A több, mint négyszáz féle madár közül úgy tűnik következő riportalanyunk Kilimandzsáró Tanzánia domborzati térképén. A madár, melynek nevét már óvodás kortól emlegetik, nem véletlen. A méltóságteljesen szárnyaló lény megmozgatja a madarak iránt kevésbé érdeklődők fantáziáját is! Csaljuk mi is képzeletbeli mikrofon elé és faggassuk ki, milyen sasnak lenni!

V- Hóóódolatom tisztelt réti sas! Megtiszteltetés közelében és nem étlapján lenni! Milyen érzés Magyarország legnagyobb ragadozó madarának lenni?

Rs- Ezen még nem gondolkoztam, de nem is fogok. Az vagyok és kész! De tény, nálam nagyobb szárnyassal nem találkozni, ami egyben áldás, másrész átok. Viszont még nálunk is vannak különbségek. A tojók akár húsz százalékkal nagyobbak, mint a hímek! Ez, főleg ekkora méreteknél már jelentős!

V – Aki rád néz, már tudja, kivel áll szembe!

Rs- Igen, azért az arcom elé nyúló öt-hat centis szép sárga kampót máséval összetéveszteni nem lehet. A szirti sas mellett a környéken nekünk van csak fél arasz nagyságú lábunk, melyhez akár négy centis köröm is társul. Ezzel azért már lehet tenni a dolgunkat.

V- Látom birkózónak sem lennél kutya

Rs- Izmokért sem kell sorban állnunk a sarki közértben. Hímek 3-5 kilós súlyt halmoznak magukra, de a tojóink akár hét kilogrammot is elérhetik. Ez egy ötgrammos királykához képest jelentős szám. De nekünk, ahogy a legtöbb predátornak is folyamatosan változik a testsúlyunk. Ha ügyesek vagyunk novemberre, decemberre a legnagyobb és nyárra a legkisebb.

V- Úgy tudom nemcsak testsúlyotok, hanem a tollatok is változik?

Rs- Való igaz, a fiataljaink köpönyegük egyharmadát cserélik le egy év alatt, mi olykor a felét.

V – Az a hír járja, hogy sokat kell kémlelnie a távcsöveseknek, hogy végre meglássanak belőletek egy példányt, s ha sikerül, úgy táncolnak, mint indiánok a tűz körül?

Rs- Van azért ritkább ragadozó is a környéken, de Európai állományunk csak tízezer párra tehető. Magyarországon pedig a fészkek körül ólálkodók is csak négyszáz pár körüli, amiből persze messze nem mind keltet fiókákat. Ez viszont még mindig jobb, mint ötven évvel korábban. Akkor létszámunk alig esett át a két számjegyek világába. Mára a természetvédők megvédtek minket a nem természetvédőktől, így egyre többen lehetünk.

V- Hol és milyen otthont választotok magatoknak?

Rs- Szinte kizárólag vízhez közeli magasabb fákat szemelünk ki. Többnyire öt kilométeren belül van nagyobb vízfelület, de olykor ennél messzebb is merészkedünk. Nem komáljuk, ha a környéken mások fitogtatják benzinbe vetett erejüket, arra sem vágyunk, hogy fészkünk alatt fesztiválozók verjék fel sátraikat. Ha tehát megvan a nyugodt környezet, építünk egy klafa kis lakosztályt, melyet általában a semmiből hozunk össze, mások például egy egerészölyv fészkét használjuk alapnak. Nem ritkán váltó fészket is összedobunk. Az viszont fontos, hogy remek is beszálló helyek legyenek rajta, és persze jól be lehessen látni onnan a környéket.

V – Ismerve titeket, ez sem lehet annyira kicsi!

Rs – Az tény, hogy kell a hely! Van az úgy, hogy másfél méteres körre sikerül, s a súlyával sincs könnyű dolgunk, hiszen kétszáz kilogramm feletti fészket már akármilyen fa nem bír el! Ide rakjuk olykor egy, máskor kettő vagy három tojásunkat. S lám már alig múlik el két és fél hónap, a kicsik már nagyok, s előttük az élet.

V- Viszont ezt követően sem csak a boltba kell leugrani némi halért.

Rs –  A nagy és hatalmas ragadozós élet távolról romantikusnak tűnik, de azért gondold át, melyik táplálék adja könnyen magát? Dévérkeszeg, aranykárász, süllő? Mi tudjuk, egyik sem! Megfogni őket nem egyszerű dolog. A vetési lúd, szürke gém, szárcsa sem csak ránk vágyik. A rókakölyök sem velünk szeretne játszani és a nyúl sem azért fut, mert fogócskázik. S bizony egy-egy cica sem minket vár a folyóparton. Szóval kemény bizony a zsákmányszerző élet, ha viszont elkapod a fonalat akár több évtized is benned lehet.

V – Viszont titeket nem bánt senki!

Rs – Bár így lenne! Már tojás korban a borz vagy épp a dolmányos varjú leselkedik. Ha ezen túl vagyunk, ott van az áram, mely nélkül az ember nem lehet meg, mi meg vele alig. A középfeszültségű oszlop alá több társunk hullt élettelenül. Ezen túl mi rámegyünk a dögre is, mely nem egyszer a kétlábú mérgétől múlik ki. Ha ez belénk kerül, bizony mi sem repülünk sokkal tovább.

V – Akkor a Ti életek sem egy főnyeremény?

Rs- Van benne nehézség bőven! Olykor leszakad a fészkünk alatt a fa, máskor a területért vívott harcban sérülünk meg úgy, hogy akár ki is múlunk tőle. Máskor pedig az erdőgazdálkodók vagy épp kirándulók, horgászok zavarnak el (többnyire akaratlanul) helyünkről. Ettől függetlenül csodás sasnak lenni! Nem bántam meg, hogy ebbe a testbe születtem!

