Hol volt, hol nem volt, ha innen nézed Dunán innen, ha onnan nézed Dunán túl, a komáromi kémények mögött, de még az Esztergomi bazilika kapuja előtt élt egy borász. Tavasztól gyöngyöző homlokkal dédelgette kedvenc növényeit, melyből messzi földről híres italokat készített.

Egy napon aztán arra járt egy házaspár, kik a hegymenettől porban és fűcsomókban fürödve tolták orrukat a neszmélyi pincesor felé. Míg nem hatalmas fekete hintón érkezett egy délceg lovag, kit leszólított. Tisztelt uram! Hol mérik itt a bort? A herceg szoftvere azonnal beindult, majd agresszió híján hatlövetűje helyett a mobiltelefonját kapta elő, s adott az úton járóknak egy számsort, mely végén olyan fog megszólalni, ki a legfinomabb nedűk létrehozója.

Már a szamár füleiben csengett a déli harangszó, mikor megcsörrent a mester telefonja. A hangszórók közvetítették a kanalak, villák csörgését, jelezvén itt bizony ebédelés folyik. Ő azonban csak annyit mondott, hogy van bora, s tíz perc múlva a megbeszélt helyen lesz.

Rég volt már az idő, mikor a hőmérséklet megállt a harminc fok közelében a Kárpát–medencében. Az éghajlatváltozást itt már a rühes bőrén érezte minden földi kutya, no meg az aklimatizácós problémákkal küzdő homo sapiens is. A Nap mintha csak dacból rárakott még egy lapáttal, ezt Nektek! Be is menekült előle a pár egy nagy fa alá, s innen csodálta az idillt.

A helyen, hol más értelmet kapott az idő, a táj, a levegő. Ahol úgy éreztük, a csuklón forgó zsarnokot le lehet taszítani trónjáról, a dombos hegyek nem arra valók, hogy már megint vissza kell váltani négyesbe vagy hármasba, s a levegő nem pusztán az izom működésére való üzemanyag funkciót töltötte be. Itt a csend az úr és egyben az érték. A nyárra elkopó zöld az évszakok múlásának iránytűje, s az ember már bármennyire is giccsesen hangzik, de az egész részébe beleilleszkedik.

Egy ilyen közegben a fa alatt csücsülni nem aszalódás a közönyös szürke házfalak között, hanem feltöltődés és újra kivirágzás. Itt az emberi mértékkel készült présházak kerítésén kukucskálhat befelé, hol a kézzel festett motívumok szinte skanzeni hangulatot kölcsönöznek a helyek, hmm!

Idővel egy kerékpáros alakja rajzolódik ki a távolban, majd lepattan lováról, s üdvözölte a földjére érkezőket. Majd megtudván, mi járatban keresik, egy borház ajtaját kitárva engedett bepillantást a földi édenbe. Szóba elegyedett az ezer sziget országából érkezőkkel, miből kiderül, mi járatban erre, s az is mi, csodákat rejt a pince. Savinon blanct és irsai olivért őrzik a tartályok. Majd megkérte az idegen, otthon szeretné szájában érezni a Gerecse napsütötte lankáinak kincsét, mire a mester kedvesen bólintott és az üres palackokból kiszorította a levegőt, valami olyan színű csodával, melytől még most így visszaemlékezve is elérzékenyülök.

Röviddel később kézből kézbe került az örömforrás, majd az ezt követő procedúrára készült a pár. A borász viszont nem. Mi több, elzárkózott tőle, mondván fogyasszák egészséggel a Neszmélyi borvidékről.

Mint harcsa a Szahara kapujában, úgy pislákolt a pár, s újra meg újra megpróbálta a megszokott módon zárni az aktust, de borász ajándéknak szánta a három liter bort.

Még a betűket is össze kell fogdosni ebbe a történetbe, mert hiába veszik fel a mese köntösét, még így sem akarnak egymás mellé állni. Pedig a sztori még ennél is jobb ízű! Hiszen egy kétszázötven kilométeres távú autós csavargós, máshonnan is termelői bort vásárló nap költségvetésébe ez az összeg nem akkora. Ez messze nem a pénzről szól! A szándék, a gesztus, a jóindulat messze többet ér, mint az a két szütyő arany, melyet kért volna.

Egészen addig, amíg egy meghitt estén, amikor a Nap a Föld másik oldalán élőket boldogította, a konyhai lámpa fényénél megcsillant két üvegtalp, melynek hosszú szárán nyúlánk kelyhek ácsingóztak. Majd, amikor a savingnon blanc belekerült, megmutatta valódi színét. Hoppá! Ezt követően lassan megnyíltak az illatai, melyet a kóstolás koronázott meg. Az volt az a pillanat, amikor duplán, triplán megköszöntük a mesebeli hősünknek ajándékát, s adtunk igazat a hercegnek. Ennél finomabb bort még nem ittunk! Köszönjük szépen!

Nagy Kornél