Egy madárbarát naplója

2020. április 25. 17:27 - madarbarat

Vándor találkozása a fehér gólyával

Hol volt, hol nem volt a valóság halovány pázsitján túl élt egy vándor, ki egy napon megtöltötte szimatszatyrát snidlinges margarinos kenyérrel és frissen főzött zöld teával, majd nyakába vette sokat látott duplacsövű kukkerét és elindult a nagyvilágba. Merre vitte a lába, ő sem tudta, csak orra szimatolt bele a távolról érkező friss levegőbe, s honnan vizes élőhely ismerős illatát szimatolta, arra fordult.  Csakhamar egy töltés oldalában találta magát, min átjutva egy ártér tárult elé.

 

Ahogy azonban a távolba nézett, egy termetes tollas képét vette ki a sűrűből. A piros lábú, piros csőrű madár ott vadászott a réten, odasietett hozzá és megkérdezte.

 

  • Kinek a fészkéből keltél Te ki?
  • Fehér gólya, ha jól tudom, így hív a te földid!
  • Hány éves vagy?
  • Ez a harmadik nyaram, hogy kidugtam fejem a tojáshéjból, emlékszem…
  • Ne, ne hagyd abba, mond tovább légyszi!
  • Ha nem untatlak vele…

A nádor leült a gólya mellé, s tágra nyílt szemekkel hallgatni kezdte a gólyát.

 

Az első emlékem, hogy kikandikálok a tojásból, s már két tesó körülöttem. Micsoda otthon, gondoltam magamba, bentről nem is tűnt ekkorának. Összkomfortos lakás volt benne minden, mire a magunkfélének szüksége van. Hatalmas hely, no és a szülők, kik hozták a csemegéket rendszeresen.

Mekkora volt a fészek?

 

img_1774.jpg

 

ÓÓÓriási! Tudod, az apámnak volt sütnivalója. Mesélte, hogy ha már összehordott egy szuper helyet, hát jó lesz az jövőre is. Nálunk pár nappal a hímek érkeznek haza korábban, s utána a tojók. Apa itt várta anyát, akiről igazából nem tudta, hogy ki is lesz. Ők ugyan erről nem szívesen csacsognak, de azt gyanítom csak egy – egy szezont húznak le egymással és viszlát. Erről többet nem tudok, arról viszont igen, mikor visszatért újra erre a fészekre tatarozott rajta. Kiegészítette, csinosította, így egyre lakájosabb lett. Idővel több száz kilósra növekedett, de hallottunk olyat is, hogy a te féléid egy tonna fölötti tömegűt mértek! Miénk azért nem volt akkora, de így is meghozta kedvét a verebeknek, kik tanyát ütöttek. Azt hallottam szalakóta, sőt kuvik is költött már így! Szinte hihetetlen ugye?  Schmidt Egon bácsi egyik könyvének a nevét is erről kapta, Tollas albérlők címmel. Szóval nem voltunk egyedül.

 

Hol volt a fészek?

Ahol a legtöbb mai gólyának, a villanyoszlop tetején. Jöttek hírek róla, hogy olykor még kémények tetején, sőt fákon fészkeltünk, azonban már mi gólyák sem vagyunk a régiek!

 

Hogyan ettetek az első időszakban?

Az egyik szülőm indult el, s csőrében mindenféle finomságot hozott, így kaptuk óránként, kétóránként.  

 a_negy_fioka.JPG

Ne haragudj, kedves gólya a profán kérdésért, de amit megettetek, az hová távozott?

Amíg kicsik voltunk, addig a fészekbe. A szüleim fészekanyagot hoztak, hogy felfogják. Amint nagyobbacskák lettünk, hát a fészek szélére mentünk és így ürítettünk.  Egy hónapos korunkban ugyanis már fel tudtunk állni, s két hónaposan már kifelé kacsintgattunk a fészekből.

 

Mesélj még gyermekkorodról, mivel kedveskedtek a szüleid?

A vizet is ők hordták nekünk, hasonló technikával. Annyi különbséggel, hogy azt nem rakták le elénk, hanem egyből a csőrünkbe folyatták. Ezen túl, főleg az elején a szülők testükkel védtek minket, például árnyékot adtak. Olykor nedves mohát is hoztak, hogy ezzel is hűtsenek minket.

 

Mi történt azután, hogy kirepültél?

Pikk-pakk nyár vége lett. Egyre nagyobb csoportban gyülekeztünk. Itt próbáltunk felkészülni a nagy útra. Mi fiatalok már az első csapatokkal indultunk, pár rutinos szép korúval az élünkön. Az idősebbek többsége azonban még ráérősen viselkedett. Ők pár nappal később indultak.

 

Csodálatos lehet, felülről nézni a tájat és suhanni!