V- Köszönöm szépen tisztelt réti sas, hogy egy valósabb képet mutattál a sas életből!

Mikor ragadozó madarat hozunk szóba, két kép villanhat be róluk. Egyik a nagy méltóságteljes sas, ki lassú, kimért szárnycsapásokkal halad a Nap felé. Másik a karcsú testű fecske módjára suhanó villám, ki üldöz mindent, mi szeme elé kerül. Ezúttal az utóbbit próbáljuk pár perc erejére marasztalni, hogy meséljem, milyen is a karvaly élet!

V – Mennyi féle ragadozó létezik az égben, Te ezek közül hol helyezkedsz el?

K – A legkisebbek között. De, ez nem jelent semmilyen negatív jelzőt. A hímjeink csupán akkorák, mint egy balkáni gerle és a tojóink sem nőnek nagyobbra a galambnál.  A Ferrari is kicsi az Audi A6-hoz képest és nem biztos, hogy szívesen kicserélnék.

V – Húúú, akkor te Ferrari vagy?

K – Nem, én karvaly, ki villám módjára mozgatja szárnyait, majd hosszan siklik a levegőben. Olykor megállok a levegőben, majd, mint egy nyílvessző, zuhanok a kívánt helyre.

V – Jaj annak, kire rámereszted szemed!

K- Igyekszem jóllakni, de ehhez van egy stratégiám. Például a fákat, házakat kihasználva lopódzok egyre közelebb a prédához. Majd amikor gyanús, hogy lebukok, irgalmatlan tempóban próbálom elkapni. Itt nincs kecmec. Hajszoljuk egymást az utolsó esélyig, majd vagy ő jár jól, vagy én.

V- Az a hír járja rólad, hogy nemcsak Európában garázdálkodsz, hanem bizony másfelé is!

K – Ázsiában is élnek haverok, sőt még Japánban is ismerik sziluettünket a környék kisebb élőlényei. Több mint ötvenmillió négyzetkilométernyi területet lakunk.

V- Azon belül merrefelé jártok?

K- Ahogy a zsákmányszerzősről beszéltem elsősorban az erdőt járjuk, de szívesen megtelepszünk lakott területen is. Főleg a lombok alatt vadászunk a réttel, patakkal, irtásokkal mozaikosított peremterületen és ide rakjuk szívesen a fészkünket is. A nagy erdőségek közepén mi sem vadászunk. Akkor már inkább mezőgazdasági terület jöhet szóba, de akár vizes élőhely is.

V – Milyen magasra rakjátok az otthont?

K- Ha nincs túl sok zavarás, akkor pár méterre a földtől, ha nagy a nyüzsi, akkor tíz méternél magasabbra is.

V- Szoktunk veletek találkozni, annyira nem vagytok ritkák!

K- Országos szinten négyezer pár körül fészkelünk, s mivel a településeken is, ezért tűnhet többnek. Emellé társul, hogy lecsúsztunk a kíváncsi tulajdonság osztásakor, így szépen elvagyunk a helyünkön, nem vonulunk, alig csavargunk. Jó kis élőhelyeken akár folyamatosan revírt tartunk. Mondjuk, egész évben annyira nem vesszük komolyan, ezt elsősorban a fiókanevelésre hegyezzük ki.  

V – Azt mondják, ti remek fészket készítetek!

K- Ez nálunk hagyomány, sőt! A hímek a területük közepén egy két fészekalapot készítenek, majd arra csalják a tojót és bemutatják szerzeményüket. Ha a csillagok állása megfelelő, tovább építik ketten a fészket. Ezt apró kéregdarabokkal kibéleljük, s kezdődhet is a kotlás.

V – De azért nem egyszerű a karvaly élet!

K- Mi több! Képzeld el télen! Mikor a madarak jelentős része elvonul délre, s csak mérsékelten érkezik utánpótlás északról. Akkor egy kicsit kemény a sztori! Aki teheti, megy be a településekre, itt még valamivel több az élelem.

V – Pedig ti profi vadászok vagytok, ahogy beszéltük!

K- Ennél is többek! Kifejezetten zsenik! Hi, hi! Nem elég az, hogy lakott területen belül gyors hajtásért simán megbírságolhatnának üldözés közben, még a memóriánkat is használjuk. Megfigyeljük, hová gyűlnek be pihenni estére a madarak és ezt rendre látogatjuk. Az itatós helyeket is számon tartjuk és bizony ott is tesszük a dolgunkat, napkeltétől napnyugtáig.

V – Köszönöm szépen Karvaly, hogy szántál rám ennyi időt!

A sűrű áthatolhatatlan nádas misztikus rejtélyes világnak tűnik nekünk innen kintről. Ahogy az üreges barna szálak mindent elrejtenek a szemek elől, s csak találgatni lehet, arra talán egy kócsag kolónia, arra meg egy nádi tücsökmadár otthona lehet! Persze, aki felmászik egy magaslesre vagy drónt küld a magasba, egyből kinyílhat a terep. Profi madarászok egyszerűen áttörik magukat az akadályokon és bemásznak a gyűrűzésre szánt fészkekhez. Van egy lény, melynek egyikére sincs szükség. A barna rétihéja otthonosan közlekedik a lápos fölött. Ezúttal Őt kértük, hogy válaszoljon pár kérdésre.

V – Mitől vagy Te egyedi a madárvilágban?

Brh- Hazánk légterében négy rétihéja köröz, ebből viszont három sztyeppi héja és csak én vagyok egyedül mocsári. De nem csak ettől vagyok különböző. A többi három szárnyfesztávolsága maximum százhúsz, míg az enyém akár százharminc centiméter is lehet.

V- De más miatt is megfigyeltek Téged a sasszeműek!

Brh – A szárnyaink végén az evezőtollból a kékes rétihéjával öt, míg a fakó- és hamvas rétihéjáknak csak négy ujjuk látszik.

