Mosolyra vágysz és dinamizmusra? Harmóniára és energiára? Nyüzsitől távol, de a kirándulók paradicsomába?

Mi nem ezzel a céllal szálltunk ki a hetven kilométerrel jóllakatott autónk kasznijából. Csupán kíváncsiak voltunk a sorpronkövesdi dűlőúton konzervált emlék egyikére, mely a múltbéli gondolatok ösvényébe szippantja be elménket.

Árpilis első hétvégéjén ez meg is történt. Nyolc turista láb fogott talajt, s tornásztatta meg elmacskásodott végtagjait, miközben a vasfüggöny emlékhelyén szinkronban bólogatott. Ez igen, micsoda online kiállító terem.

A vaskos kapu mellett őrbódéból dudorásztak ki a bogarak, de azért így is könnyen bele tudtunk képzelni egy-egy katonát, ki semmibe néző szemmel a semmibe nézett. Ennél valósabb képet csak akkor kaptunk, mikor Feri papa (két évtizeddel korábbi nevén apu) a rokon mesterségéből adódó rutinnal szemléltette mindezt.

Ezen túl ott riogattak a maguk puszta valóságukban a rózsatövisekből ihletett szögesdrótok, valamint azok a fémhuzalok, melyek nem mézesmadzagként funkcionáltak eredeti állapotukban. Most azonban igen, hiszen ez volt az első csipesz, mellyel odacsatlakoztunk a tájhoz.

A második egy tábla, melyen mi szerepelt? Ja, kérem, arra is lehet menni? Gyerünk, s már a kocsi az orra alatt mormolta. Persze, csak egy percig állunk meg itt. A szirének hangja a többiek fülét is megcsiklandozta!

Így történt, hogy a falu háta mögé kerültünk és láttuk, amint a házak egymás kerítésébe fonódva figyelték minden léptünk.

- Szerinted megtalálják a dió szobrot? - kuncogott az egyik.

- Mi az a nagy barna bigyó ott? – jött tőlünk a kontra.

S már ott méláztunk a nagy barnaság körül, melynek még szaga sem volt. Hogy örültek volna ennek a sárkány méretű varjúk! Akkor szerencsére a környéken épp egy sem tartózkodott, így nyugodtan időztünk mellette.  Csupán az örökzöld kérdés késztette haladásra lábunkat. Mi van a következő kanyar után? Megnéztük!

Az, ami előtte! Magyarul, az idillikus település rendezett tiszta udvara. Ahol feltűnt egy lugas, meg egy présház. Emitt nem a világkiállítás legújabb darabjaiból szegecselve, a másik már jobban mutatta, melyik ezredben élünk.

Holott az órát jó mélyre süllyesztettük, azért megkopogtatta hátunkat, hmmm, menni kéne! Vissza is battyogtunk a kocsihoz, ki azt az ígéretet kapta, hamarosan újra pihenhet. S lám így is lett. Ezúttal egy elegánsabb, mi több, neki szánt parkolóban hagytuk kifújni magát. Addig mi elindultunk…

Elindultunk a valóság pereméről a sűrűn álló fák titokzatos világába. Holott az internet és a helyszínen köszöntő tábla elárult, itt kérem, a mese tanösvény vagyunk ám! Ki nőtt már valaki a játékból? A nap süssön annak a fanyar arcára, ki igen, na meg azokra, kikből még bugyog a gyermeki forrás, csak a hétköznapokban ez álcázni illik.

Itt viszont nem, bele is fúrtuk magunkat a zöld erődítménybe, Pira mamával az élen törtünk előre az ismeretlennek. Hasonlóval találkozhat az, ki Sopron tetején a kalandpark mellett jár. Az sem kutya, mi több mókás és szórakoztató. Itt azonban elsősorban a séta motivált, miközben az ösvényen morzsaként elszórt állomásokon időztünk kevesebb, majd több perceket. Jaj, annak viszont, aki beljebb merészkedik!

Ahogy ugyanis haladtunk ízléses fa szobrok és izgalmasabb játékok bukkantak elő, mígnem dizájnos hinta és mókuskerék került szemünk elé. A kíváncsiság gyémánt fejből készült fúrója ott bököd tovább. Na, mi lesz már, látod, ott még elől van valami!

Ahogy tárul elénk a vidék, Nyúl község idillikus világáról mintázott tájat rajzolt elénk a természet. Szellősen elszórt házak közt szőlők és gyümölcsfák. A széles szekérút pedig izgalmasan mindig három lépéssel előttünk járt, s várja, hogy nyomába eredjünk.

A terep azonban annyira magával ragad, hogy a két érzés megvadultan egymásnak esett. A látványban örömét lelő lélek sarkunkat a poros talajba süllyesztve fékezett, míg a még szebbet, jobban ígérgető kíváncsiság hajókötelet a derekunkra csomózva húzott előre. Húúú!

Ez a valódi meccs! Az agy kétségbe esetten írja be az emlékekbe a látottakat, fagy a szoftver, nem bírja a hardver.

A Szent László kápolna vetett véget ennek az egyre csúnyább eszközökkel vívott küzdelemnek. Itt most megállunk! Parancsolt rá az elme a testre!

- He, he, he! Azt hiszed te lettél a győztes? – kuncogott magába a kíváncsiság!

- Megígértettem a gazdáddal, hogy az út további részéért még visszajön, és lejárja!

- Ismered őt, meg fogja tenni!

Erre nehéz mit mondani! Például azt, hogy igaz. Holott akkor egy tapodtat sem tettünk, visszajövünk még a maradék végtelenbe vezető út kedvéért.

Aznapra azonban ennyi lett kimérve, na meg persze a visszaút és slusszkulcs, meg az indulás, hiszen eredeti terv, Kőszeg! Erről a következő történet fog mesélni…

Nagy Kornél