Mondj még egy olyan madármegfigyelő helyet, hol ruhatárral várnak, kedvenceidet szél- és esővédett helyről nézheted és egy karnyújtásnyira még betűk millióiból bővítheted tudásod!

De inkább kezdjük az elején. Október első szombatjának reggelén bevásárló szatyrok fülei várták, hogy elragadjam őket és elinduljunk egy olyan útra, melyen ki tudja hányszor jártunk már végig, de ezúttal ki tudja, merre tart. Az Európai Madármegfigyelő Napra már nem is számoljuk hányszor indultunk. A Gábor, Gyula, Melinda, Márti, Szilvi, Mariann, Balázs és még ezer nevekkel, az örökre belénk vésődött emlékekkel, ezúttal a Mosonmagyaróvári Huszár Gál Könyvár tárta kapuit szélesre a természetbarátok előtt. Már kilenc óra előtt bebocsátást kaptak a táskákban ide utazó odúk, távcsövek és persze a csalimadarak. Nyitásra a puzzle utolsó darabja is a helyére került, kezdődhetett a játék.

Már az első percekben kíváncsi családok érkeztek, élükön madarakra kihegyezett ifjoncokkal, kik vidáman olvadtak össze a távcsövekkel, melyekkel az ablakon túli élővilágot kezdték pásztázni. Meglepően fajgazdagsággal rajtoltunk. Repültek be sorra az újabb és újabb egyedek. A fűben két örvös galamb, a levegőben egy csóka. Az éles szemű résztvevők minden mozgást felfedeztek és ott is egy madár, meg ott is kiáltások közepette kapkodtuk a fejünket, amerre csak bírtuk. Szépen jöttek a házi verebek és a széncinegék is. Az állványos távcső is szót kért, mert egy dolmányos varjút talált és ezt mutatta meg.

A résztvevők figyelme lankadatlan volt, olyannyira, hogy idővel nemcsak az ablakon túli világ, hanem a közelebbi meglepik is felkeltették érdeklődésüket. Kezdetben a récékkel ismerkedtek, de a parti madarakra is sor került. Mi több, a megválaszolásra váró kérdéssor is megmutatta magát, minek megoldásában a fiatalság örömét lelte. Lelkesedésük és közben mutatott jártasságuk ámulatba ejtő volt. Ugyan, mondja már meg valaki, honnan tudja egy tíz év körüli gyermek, hogy létezik tüzes- és sárgafejű királyka is? Na, erre a kérdésre nem, de a többire megkaptuk a választ. Lenyűgöző, hogy ennyire fiatalon mennyi mindenre tudták a választ.

Idővel az elfoglaltság egyéb utakra hívta őket, melyet követően újabb családok szálltak a távcsövek mögé és kukkoltak ezúttal legálisan. A reggeli inváziónak nyomai már csak foltokban látszódtak, nehezebben sikerült becserkészni egy – egy csőröst. Témát azonban annál inkább fogtunk, hiszen egy asztalon heverő bíbicről vagy a kéz a kézben járó odúról mesélni hajnalig lehet. Öröm volt látni, felkapcsolódtak bennük a madárvédelem lámpái.

A rendezvényünk utolsó harmadában pedig már olyan ismerősök is érkeztek, kiknél egész tér állt nyitva. Tiszteletét tette egy olyan fiatalember is, ki jó pár évvel korábbi helyszínünkön a gyerekeknek mutogatta a nyílvessző ellövésének művészetét. Majd érkezett apuka a kislányaival, kik olyan szép vörösbegyet rajzoltak, hogy arra a következő vendégink is csodájára jártak – és még itthon is. A házaspár, akivel pedig a madarak körmétől a feje búbjáig és azon túl is szinte minden témát érintettünk…

Ebben a kavalkádban viszont volt valaki, aki nélkül nem ilyen lett volna ez a délelőtt. Anikó már a családos résznél is segítette a kicsiket, később azonban mikor felnőttekkel kerültünk össze kettéosztva igyekeztünk segítségükre lenni. (A délutáni ásványrárói séta során pedig együtt kerestük a Szigetköz madarait).

Mit mondhatnék ezek után?! Hálás vagyok Nektek, hogy olajat hoztatok a tűzre, s általatok lobbant egyre magasabbra és magasabbra!

De! Álljunk meg itt egy szárnycsapásra. A rendezvény előtt két hónappal a könyvtárban járva, szolidan vetettem fel a tervezett programunk lehetőségét, amire Alexandra gondolkodás nélkül mi több, azonnali konkrétumok meghatározását követően teljes mértékben támogatott. A helyszínt és a tárgyi feltételeket maximálisan lehetőségünkre bocsátotta. S mi kellhet még egy tökéletes Madármegfigyelő Naphoz, az a mérhetetlen segítő szándék és együttműködés, melyet a könyvtár összes kollegájától kaptunk. Az érkezéskor - amilyen fogadtatásban volt részünk, ahogy menet közben is illedelmesen fotóztak, - és amilyen barátsággal búcsúztattak! Minden tisztelem az övék!

Talán írni sem kell, hogy ilyek körülmények között fel sem tűnt, hogy messze túllőttünk a tervezett időkereten. Köszönöm szépen, hogy október 5 –én Veletek lehettem a legnagyszerűbb játékban, a madármegfigyelésben! Jövőre folytatjuk!

Nagy Kornél