V – Vadászat során nem félsz, hogy összeütközöl egy repülőgéppel?

Brh – Ha nem műrepülőről van szó, akkor ez a veszély nem fenyeget.  Mi ugyanis maximum háromemeletnyi magasságig szállunk fel. A felszín fölött egy sportosabb biciklista sebességével pásztázzuk a terepet. Csak nászrepülés idején hasítunk fel az égbe, de akkor is csak 100 méter magasságig.

V – Ti mindig csak a nádasban éltek, ott költötök vagy átsiklotok más terepre is?

Brh – Nem vagyunk annyira finnyásak, de ha tehetjük, igen inkább oda építjük a fészkünket. A vizes nedves élőhely az alap, de vannak olyan évek, amikor nyitva marad a természet éléskamrája és szinte mindenhol csak hami van, akkor akár szántóföldre is tojhatunk. Ez ritka.

V- Miként készül nálatok egy fészek?

Brh- Mi összedolgozunk! A párok együtt hordják az alapanyagot. Csőrrel, lábbal, mindegy, csak jöjjön. Ide rakjuk három, négy, öt, olykor hat szép tojást. Akkor viszont száz, kétszáz méteres körzetbe  fajtárs ne dugja oda véres, kampós csőrét, mert jaj neki. Egy kivétel van, ha csoportosan állunk össze. Akkor ez a revir akár húsz méterre is zsugorodhat.

V – Ezt követően is közösen nevelitek a fiókákat?

Brh- Leosszuk a feladatokat. A tojók csücsülnek a fészekben és ők költik ki, majd nevelik a fiókákat, a hímek addig vadásznak és hozzák, amit el tudnak kapni.

V – Látom, ti azért nem vagytok repülő elefántok. Mit tudtok a fészekbe vinni?

Brh- Ez igaz! Egy átlagos hím elefántból - tömeg szempontjából - tizenkétezer hím barna rétihéja jönne ki, de mi azért ügyesebben repülünk, mint ők. Igaz, nem is élünk addig, hiszen tíz évnél tovább ritkán. De azért mi el tudjuk kapni a mezei pockot és rá is mozdulunk mindenre, ami pár grammos súlytól a fél kilóig terjed. Kisemlőstől a madarakig bármi jöhet. Persze azért nem annyira egyszerű a dolog. Ők sem adják könnyen a bőrüket. Támadásaink - ügyesebbek esetén is - csak minden ötödik, míg máskor minden tizedik sikerül csak.

V- És mi közöd van az erdei fülesbagolyhoz?

Brh – A vadászatot nemcsak éles szemeim segítik, hanem kitűnő hallásom is. Nézd meg a fejem! Látod ezt az üreget? Pontosan úgy működik, mint a bagolynál. Megfelelő helyre irányítja a hangot. S mivel ez nem szimmetrikus, emiatt ez így még tökéletesebb hallást ad!

V – Az Európai Madármegfigyelő napokon még szoktunk veletek találkozni, de utána merre mentek?

Brh – Vár ránk Afrika, ahogy oly sok társunkat. Viszont mi teljesen máshogy jutunk le, mint például a gólya. Ők súlyukból adódóan elsősorban termikelve (a felfelé áramló meleg levegőt felhasználva) haladnak és a többségük emiatt kerülik meg a Földközi – tengert is. Mi klasszikus módon szárnyalunk, torony iránt, nem függünk a termiktől.

V- Jó utat, kedves barna rétihéja! Remélem, jövőre újra találkozunk!

Ahová most indulunk, oda nem jöhet velünk mindenki! Olyan övezetbe lépünk, mely bizonyos élőlények számára kifejezetten életveszélyes. Úgyhogy most hagyd otthon a négylábú kisemlősödet, fürge gyíkodat, de a terráriumban tartott rovarjaidat is. Akivel most egy találkozót szerveztem nem más, mint őfelsége, az egerészölyv.

Eö – Hű, micsoda felvezetést kaptam, (csap bele a kellős közepébe)! Ettől mégis berezeltem!

V – Ezek szerint nem is vagy annyira veszedelmes? Ki is vagy Te igazán? De, ki vagyok én? Hiszen még be sem mutatkoztam. Valaki még nem ismerne, a nevem Vándor, ha kedved tartja, együtt bújhatjuk a környék erdeit, s annak szélét. Izzadunk majd a forró napsütésben kinn a prérin. Csobbanunk hűset a Duna vizében, s talán még a házak közé is bemerészkedünk a kampós csőrűek után kutatva.  De, Te ki vagy?

Eö – Egerészölyv a nevem, tíz éve láttam meg a napvilágot egy csinos kis gallyfészekben. Mint látod, nem nőttem nagyra. Sokkal kisebb vagyok, mint egy sas. Szárnyfesztávolságom akár egy méterrel is rövidebb, mint az övé, de azért egy sólyomnál sokkal nagyobb. Testem zömök, s nem is olyan fürge, mint kisebb ragadozó társaimé.

V- Milyen szép barna zakót viselsz! Fajtársak is ebben díszelegnek?

Eö- Neeeem!  Mi próbára tesszük az amatőr madárbarátokat. A teljesen világos tollruhától a teljesen sötétig mindent felveszünk, ami csak jön. A profik így is úgy is megismernek, a kezdők meg lapozgassák szorgalmasan a határozót és vakarják a fejüket, kivel találkoztak. A legerősebb madár versenyre sem járunk. Látod ezt a csőrt és ezt a lábat. Kiváló szolgálatot tesz, de egy héjáé például vaskosabb!

V- Micsoda alakod van! 

Eö – Szerencsére kellően mozgékony ez az egy kilós test. Bár most még egy kicsit híznom kell. Olykor testtömegem több mint egyötödét magamra szedem, mert érkezik majd a tél második fele és ott bármi jöhet.

V- Halottam, nem mindenkinek sikerül ez!

