feledhetetlen emlékeiről ezúttal nem mesélek, csak akkor, ha személyen találkozunk és megkérdezed, milyen volt?!

Nagy Kornél