Te, hogy szereted? Belülről vagy kívülről! Szemből vagy hátulról? Felülről vagy alulról? Kőszeget megismerni, bárhogy jó!

Nem is cicóztunk sokat, amint kedvenc pincészetünkből megkaptuk, amire vágytunk (hűvös chardonnay személyében) a város ütőerén át egészen a szívébe, és azon is túlhatoltunk.

Egy zsúfolt parkolóban még zsebkendőnyi terület próbált bújócskázni, majd mikor megtaláltuk, félszegen csak annyit mondott: - Nem vagyok itt! A másfél tonna azonban győzedelmeskedett és lomhán ült rá az aszfaltra mondván, mostantól te parkoló vagy.

Nyolc láb céltudatosan lépett ki belőle, majd eltökélte magát, hogy végrehajtja a rá bízott feladatot. A terület helyismeretével már időtlen idők óta rendelkező szüleim a sűrűn lakott vidéket vették célkeresztbe, Feleségemmel pedig a fákkal néztünk farkasszemet.

El is indultunk az emelkedő irányába, mely odabiggyesztett egy kis bukkanót, mondván:

- Tessék itt egy kis bemelegítő!

S egy érdekesség, miszerint itt őrizték a koronát a vérben zivataros időkben. Megérinti az embert itt a múlt ennyire közvetlensége. A bunker, hol második világháború emlékeit elevenítette fel az írás.

Ez azonban csak a kezdet, így is, úgy is. Lekanyarodva az útról a kálvária domb magasodott, amire láthatatlan betűkkel ráírtuk. Megmásszuk!

Teli hassal eszébe ne jusson senkinek ez a kísérlet. Ezt a hegyet ugyanis az óriások hordták össze. Az első stációtól kezdően közel a végég szembesülünk azzal, hogy a kisalföldi lábak máson növekedtek. Gyakrabban vettük a levegőt az átlagosnál és a szavak is elfogytak. Ez azonban nem riasztás, csak ár azért a látványért, ami a tetőről kapható!

Hmm, a templom valóban csodás és rügyfakadás előtt ennél még többről is lehet szó. Így azonban, hogy az őrületbe kergettük az időjárást és április első hétvégéjén már zöld függöny borult a tájra, valahol…

Ha valaki, mi szeretjük a fákat meg az ujjaik végéből kisarjadt leveleket, a távolba látást ez gátolja, de nem győzőm hangsúlyozni, az így jóóó! Aki azonban a városból nagyobb szeletet szeretne látni, tovább kell kutyagolnia.

Mi is ezt tettük. Boldog lesz annak a lába, ki errefelé vezeti őket! Barátságos vidéken említésre méltó szintkülönbség nélkül zakatoltunk, melyen olykor széthúzták a függönyt, amire elismerő arckifejezéssel válaszoltunk. Mintha üdvözlő italként kaptuk volna tálcán, miközben a táj invitál tovább.

- Erre csak tessék, csak tessék!

Így fordultunk rá a Szulejmán kilátóra, mely nevéből adódóan kötelezően kőbe vésve hirdette. Itt panoráma lesz! Hmm! És tényleg! A hely honnan a település ezer ablakból integet! A tömegből pedig kilógó tornyok teszik változatossá a képet! Nagyon rendben van, ami itt fogad.

El is időztünk, szaladtak a tízpercek szanaszét, amiben aktív szerepe volt egy barna négylábúnak is, kit alkalmi gazdija csábított fel ide.

Lefelé irányuló tekintetünket egy idő után lábaink is követték. Köszönjük neked Gravitáció, hogy sportcipőnkre is hatással voltál, így könnyű szerrel ereszkedtünk le az utcákba, melyben még jelzés is volt. Őt egyből kikiáltottuk barátnak és megkértük, vigyen el minket a központba. Kőszegen kérem, még ez is megvalósult. 

Első szóra készséggel állt rendelkezésünkre és szélesebb utakon, majd összeszűkült járdákon kacsázott, mint egy pizza futár, s lám már ott pulzáltunk a régmúlt időkben felhúzott falak árnyékában. Percek múlva a sétálóutcán újra négy fővé alakultunk, majd egy fagyi, s irány a tó!

A Nap azon a szombaton már az utolsó fejezetének felolvasásába kezdett, amit vízparton volt szerencsénk meghallgatni. Itt Kőszegen minden olyan rendben átlátható.

Nem a legnagyobb hegy, de nem is kell. Nem a legelbűvölőbb kilátás, de nem is kell. Nem a legnagyobb tó, de nem is kell. Nem a legfinomabb fehér folyóbor. Várj, ki mondott ilyen butaságot! De!

A tó megkerülése tehát nem egy maratoni táv. Viszont, mint a fa évgyűrűin a kéreg, úgy szóltak körülöttünk a madarak. Erdei pinty, vörösbegy, énekes rigó, csilpcsalpfüzike, széncinege dalai hangzottak mindenhonnan. Beljebb mi haladtunk, majd a középponthoz közelítve a horgászok és botjaik közeledtek. A centrumbában természetesen a tó és benne a halak.

A sötétség is idelopakodott, mire a kocsihoz értünk. Elfoglaltuk a helyünket, majd, a kerekek forogni kezdtek, s meg sem álltak az elsőbbségadás kötelező tábláig, meg a második piros lámpáig és a stop tábláig. Egyszer csak ismerős aszfalton találták magukat, hol újra megállhattak és nyugovóra térhettek.

Nagy Kornél