Eö – Igen, sajnos az csak illúzió, hogy mi ölyvek csak úgy hipp hopp lecsapunk és jóllakunk kedvünkre. Vannak, kik sajnos sokáig nem jutnak élelemhez, azok leadják súlyuk felét és éhen halnak.

V – Ez durva! Pedig ti ügyes vadászok vagytok!

Eö- Ez abból is látszik, hogy szépen belaktuk a glóbuszunk északi felét, Európától egészen nyugat Mongóliáig,

V- Azon belül melyik élőhely jön be Nektek?

Eö – Nem igazán vagyunk válogatósak. Ahol vannak fasorok, kisebb nagyobb erdők, azokban jól elvagyunk. Igaz, a nagy erdőkbe nem költözünk, inkább annak szélén fészkelünk és onnan érjük el a mezőket, szántókat.

V- Állítólag nem a ti felmenőitek repülték körbe első ízben a bolygót!

E ö – Azt meghagytuk Magellán csapatának meg a Fa Nándiéknak. Minden tiszteletem az övék, de mi nem csavargunk ekkorát. Sőt még a fülemülével sem versenyzünk. Állandó lakók vagyunk, többségünk marad a helyén.

V – Mit csináltok egész évben?

Eö – Sűrű a program, hidd el nekem. Először is szórakoztatnunk kell az autósokat, kik mellettünk haladnak el. Mi ülünk az út mellett a póznán és adunk programot az anyósülésen ülőknek, hogy ott is egy ölyv, meg ott is egy ölyv!

V- Ti vagytok azok! Mikor stoppoltam én is láttalak Titeket!

Eö – Azért ezen túl is akad munka bőven! Például teljesíteni a parancsot! Azaz, ha elmúltunk négy évesek, akkor keresünk egy hímet, tojót és kezdődik az utánpótlás nevelés. Ez úgy működik, hogy februárban látványosan nászrepülünk és hopp, már március is van, amikor 1-2-3 tojáson ülünk is és várjuk mi lesz belőle. Egy hónap múltán jön is az eredmény. Őket viszont még etetni kell! Másfél hónap, mire megtanítjuk nekik, mire való a harci eszközeik. Ezt követően már egyre ritkábban térnek vissza a fészekbe, majd egy nem túl szép napon mindenki megy, amerre lát.

V- Haraszti és Bagyura könyvében olyat írtak, hogy egerész fióka sas fészekből repült ki! Hogyan lehetett?

Eö – Ez egy kemény történet! Azok a rohadtak minket sem kímélnek. Egyik egy fészkünk felé járt, majd egy optimális időpontban elcsente a már kikelt fiókánkat, hogy elvigye táplálékul az övéinek. Szerencsére túlélte az utazást a táplálék. Majd, amikor ő is kérte a kaját, hát ő is kapott. Oly annyira sikerült neki a mutatvány, hogy szépen felcseperedett, s ki is repült.

V- Olyan szép végszó, hogy szerintem ezzel a sztorival zárjuk ezt a beszélgetést. Köszönöm szépen kedves egerészölyv, hogy válaszoltál kérdéseimre. S ne haragudj, hogy az elején még lehalálosztóztalak! Látom elhamarkodott volt ez a jelző, hiszen most már jobban megismertelek!

Augusztus vége felé már rendszeresebben forgatják a madárbarátok a naptárt, ugyanis minden év október első hétvégéje az Európai Madármegfigyelő Nap. Ilyenkor, akinek távcsöve van, leakassza a szögről és vígan vonul ki vizes élőhelyre vagy az erdő szélére.

Mi is igyekszünk minél több embert kicsábítani a természetbe például azzal, hogy játékos vetélkedőt szervezünk kicsiknek és egy kicsit nagyobbaknak. Ilyenkor egy témát középpontba állítva tesszük fel a kérdéseket, melyekre mindenki meg tudja adni a választ, ki egyszer átfutja a „használati útmutatót”.

Idén könnyű volt kiválasztani a fő csapásirányt. Márciusban mutatták be ugyanis Magyarország ragadozó madarai és baglyai című könyvet, melyet úgy hirdettek, hogy 80 éve nem adtak ki hasonló művet. Szerencsére sikerült vásárolni belőle. Ami pedig utána következett…

Kampós csőrűekkel találkozni amúgy is kiváltság! Ha egy sas kerül fölénk, elénk, mögénk, mellénk ünneppé emeli a pillanatot! Külön figyelem irányul feléjük a szakemberek részéről is!  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek 1976 óta külön szakosztálya foglalkozik velük. A Magyar Ragadozó Madárvédelmi Tanáccsal együtt külön évkönyvet adnak ki Heliaca néven. Idén már 19. alkalommal lett meghirdetve a sasszinkron, azaz az országos sasszámlálás. A madarászok megszervezték 17. alkalommal 2022 tavaszán a sólyomcsalogató rendezvényt.

Ezek után szinte már „kötelező” volt egy olyan átfogó tanulmányt kiadni, mely megszerzése óta az íróasztal fölött ámuldozhatunk, hogy micsoda mennyiségű tudás birtokába kerültünk. Nem esek hanyatt a modern technikától, de amilyen lehetőséget láttak benne a kor madarászai és milyen részletességű ismereteket szereztek általa… le a kalappal!

Idén tehát a ragadozó madarakról fog szólni a mi kis napunk. A következő történetekben a madármegfigyelő játék megoldásai szerepelnek, de talán alkalmasak arra is, hogy felvillantsa mások előtt is e különleges élőlények egyre nyíltabb világát.

