A madarakkal barátkozás olyan, mint a telefonozás. Bárhol, bármikor vagy nézegethetsz, nem is kell hozzá nagy dolog. Vonatra vársz, hát ott vannak, csak a reggelidet fogyasztod a konyhában, az ablakon kinézve máris hódolhatsz szenvedélyednek. Nem egyszer történt meg otthon, mikor nyavalyogtam, hogy ki kéne menni terepre. Erre egy csapat sirály húzott el a szomszédban kanyargó vízfolyam fölött, mire mi volt a válasz a Feleségemtől? Tessék, meg volt, jöhet most a következő feladat :) !

Van, amikor nem az elsődleges cél kedvenceink megfigyelése, mégis könnyen utána lehet akasztani úgymond jutalomból. Ez történt egy kellemes szombati délután, mikor szabadtéri évzáróra gyűlt össze három generáció a Dunasziget fölötti síkon. A program után „véletlenül” előkerült egy távcső és egy fényképezőgép, s ha már így alakult, a lábak is útra készen toporogtak. Párom gondolta, még a napsugarakban fürödhető maradék két órát éles terepen tölti, így ketten indultunk útnak.

Az első árnyékos helyen, hol valami fejedelmi lakomát szolgált fel egy tuja, erdei pintyek falatoztak. Már csak a zene hiányzott. Mi, mondjuk nem, hiszen érkeztünkre huss, már illantak is el, be a bokorba. Amint azonban szoborrá változtunk, visszatértek és folytatták a vacsit. Érdekes volt, hogy tőlük ötven méreten belül a dzsumbujba egy egerészölyv landolt és hangos kijőőőzésel tudatta még mindig itt vagyok, rá nem mozdultak.

Az őszi napsütés idővel tovább hívott és a vadvizet követve araszoltunk tovább. Balra a szántóföld szabadjára engedte a szemeket és futhattak arra, amerre csak kedvük tartotta. Fókuszálásra alig volt szükség. Valahol a hú, de nagyon messzeségbe varjúk népes serege csinálta a fesztivált. Bogarásztak, majd a karmesterük intett pálcájával,s egyszerre a magasba emelkedtek. A tőlük látótávon belül díszelgő őzek ezt nem tudták leutánozni.  Ők csak köszönték szépen örültek a közepesen melegnek, s kész.

Tőlünk jobbra a kacskaringós vízen egy csőrős sem ringatózott. Levegőbe is csak széncinegék rebbentek, no meg a hangját gyakran hallató jégmadár. Bár nem vagyok a cuki kategória megszállottja és a papagájszínektől sem ájulok már el, de aki szép, az szép! A jégmadár pontosan ilyen! Egyszerűen gyönyőrűűű! Feltűnő viselkedésével szerencsére sok természetbarátnak okoz kellemes meglepetéseket.

Van azonban, hogy e nélkül sem unatkozik az ember. Csak megy, amerre lát, például a műút irányába, majd elérve azt, a Doborgazsziget megálló következett. A csöndes faluban kicsi volt a mozgás, s ennek szélén már ott is volt a töltés.

Azon átlendülve a Duna egyik mellékágánál már északról érkezett tollasok hirdették a hónapok múlását. Augusztusban ugyanis Szigetközben nehéz találni süvöltőt. Novemberben viszont szinte bárhol rájuk akadhatsz. Ezt a kedves, nem ritkán bizalmas tollast hangjáról könnyű felismerni, a hímeket és tojókat is egy pillantásból meg lehet különböztetni. Szívesen leírnám Neked, de keress rá a neten vagy madárhatározóban, legyen ez a Te felfedezésed!

A szintén szóló léprigóval már egy kicsit más a helyzet. Ott a nemek közötti különbséget távcsővel megfigyelni lehetetlen. Cserébe viszont vele akár még nyáron is találkozhatunk. Aki tutira akar menni, az Tatára tegyen értük kirándulást. A Cseke- és az Öreg-tón gyakran hallani kerregő hangjukat, s ha már arra jár, érdemes megnézni a vadludakat is.

Tőlünk akkor százhúsz kilométerre voltak, a falu viszont csak egy dióhajításnyira. Így vissza is ereszkedtünk, hazafelé vettük az irányt. Mit sem sejtve haladtunk tovább, mígnem egy gerle méretű madár érkezett egy leveleitől levetkőzött vaskos fa ágára. Azt a képet visszanézném most is, ahogy rádöbbentünk ki szállt, majdnem az orrunk hegyére. Tény, hogy a karvaly írta a hogyan legyünk vagányok című kézikönyvet, de hogy ez az állat egy parlagi galambnál is közelebb repüljön. Persze sokáig nem időzött. Mire felfogtuk, ki ül előttünk, s épp örülni kezdtünk neki, ő rémültség apró jelét sem magán viselve a megszokott stílusban tovább járőrözött. 

Erről beszélünk akkor, amikor arról beszélünk, hogy bármi lehet. Ha kint vagy terepen a nem láttunk semmittől a minden volton át az ilyet még soha nem láttamig, minden előfordulhat. Pontosan ez adja meg a löketet a következő startolásig. Persze ahhoz még haza kell érni.

Elindultunk hát a lenyugvó nap fényénél ledarálni a maradék pár kilométert. Visszaúton már csak toltuk magunk alá a távot. A fények múltával a hideg is bekacsintott a területre, melyre a tempó volt a válasz. Őzek még mindig a távolt díszítették, varjúk már az éjszakázó helyeik felé fordították csőreik, s idővel a kocsi két kereke is elkezdte járni a hazáig tartó keringőt. Viszont már az úton tudta, ha egy rövid időre meg is állhat, hamarosan újra ki lesz hajtva a természetbe.

Nagy Kornél