Persze, nektek onnan lentről így tűnhet. Az út azonban nem sétarepülés! Európában több mint kétszáz kilométert, a Boszporusznál átkelve Afrikában pedig majdnem háromszáz kilométert nyomunk le egy szuszra! Egy nap legalább annyit repülünk, mint ti egy műszakban dolgoztok! Mindezt szigorúan csakis nappal. Ezekkel a hatalmas szárnyakkal ugyanis kihasználjuk a termikeket, s így vitorlázunk le Afrikáig. Útközben persze vannak pihenő helyek, hol megállunk és igyekszünk feltölteni a készleteket. Az úti cél pedig majd kiderül. Közép–Afrikától Dél-Afrikáig gyakorlatilag… A lényeg, hogy legyen csőrbe való, amivel túl tudjuk élni a telet. Hidd el, ez nem könnyű menet. Kőkemény erőpróba, de muszáj menni, mert ha itthon maradunk, nagy a rizikó, hogy éhen halunk. Persze most már ez is változik. Jönnek a hírek a nyugati tesókról, hogy ők bizony nem mind kelnek át a Gibraltáron. Párezer társunk a Spanyolban és Marokkóban próbálkozik áttelelni. S van pár hagyományokra fittyet hányó, ki holmi normális gólya módjára nem repüli körbe a Földközi-tengert, hanem Szicíliát kihasználva nekidurálja magát, átkel a nagy vízen 145 km-t!  

 feher_golya_1.JPG

Nem semmik vagyok! Mi van visszafelé?

Nem cifrázzuk! Pont azon az úton megyünk, amelyiken jöttünk.  Annyi az érdekesség, hogy a többi madárhoz hasonlóan hazafelé rövidebb idő alatt toljuk le a távot, s ahogy az elején már beszéltük, elsőként apa, s pár nappal később anya.

 

Hányan jöttök haza?

Hazai állományunk valahol ötezer pár körül mozog. Az ősök mesélték, hogy sok- sok generációval korábban még háromszor ennyin voltunk. A múlt század térdén, combján még tizenöt ezres párban gázoltunk itt a vízben, ma meg örülünk annak is, hogy stabil az állományunk.

Mit jelent, hogy egy generáció? Mennyi ideig éltek?

Ez olyan széles skálán mozog, mint Szaharában a hőmérő. Szaporodási képességünk elérése előtt, azaz három éves korunkig tíz fajtásunkból átlagosan hét - nyolc elpusztul. Riasztó szám, de erről még kelepelhetünk. Vannak viszont igazi matuzsálemek. Igaz, nem vagyunk albatroszok, kik között állítólag akár hetven év körüliek is élnek. Magyarországon gyűrűzött legidősebb fehér gólya tizenkilenc éves volt, de láttak már harmincnégy évest is!

 

Ez igen! De az az első szám nagyon meghökkentő? Mitől van ez?

Az ember nem is hinné, mennyi veszély leselkedik ránk. Amíg ők csak betipegnek a boltba és válogatnak, addig nálunk ennél összetettebb a kérdés. Halas bolt akad, bár ott még nem mondták az ismerődök, hogy kiszolgálták volna őket. Férges, rovaros, kétéltűs market viszont aligha. Így felcsatoljuk a gumicsizmát és kicuppogunk benne a rétre, s most jön a lényeg, ha van rét. Az pedig fogyott a második világháború óta is rendesen. Egyre kevesebb helyre tudunk kimenni vadászni.  Régebben a kéményeken találtunk otthont magunknak, az utóbbi időben viszont a villanyoszlopra költöztünk ki. Ott kérem, pedig áram van. Azzal pedig egy baj van, hogy azt nem lehet megtanulni mi az. Aki egyszer kapcsolatba kerül vele, annak többnyire vége.

 

Akkor ti nem komáljátok az embert?

Te szereted mindegyiket? Vannak olyan természetvédők, kik rengeteget tesznek, sőt kifejezetten rajonganak értünk. Akadnak viszont mások, velünk nincs meg a szerelem, de azért megkérdezném őket, hogy magukkal jóba vannak–e? Képzeld, erre meg arra vissza is várnak minket a hosszú útról, s örülnek, ha újra látnak. Hallottam olyat is, hogy megálltak a tesók fészkei alatt és ott csodálták, fotózták őket! Mások direkt célirányosan keresnek fel és megszámolnak minket. Sőőőt! Divat lett a road show. Azaz előre kihirdetik, hogy mikor lesz gyűrűzés, s az érdeklődés céltáblájának középpontjába kerülünk! Mi több, valóság show is készül rólunk! Egy–egy fészkünk be is kamerázva, s azon is nézegetnek minket!  Ők a látványosabbjai. Mások azon munkálkodnak, hogy a gyengébb termésű földeket, ahol kevésbé vagy egyáltalán nem gazdaságos a munka, azokat a mi igényeink szerint alakítják ki. Vannak külön terület rekonstrukciós törekvések is! Úgy látjuk, tapasztaljuk, az emberek alapból örülnek nekünk, s legbelül tudják is, velünk együtt boldogabbak lesznek!

 a_remeny_1.JPG

 

Maximálisan igazad van kedves gólya. Remélem, találkozunk még veled és a többi társaddal! 

 

Nagy Kornél

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr9215640832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2020.04.26. 20:10:30

Ez zseniális szösszenet. Gratulálok!
Egy madárbarát naplója
süti beállítások módosítása