A pár kis riport elsősorban ennek az óceánnyi érdekességet felvonultató könyvnek az anyagából merít néhány kanállal (a forrás mérnöki precizitásának és mikroszkopikus részletességének nélkülözésével), de talán evés közben jön meg az étvágy! A kóstolót követően remélhetőleg páran megkívánják a menüt, sőt kérik maguk elé az egész étlapot. A könyv előszavában elhangzik, az írók társadalmi munkában tárták elénk ezt az alkotást, ahogy a természetvédelem jelentős része is erről szól. Nekem sincs semmi érdekem, hogy reklámozzam ezt a remekművet. Csupán az – de ez bőven elég, - hogy lapozgatása során mások is örömüket lelhessék benne.

Rugaszkodjunk tehát a magasba, érkezzen öt riport a hazai madárfauna legnagyobb karaktereivel!

Nagy Kornél

A nyaralás utolsó estéjének megszervezése így is, úgy is fájdalmas dolog. A balatonfüredi Kánaánból egy másik mesevilágba belecsöppeni, majd tudni, hogy csak egy út maradt hátra, szomorú érzés. De választani még a számtalan kiváló helyszín közül szinte lehetetlen. Ezer szempont szerint végül a Szent György-hegytől kértük, hogy engedjen fel a hátára és nézhessünk szét rajta.

Kisapáti parkolójában sorakozott fel Réka, Feleségem és jómagam mindenre elszánt lába, hogy tegye a dolgát. Amit elvártunk tőlük nem volt kevés, mi szerint vezessenek át az előre eltervezett útvonalon, csakhogy az a kis nyavalyás óra ott a karon a hat órát már elhagyta. Azaz, bő két órás erőltetett menet várt, miközben de szép, de jó, hogy ide jöttünk című mondatoknak kellene elhagyni a szánkat.

Az út eleje szinte teljesen megegyezett a Badacsonyéval, csak vagy a mi lábunk vére hígult vagy a meredekséggel lettek gondok, de majdhogynem előre dőlve kapaszkodtunk már az első üdvözlő szakaszban is. Az aszfaltcsík és a földes út felváltva cseréltek helyet, hol egyik járt előttünk, hol a másik. A körülöttük morzsaként elszórt kis viskók viszont megunhatatlan változatossággal kínálták a látnivalót, melyet ugató kutyák és templom színesített.

Kellően bemelegedve értünk fel a kulcsos házhoz, a hegy központjához, honnan mint a tengeri csillag ágai nyúltak távolba, erre arra induló utak. Mi természetesen jakokra tervezett legmeredekebb kaptatót szúrtuk ki, s azon próbáltuk egyre följebb és följebb küzdeni magunkat.

Akinek ez sikerül, azt egy kőből kirakott ösvény várja, melynek tetején koronaként díszeleg a bazaltorgona. Számtalan helyen írnak erről a vulkanikus képződményről, de az összes betű és adat eltörpül az eredeti mivoltának megtapasztalásában.  Ezek a monumentális égbe nyúló kályhacsövek… Súlyos izzadtságcsöppök itatott úton, ziháló tüdővel ott lenni a környezetében. A valódi lényeg leírhatatlan.

Az agyunk viszont most ezer csatornán futott. Az órát most könyörtelenül figyelni kellett, s mivel több szint volt benne, mint első szuszra gondoltuk, lassabban hoztuk az első szakaszt. Menni kellett tovább. Törtünk egyre magasabbra, miközben egy esőbeállónál szembe érkezett egy magányos kétlábú terepjáró. Az ő javaslatára módosítottunk az útvonalon, így mint csúzliból kilőtt kavics, úgy szálltunk fel egészen a csúcsig, mert onnan a kilátás szerinte mindent visz. Lássuk.

A folyamatos emelkedés később kíméletes üzemmódba kapcsolt, holott végig emelkedett az természetközeli erdő látványa, bőven túlharsogta a combokból érkező fájdalom szavát. Girbegurba ágak szabálytalanul benőtt terepen, örömét leli az élőhelyeket kedvelő magát, legyen az növényeket, állatokat kedvelő egyaránt.

Meglepően hamar fel is jutottunk a hegy fejének búbjára, mely meglett kora ellenére csak alig kopaszodott. Ennyi viszont pont elég volt ahhoz, hogy a kikandikáljuk és egy kicsit távolabbról lássuk kedvenc tavunk. Nem tudom hányadik panoráma, azt sem, hányszor láttunk már rá, csak azt, hogy minden egyes ilyen alkalommal megbabonázva állunk a látvány előtt, s csak nézzük és nézzük, megunhatatlan.

Ahogy az órát is, ami lelökdösött minket a csúcsról, persze csak óvatosan. Hiszen a következő részen, mint a hangyák szépen egyes sorba parancsolt bennünket a cérnavékony köves ösvény, melyen se tempót, de erőt sem tudtunk tenni, mivel rendre keresni kellett, hova léphet a láb.

Viszonylag hosszan araszoltunk egyik buckától a másikig, mire leértünk a szőlősbe, hol már kötetlen alakzatba élveztük a késői nyár naplementés hangulatát.

Idillünket egy nagytestű kutya zúzta porrá, ki épp a jelzés mellett állt meg és vaúzott határozottan. A gazdi ahol a póráz, sehol. Némi tanakodás után egy kisebb kerülővel sikerült a melák mögé kerülni, majd folytatni az utat.

Az üdülők és érő bogyók közt tekergő jelzés hozta a tőle elvárt minőséget. A Balaton tájat meghatározó látványával, a szigligeti vár romantikus romjának sziluettjével, no meg a pincék és borbirtokok csábító látványával.

Nocsak, miért állnak ott sorba az emberek? Megérkeztünk az oroszlánfej kúthoz, mely nagyobb népszerűségnek örvendett, mint a balfi. A Lengyel kápolna is vonzotta a kirándulókat, akár csak a mellette szélesen elterülő présház és környezete.

Csak a napfényt nem tudtuk marasztalni, ő elegánsan észrevétlenül távozott. Ezzel növelte a lépéshosszat is, melytől sebesebben maradtak el mögöttünk a házak. Kezdetben még az emelkedők sem akadályozták az iramot, holott olyan szép épületek mellett haladt az út, hogy szinte csukott szemmell kellett haladni.

