Este van, a város szélén futó utat a sötétségtől csak a lámpák fénye menti meg. Ember alig, pedig az idő ilyenkor kegyelmez meg a hőségben szenvedőknek. Egy motoros húz végig az aszfaltcsíkon, felcsavarta járműve szarvát, hangosan bőg, hogy hallja ezt a fél város. De mi célja vele, siet? Akkor miért nem kapcsol magasabb fokozatba? Szeretné, ha hallaná nagyanyja is, hogy hamarosan megérkezik? Miért nem hívja fel telefonon, mami azonnal ott vagyok nálad!

Két cipő azonban halkan fog talajt.

Majd az egyik elindul, a  másik pedig már lendül is utána és szállítja gazdiját tovább. Kinek eszébe jut egy történt történet, mikor Bezenyén ugyanezek a gumitalpak dobogtak azzal a tudattal, hogy az elit sportolókat kísérhetnek.

Fürkészik a szemek a bicikliút horizontját, s élvezik a játékot most nem, még nem. Na, talán, most, nem még most sem. Egyszer csak két atléta sziluettje rajzolódott ki, kiket odaérve üdvözlök. Micsoda megtiszteltetés, ilyen sportemberek társágában tölteni pár órát. De, mintha ez a szó lassan kikopna a szótárból. Pedig nézzünk körbe és lássuk, mennyi nagyszerű ember él körülöttünk! Vannak, kik szellemi képességeik, tudásuk alapján világítanak szentjánosbogárként, s adnak értelmet a felszínesen, akár bólyázatlannak tűnő élet tengerében. Míg mások fizikai teljesítő képességük által nőhetnek szemünkben ikonná. S mi történik akkor, ha mindez a kettő egyesül? Például találkozunk Molnár Péterrel! Na, de ne szaladjunk ilyen gyorsan előre.

Négyszázötven kilométerrel a lábban, ne is virgonckodjunk. Ő viszont jött, barátságosan köszönt és közvetlenül tovább folytatta az útját. De, mit is jelent mindez? Például, hogy barátságosan beszélgetett Takács Lacival, miközben a közvetlen környezetéről sem feledkezett meg. Beálltam mögéjük, s vettem a ritmust, miközben ők, ahogy mások egy kávé és süti mellett kedélyesen csevegtek.

Idővel mellé kerültem, s nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy rájöjjünk, más ligában játszunk. Ő azonban mit sem érzékeltetve ebből ugyanolyan közvetlenséggel válaszolt amatőr kérdéseimre. Mint például arra, hogy nem fáj-e a lába. Jött a a válasz, amit azóta is tanulok. Fáj, mondta kérdőn? Mindenkinek fáj. Csóóókolom! Pont, nincs több kérdésem az ultrafutással kapcsolatban. Mennyire egyszerűbb lenne a világ, ha ezt a választ mindenki hallaná, felfogná, magáévá tenné, s feltenné életére a koronát és alkalmazná. Fáj, mindenkinek fáj!

Fuss, aztán ha fáj, akkor fáj és fuss tovább. Ennyire egyszerű. Nem kell ennél nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki. Nem kell azzal tölteni csordultig az elmédet, hogy jaj, de nehéz, meg hú, de el vagyok fáradva. Ja, igazad van és akkor, mi van. Fuss tovább, ne azzal foglalkozz. A természetjárásnál is fülön csíphető ez a jelenség, mikor a szúnyog csíp filmet fűzik be. Hmm. Ott egy fehérhátú szerkő? Igen! Na, annak tessék örülni, s közben csíp a szúnyog, hát az lehet. Iszonyatosan tetszett, még van vele munka, hogy átültessem az élet más területeire is! S persze nem ütötte volna át a falat, ha nincs benne az a hasonlíthatatlanul eredeti ön azonos válasz.

Egyszer egy zen gyakorló egy elvonulás alkalmával felhívta mesterét telefonon. Már fél éve gyakorlom, mindent átéltem, amit csak lehet, mit tegyek még? Jött a válasz! Csak csináld! Tökéletesen egybe vág a kettő! Csak csináld!

Beértünk Rajkára, majd a bicikliúton folytattuk a menetet. Lett szerencsém a kerékpáros kísérőikkel is pár szót váltanom, miközben egyre körvonalazódott az egész futás hangulata. Ami abban rejlett, hogy Péter eljött futni és egy jót futott.

Idővel elértünk a töltésre és arra felkapaszkodva olyan szívesen írnám, hogy mint Kolumbusz előtt Amerika partja jelent meg a cél, de nem tehetem, s nem teszem.  Ez nem a mi vizünk, hanem az övék, amibe érdemes belekortyolni. A helyett ugyanis, hogy a tűzijáték meg világra szóló diadal, s eufórikus örömódát zengtek volna a környező fák, miben a sportoló feloldódva a Mount Everest tetejéről mosolyogva integetett volna vissza, hát megállt, készített pár fotót, ivott egy jót és elkezdtünk beszélgetni.

Na, de kérem, itt álljunk meg egy orbitális óóóórdításra! Ha valaki elmegy fodrászhoz, az nagyobb vivátozást követel ki magának, mint ő. S ha még lesz egy új ruhája, telefonja, kocsija, háááát akkor aztán. Péter beért a célba, s elkezdtük például kitárgyalni a cipőket.

És mi történt ezután? Bepakoltak a lakókocsiba, s mivel időbe meg voltam csúszva, felajánlották, hogy visszavisznek Bezenyére.  Ő pedig beszállt, majd tovább kérdezősködtem…

A válaszok pedig rendre megérkeztek és most is megérkeznek arra, hogy… sötét van, a futó utat a sötétségtől csak a lámpák fénye menti meg. Egy motoros húz végig az aszfaltcsíkon, felcsavarta járműve szarvát, hangosan bőg, hogy hallja ezt a fél város.De, mi a célja vele?

Nagy Kornél