Amikor a fesztiválok idejét még a láthatatlan jövőben keressük, a decemberi ünnepek fénye pedig már megkopott, akkor is van miért felkelni az ágyból! Mint a sötétbe burkolózó égen a csillagok, úgy gyúlnak fel a farsangi bálok fényei, és hol az egyik étteremben gyűlnek össze a szakmák képviselői, hol a kultúrházak nagytermében tömörülnek a hasonló érdeklődésűek. Egy februári szombat kora délutánján fürgén pattantam ki a kádból, majd a ruhakölteménybe süppedve négy keréken az utazás minden élményét magamba szívva léptem ki Püski és Halászi között egy híd lábánál, hol már természetbarátom várt a rajtvonalban.

Nem kellett sokáig morfondírozunk, hogy rájöjjünk, hova érkeztünk. A természet által szervezett farsangi bálba. Csakhogy az már a bejáratnál kiderült, a főgurut elég rossz kedvében találtuk. Durcás, és morcos volt. Mi oka lehetett? Azt nem árulta el, csak felkapta szürke köpenyét, dúlt-fúlt, s rohadtul nem érdekelte, hogy most miatta érkeztünk. Ha itt nem látnak szívesen, talán nekünk se kéne maradni, s megállapodtunk, hogy teszünk egy villám látogatást és átnézünk egy másik buliba, hol kedvesebb a házigazda.

El is indultunk, majd már az előszobába felénk keringett egy vörös kánya. Hmmm! Ez aztán a fogadtatás! Holott egyre több helyen találkozhatunk vele, így velcome drinknek öltözve igazán ötletes megoldást választott. Keringett egy darabig felettünk, majd mikor látta tétovaságunk elszállt, ő ugyanígy tett.

Ezt követően figyeltünk fel egy újabb ötletes jelmezre. Na, ilyet még a filmekben sem láttam, hogy valaki mozgó lépcsőnek öltözzön, s mivel a Novák csatorna ezt tette, hát jól van, játszunk egyet, s már rá is léptünk az első fokra. Ő pedig elindult és csak vitt, vitt egyre feljebb. A természetnek is tetszett ez a jelenet, s hátulról taszigálni kezdett bennünket. Erre a komédiára már a fák is vevők voltak, és mintha egy tizenkilencedik századi bálba csöppentünk volna, úgy bókoltak és derekukat, karjaikat hajolgatták előttünk mellettünk, s mögöttünk. Mi hiányzik még egy buliból? A zenekar maszkját magára húzó szél se tétovázott. Ráhangolódott a műsorra, szólt ott kérem minden! Nyikorgó ágak, suhogó nádak.

Nem győztünk hová nézni, na meg lépni. S, ahogy telt múlt az idő, előkerültek a tombolaárusok is. Hatan, nyolcan, tízen, az ég állát csiklandozó faujjak végére ültek és röhögtek rajtunk. Hiszen a szutyok színű tájra a fény alig volt kíváncsi. A hőmérő sem ugrált fel a magasba örömében, mindemellé a szél is lökdöste egész testünket. Na, kérem ilyenkor tessék megmondani, mi csücsül a világűr peremén egy bögrénél kisebb méretben?! Legyen, mondjuk kenderike, csípjük meg vele a főnyereményt! S lám, jó eséllyel vele sikerült találkozni. Szolid hangjával próbált fülünkbe súgni valamit.

Ő igen, korrekt volt és engedte magát egy pillanatra megpillantani, de az a marék apró szárnyas! Kik, mint porszem, úgy keringtek a levegőben, s mindig az legmesszibb fára ültek, na, kérem, ők a tombola nem nyert szerepét vállalták magukra. Pedig, mint egy déli gyümölcsöt, úgy kifacsartuk a bennük rejlő lehetőséget. Mentünk utánuk untalan, de nem adták a bőrüket. Leszálltak a földre, majd a vakondokká váltak. Amikor megrebbentek, a csillagokig emelkedtek, csak a szem magasságot kerülték. Soha nem tudjuk meg, kik voltak.