Az erdőben már erős szürkület fogadott, amit kemény tempóval próbáltunk kompenzálni, amíg lehetett. Volt ugyanis egy rövidítés, ami egyben terepen való haladást is körülményesebbé tette. Ismét libasor, ezúttal felfelé, robotként csak előre. Itt azonban már nem is volt értelme megállni, hiszen a szemnek lassan semmi sem jutott. Csak a nyom követése.

A bekötőt félhomályban gond nélkül lehetett hozni, s a maradék táv is relatív rövid idő alatt a cipők alá került. Így értünk vissza a lámpa fényénél várakozó kocsihoz.

Mehetünk vissza? Kérdezte! A választ, ha nehezen is, de ki kellett mondani. Talán csak azzal az egy ténnyel vigasztalódtunk, hogy amint lehet, visszatérünk erre a minden képzeletet felül író festők ecsetjének hegyére, költők kifogyhatatlan rímjének alapját szolgáló tájhoz. Hiszen ahogy egy zen szerzetes mondta, elolvashatjuk a receptet, de nem a receptet, hanem az ételt esszük, nézegethetjük a térképet,de nem a térképen, hanem a terepen járjuk.

Nagy Kornél

Az Európai Madármegfigyelő Nap alkalmából 

várunk Titeket!

Sárgarigót nem ígérem, hogy látunk

de sok sok sok mindenkit remélhetőleg 

igen!

2022. október 1-én 15.00-kor, 

Mosonmagyaróvárra az UFM Arénához,

hogy együtt fedezzük fel a környék

madárvilágát! 

Tervezett útvonal:

UFM Aréna

Wittmann Antal park

Vár

Lajta parti sétány 

töltés

UFM Aréna 

Távolság kb. 5 km 

További info: 20/5150547

Ha kimondod a szót: Somló hegy.  Megjelenik előtted a maga nagyszerű tökéletes voltában. Ha meghallod a szót. Badacsony! Mi jut eszedbe? A hegy olyan szinten fonódott össze a Balatonnal, mint futás a maratonnal. A terep, melynek bejárása szinte kötelező! Mit tehettünk volna mást, hát nekimentünk!

Valamikor, fél hat körül tettük le feleségemmel kocsinkat a badacsonytomaji fő úthoz közeli parkolóba, honnan hamar rátaláltunk a jelzésre, melyet idegenvezetőnek fogadva kértük, vezessen. Ő pedig tette a dolgát. A tájékozódásra innentől kezdve nem volt gondunk! Mesteri munkát végeztek, akár az útvonal kijelölői, akár a felfestői!  Már csak meg kellett mászni a hegyet. A kezdetben szűk utcácskákon keresztül csalt ki az erdőbe, majd amikor már látta, hogy komolyak a szándékaink, hát felhúzta a magassági kormányt és belevágott.

Kapaszkodni kezdtek a cipő barázdái, a vádlik és a combok megteltek vérrel. A szív is sportosabb üzemmódba kapcsolt és a levegőt sem a beszédre pazaroltuk. A fejnek milyen színei lehettek, ezt talán most hagyjuk. Ilyenkor jöttem rá, mégis csak puhány kisalföldi gyerekből sarjadt ez a test. De menni kell, tapossuk a gránitot szüntelen, csak egy – egy fotózással álcázzuk a pihenést, megállást.

Erre kiváló lehetőség az út szélén található modern templom, mely impozáns környezet, emberi léptékkel készült. Igazán mutatósra és kellően XXI. századira sikeredett. Érdemes megállni, körbenézni körülötte.

Azért is, mert a hegy ezzel kalkulált. Tudta, most ki vagy pihenve, és mikor elindulsz, rádob még két lapáttal, tessék, dögölj meg értem! Te pedig, mint egy békés szolga botladozva szuszogsz, olykor bókolsz, máskor nagyobb terpeszben teszed azt, amit kér! De azért persze tudod, miért teszed, mert ő a Badacsony, te meg a rajta mászó. Aki pedig végrehajtja utasításait, cserébe kőtenger látványban fürödhetsz. Mhh! Jó üzlet volt! Megérte!

A hegy derekához érve elindultunk körbe sétálni, hiszen az útikalauzok szerint erre több kilátópont lesz. A megszelídült szélesre tárt utakon könnyedén lehet sétálgatni, csak a leküzdött akadályok gyümölcsét élvezzük minden egyes ablaknyi területen, mely kinyílik és onnan a szem akadálytalanul fut át a következő hegyre. Micsoda kilátás! Pár métercsoszogás és újra. Eddig azért nem siettünk, mert a kaptató miatt nem tudtunk, most meg azért nem akarunk, hiszen ezért jöttünk! Csodálni a csodálnivalót!

De nem csak a panorámák adják a látnivalókat. A kőbányába is érdemes benézni, akár a lábaihoz is odasomfordálni, majd ijedten felnézni, s rájönni, nem csak a csillagászatok során jöhetünk rá, milyen kicsi is az ember. Már egy ilyen túrán is szembesülünk vele, azokhoz a méretekhez képest hangyák vagyunk. De ez olyan jó!

Nem kell játszani, hogy mi vagyunk azok, nem is tudom már mik. Itt az élet valódi törvényei mutatkoznak meg. A sok tonnás köveket olyan jó csak bámulni, az óriási erdőségben olyan jó csak benne lenni és a távoli messziségbe olyan jó csak belenézni. Nem kell itt Rambonak lenni. 

Itt! Nem! Hiszen nincsen rá szükség, de amikor az ámulatból felocsúdva tovább haladtunk immár dinamikusan, hát elérkeztünk ahhoz az ember alkotta építményhez, melyet messzi földön is emlegetnek.

Ott álltunk előtte farkasszemet nézve, mint a Western filmek sztárjai. Néztük, méregettük egymást! Ő nem ismert minket, mi nem ismertük Őt. Ő sem tudta, képesek vagyunk e… Mi sem tudtuk, Ő mire képes. A feszültség szinte tapintható volt! Egyre többen lettek körülöttünk, mindenki látni akarta, most mi fog történni. A Nap ott pislákolt, de már csak fél szemmel mert odanézni. Az este is a környékre ódalgott és ő is várta, most mi fog történni. Már szinte gitározni lehetett volna a levegővel, akkora volt a feszültség.

Egyszer csak elhangzott a parancs a lábaknak! Most! A bujdosók első lépcsőfokára lépett a cipő, melyet a második, harmadik, negyedik, ötödik követett. Kezdődött az öröknek tűnő küzdelem. Lépegettünk egyre csak feljebb, miközben a pulzus gyorsliftbe szállva repült az égbe. Ő már valahol a repülőgépek magasságában járt, mi még csak a Badacsony lépcsőin. Visítani kezdtek a lábak, ezt nem lehet kibírni, de az agy nem ismert kíméletet, menni kell! A szemek kétségbeesetten keresték a lépcsősor végét, de az rémes mosollyal újabb és újabb kanyar után sem hagyta abba. Mintha a semmiből nőttek volna ki csak a mi kedvünkért!

Még egy kanyar és még mindig. A fej már lilán világíthatott, de rezzenéstelenül azt harsogta. Előre! Mire képes ez a test, milyen tudatállapot kell ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehet, innen pár nap távolságból megállapítani már nem tudom, de egyszer csak, mint Kolumbusz a szárazföldet, úgy láttuk meg a lépcsősor végét, majd a tetején állva extatikus állapotban valamit makogtunk, és hosszú ideig csak lihegtünk.

Amint magunkhoz tértünk, szembesültünk a helyzettel. A szürkeség egyre nagyobb területekre tette rá kezét. Holott ismeretlen terepen mozogtunk, gond egy szál se. Tökéletesen jelzett egyértelmű utakon, bőséges vízellátással és fejlámpával minden rendben lesz. Emiatt is volt – ha sok nem is, - de egy kis időnk az újabb kilátópontoknál megállni és csak nézni, nézni az éjszakázni készülő tavat. Aki erre jár, ne kilométerre számolja az időt, ahogy az Öreg-Dunánál sem. Ennél sokkal, de sokkal több van a tájban, mintsem csak láttuk. Mint egy nagyítón keresztül a Nap fénye, itt összpontosul a táj valódi volta és égeti bele kiemelkedő emlékeid előkelő sorába és ad értelmet napodnak, hetednek, hónapodnak, évednek, évtizedednek, életednek.

Csupán annyit, hogy este a szálláson mesélitek egymásnak, milyen szép volt ez a kilátás, majd itthon, de szép volt ez a nyaralás. Ősszel, milyen jó volt nyáron, a Balatonon. Év végén, emlékszel még nyáron. Tíz év múlva, pedig de jókat kirándultunk a Badacsonyon. Ötven év múlva, amikor újra erre járunk, emlékszünk vissza, milyen volt 2022-ben. Csupán ennyi a tétje.

Amint azonban a kilátó pontokat magunk mögött hagytuk, az út ismét az erdőbe vezetett. Az egyre sötétedő fák között már nem mindig láttuk, hová is lépünk, ennek dacára növeltük a tempót. Csak úgy hagytuk magunk mögött a kisebb nagyobb szakaszokat. A szemek lassan feladták, maradtak az érzések, no meg a szerencse, talán nem megy ki a láb. A jelzések még közelről látszottak, s mivel így izgibb volt, a lámpa is maradt a hátizsákba. Így értünk vissza a bekötő útra, melyen már egyszer végighaladtunk, így ezt az utolsó szakaszt, csak be kellett húzni. 

A kocsit álmosan találtuk meg a parkolóban, halkan kattant a zár, jelezve, bocsi, ébresztő! Vigyél vissza a szállásra, légyszi! Összeszedte magát, felpörgette a motort és pik pakk már az ábrahámhegyi betonon pihenhetett tovább.

Mi is idővel ágyba kerültünk, de tudtuk, ez csak egy ideiglenes állapot. Másnap ugyanis újabb állomás, a Szent György hegy következik.

Nagy Kornél

Kevés olyan szerencsés lény él a környékünkön, kinek ablakából turistajelzés látható. Szállásadónk ezek közé tartozik. Mi következik ilyenkor?! Járjunk utána!

Késő délután léptünk ki az utcára feleségemmel és két hátizsákkal, majd ahelyett, hogy a centrum felé vettük volna az irányt, lábaink felfelé a hegyre húztak.

Mi tagadás, számtalan történet íródott már a nyúli dombokról regélve, örülök, hogy nem fordítva kezdtük a tájak megismerését. Akit ugyanis erre húz fel a szíve, jaj, neki! Az elvékonyodó, majd meredeken az égbe szökő erre – arra kacskaringózó ösvények elvarázsolhatják, csak ne álljon meg, s ami végképp vakmerőség, az a visszanézés.  Amint egyre magasabbra visz fel az út, úgy tágabban tárul elénk a Balaton rabul ejtő szépsége. Már abban a pillanatban megérte a kezdeti szuszogást.

Ekkor azonban egy erdőbe vezetett a jelzés, amit a felhőtlen beszélgetés közepette szem elől sikerült veszíteni. Sebaj, egy kis kóválygás még jót is tett. Egy kaszálóra kiérve ugyanis gyurgyalagok cikáztak a fejünk fölött, vélhetően már Afrikába vonulás tervével. Ezek a papagájszínű tollasok késő tavasszal érkeznek haza egy költés erejéig, majd augusztusban csomagolnak és visszatérnek az ő étlapjukon szereplő táplálékban gazdagabb tájékra.