Ami azután következett, na, az volt az igazi mulatság. Most, hogy a népes társaság rendesen behajtott bennünket a málnásba, ezek egyszer csak eltűntek az öltözőbe, s visszajöttek a lehető legpofátlanabb jelmezt magukra öltve. Lehet tippelni, mik lettek! Hercegnő, tűzoltó, pókember! Neem! Beöltöztek semminek! Ez most nem vicc! Valódi semminek!

Ezek után, hogy eltávolodtunk a kocsiktól, mindenki semminek öltözött be, s egy, azaz egy madár sem tett kivételt. Próbáltuk a semmi mögé nézni, hátha megtudjuk, mégis ki van ott, de hasztalan. Viszont! Ilyenkor jött el az aljas szél alakváltozása. Ki eddig a mi zenénket játszotta, most farkassá változott és egyenesen az arcunkra és nyakunkra támadt. Lett egy szövetségese is! A hideg! Ki is kiugrott a kalapból és ketten olyan vérfürdőt akartak rendezni, milyet anno a régi búcsúk bálján szoktak. Nekünk is stílust kellett váltanunk! Beleálltunk a harcba. Izmaink megfeszültek, bőrünk szikárrá vált, s így toltuk egyre hátrább az ellenfelet. Ők erre elragadták a kezünket, a testünket. Mi viszont gladiátor jelmezt magunkra öltve hasítottunk egyre mélyebben a szélbe.

Idő kellett, mire rájött, hogy ezt elbukta, s kudarcát bevallva elbujdosott egy fasor mögé. Most, hogy szélcsendes helyre értünk, a természetbarátom hevesen mutogatott előre. S tényleg, egy fa mögött valaki a sarokba fotómodellnek képzelte magát! De jó! Pont rád vártunk. S már írta is a memória kártya a nádi sármányt.

Egyből megszaladt nem csak a lábunk, de a kedvünk is, s olyan lényeket festett képzeletünk az égre, melyek talán ott sem voltak. Igaz, fénykép készült róluk, akkor talán mégis. Például arról a testépítő bajnok kéményseprőről, ki ott hencegett vaskos csőrével. Oké, oké holló, tőled azért ennél kreatívabb jelmezt vártunk. Na, és a százméteres síkfutás bajnokát sem volt nehéz megfejteni. Tapsi füles te is megvagy! Valaki viszont a büfében tengette az idejét. Így járt az a két őzike, kik asztalnak álcázták magukat, majd amikor inukba szállt a bátorságuk kiderült, barna színű kis polszkivá transzformálódtak.

S ne feledkezzünk meg azokról a tollak mögé bújtatott ördögfiókákról, ki tudták, melyik az a távolság, amelyikből még biztos nem derül ki, kik valójában. Nem merem megírni, miként nevezte el a természetbarátom őket, ha valaki kíváncsi rá, talán személyesen elárulja. Az erdő őre a megszokott külsejében érkezett, de hogy egyszerre négy szajkóval találkozzunk, az még nekünk is furi volt.

S végül kit sikerült az utoljára lefülelni? Elárulom! Ő a biztonsági őr volt. Ki a felhők mögött mindenre figyelt, s amikor az idő elszaladt, kidugta okos, vörösen izzó fejét a felhők közül, majd kedvesen, de határozottat szólt, a bál lassan véget ér, kérem, fáradjanak a kijárat felé.

Szót fogadtunk, elindultunk a kocsik irányába. A varjúk is tudomásul vették, ez mára ennyi volt és csapatokba állva haladtak egyre távolabb. A parkolóhoz érve végül egy nyolc főből álló gém csoporttal sikerült találkozni. Eddig, ők merre voltak nem tudni, talán a terem másik felében.

Egy biztos, hálásak vagyunk minden kedves résztvevőnek, hogy együtt lehettünk velük a Szigetköz egyik legváltozatosabb farsangi bálján. Találkozzunk jövőre is!

Nagy Kornél