Nem csak az eget érdemes azonban figyelni. A lábunk alatt is folyt az élet. Egy zúgásra lettünk figyelmesek, majd lehajoltunk és látjuk, hogy valaki odalent komoly munkában van. Egy hosszúkás rovar fúrt rendíthetetlenül. Bemászott a lyukba, majd őrült zizgés és kotorta is ki a homokot. Újra be, zúgás, majd ismét kikaparta a homokot. Ez igen! Micsoda világ kapujába sikerült ismét bekerülni. Le is kuporodtunk mellé és hosszú percekig figyeltük a munkálatait. Mennyi titokra fényt deríthetett már az ember, csak meg kéne ismerni. Mennyi rejtélyen van még rozsdás lakat, melyet kinyitva még jobban rácsodálkozhatnánk a világra.

S itt nem is kell messzire menni, csak guggolni a földön, felállni, az égre nézni, a troposzférába és látni, megfigyelni, megtanulni a felhők fajtáját, mozgását. Mennyi, de mennyi minden van körülöttünk!

Például a jelzett út! Igaz, akkor még nem tudtuk, hogy hol, de kértünk útbaigazítást az arra járóktól és lám, nem sokkal már vígan masíroztunk előre a részcélunkhoz. A Pálosi templomromról számtalan képet lehet találni a neten, de ami élőben rád vár, az tényleg más. Pár perc múlva ott álltunk az időben visszazuhanva egy romos, de mégsem lepukkant épület előtt. A falak még magasan álltak és a kolostor elkülönült helységei is megszemlélhető volt. Már csak a szerzetesek hiányoztak a környékről.

Amint alaposan körbejártuk, nyugatnak vettük az irányt és begyújtottuk a rakétákat. Szükség is volt rá, hiszen az ösvény útvonalát itt Bessenyei Péter jelölhette ki. Úgy megindult fölfelé, hogy még a szemünk is alig bírta követni, nem hogy a lábunk. Balaton felvidék is tud durvulni, íme, az első látványos bizonyítéka. Kattogott a szív rendesen, szegény izmok követelték az oxigént szüntelen. Majd amikor látta, hogy épp megpusztujkázni készülünk, engedett a drága, egy erős kanyar vissza, s ereszkedés lefelé a faluba. Itt már tettük a dolgunkat, ahogy kellett.  Meneteltünk rendre előre, hol szekér, hol őzcsapáson. Néha összedőlt viskók, máskor épebb kerítések mellett.

Egyszer csak valaki széthúzta a függönyt és a Folly Arborétum mellé vezető úton elénk tárult ismét a Balaton! Ez igen! Pislákoltunk, mint fehér egér a nullás lisztben. A lábaink alatt ringatózott a tó, melyért mások akár egész kontinenst átszelnek. Megértem miért! Nem is siet ilyenkor semmi! A szemek követelőznek, még, még, még! A lábak megkapták az úton a magukét! Vasárnap még az óra is sarokban hever, mondván csináljon mindenki, amit akar! Cammogás lett a vége, no meg csodálkozás és ámuldozás, micsoda helyek…

A szőlő között ereszkedve hosszú kocsisorra lettünk figyelmesek. Meglátogattuk a helyet! Egy présház mellett padokon vígadott a kétlábú, tálcákon roskadó finomságok és pohárban ringó aranyló lé társaságában. Hangulatos volt, s mivel előző este mi is koccintottunk az igazi helyi rizlinggel, még jobban tudtunk azonosulni az érzéssel.

No, meg a Badacsonnyal, ki ott állt, mint egy Góliát! Átkiáltottunk neki! Lehet, hogy még találkozunk!

Majd megfordulva Fürednek vettük az irányt, és mint erdei sikló a kopott fűben, úgy tűntünk mi is a kis utcák között. A jelzés ugyanis arra kalauzolt az idillikus vityillók, dekoratív pincészetek és tájba illő pöttömnyi házak között.

Milyen koktélt szeretne készíteni magának egy túrázó? Naplementét, forgalomtól gyér utakat, látnivalókban gazdag tájat, no meg hegyeket, völgyeket, szőlőket és Balatont. Itt pontosan ilyet mérnek!

Ábrahám hegyi túra kérem a természetjárás Alfája és Omegája. Minden benne van, ami csak kell! Csak az út ne fogyna ilyen gyorsan, mert egyszer csak kiértünk a fő útra, ami már ismerősként köszöntött ránk, mutatva, itt már nem kell a jelzést követni, a patak partján kényelmesebb lesz az út. Lámpák fényei közt haladtunk a szállásig, hol már a bőséges vacsi és a hűs zuhany várt. No, meg egy újabb kérdés. Holnap merre megyünk?

Nagy Kornél

2022. szeptember 18. 10 óra

Kisbodak Vízi kultúrház

"Ezen a természetjáró és ismeretterjesztő napon

mindent megtudhatsz a Szigetköz madarairól,

Nagy Kornél zseniális előadásában!

Részletek:

10:00-kor találkozunk Kisbodakon, a Vízi Kultúrházban.

Ott szabadtéren, piknik jelleggel hallgathatjátok és láthatjátok Kornél mesteri előadását a madarakról, kb 12:00-ig.

Utána kis ebédszünet és séta az erdőben, gyakorlatban is megtapasztalni a madarakat!

A program vége: kb. 14:00

CSALÁDI PROGRAM, GYEREKEKET IS VÁRUNK!

Hozzatok: szendvicset, csokit, plédet, kényelmes túrafelszerelést, fényképezőt!

Jelentkezés csak e-mailben: vizikulturhaz@kisbodak.hu

infó: 06205150911"

Forrás:

A Szigetköz őszi madarai -

Szigetköz Jártassági Tanfolyam Kisbodakon -

INGYENES!