Egy madárbarát naplója

2024. szeptember 14. 17:15 - madarbarat

A visszakért ajándék

A természet nem Mikulás, de legalább akkor szíve van. Ő örül, ha adhat, szívesen ossza meg értékeit Veled és velem. A világ összes kincsét átnyújtja, sőt ha fogytán van, hát kreál még vagy százat. Így volt ez a múltban, így van a jelenben, s jó eséllyel így lesz a jövőben is. Csak egy baj van vele, hogy nem hülye. De, kezdjük inkább az elejéről.

Valahol a szigetközi falvak hangulatos utcácskáin csatangolva, erős szélben vízszintesen száguldó esőcseppek közt egy madárra lettem figyelmes. Felnéztem a fejem fölé, és lám! Villás farkú fecske üldögélt. Kivirult arccal feléje  fordulva kérdeztem!

- Szia! Mennyire örülök Neked! A társaid, merre vannak?

img_0309.JPG

Ő nem akarta meghallani kérdésemet.

- Elnézést, kedves fecske, de most készül egy beszámoló a madárvonulásról és emiatt tényleg kíváncsi lennék, merre járnak a társaid?

- Legyél este fél nyolckor a lipóti madárvártán. Ott megkapod a választ.

img_5384.JPG

Telt, múlt az idő, de nem úgy, ahogy szokott. Normális esetben egy óra csak hatvan percből áll, de ezek az átkozottak úgy összenyomorogtak egymás mellé, hogy legalább százan tolongtak egy órán belüli keretben. Sehogy sem akarták elengedni a délutánt. Mint a zsúfolt buszra, még egy és még egy perc felkapaszkodott, nem akart az óra a kívánt időre kanyarodni.

Valahogy mégis sikerült rábeszélni az időt, érkezzen már el a fél nyolc. Teljes ráhangolódással vártam a megígért sztorit, mire a füsti odaröppent az állványos távcső tetejére és rázendített.

- Réges-régen élt egy maroknyi ember a Földön, ki szorgalmasan járta a vidéket és gyűjtögette az ennivalót. Ekkor még sűrű erdő borította a tájat, mi is elkerültük a Kárpát-medencét. Idő kellett hozzá, hogy rájöjjön, ha maga ülteti el a hamit és az állatok körülötte futkosnak, könnyebb élete lehet. Egész jól bejött neki. Az állattartással azonban millió rovart csalt a közvetlen közelébe. Majd megőrült szegény, csapdosta magát egyszerre öt kézzel.

Látta ezt a természet, ki megszánta ezt az esetlen embert, s odaküldött minket, mert mi ügyesebben csináltuk. Ezzel az apró csőrrel úgy összegyűjtöttük neki a kártevőket, hogy nem bírta megköszönni.

img_7402.JPG

( A képen molnár fecskék láthatók)

Idővel azonban kitalálta a celofános húst, amit már nem ő termelt. Eltűntek a rovarok és egyre kevésbé tudtunk jóllakni. Ez sem tett jót az állománynak, de ő emellé egyre finnyásabb lett. Zavarta, hogy nem csak eszünk, hanem ürítünk is. Elkezdte leverni a fészkeinket és nem kívánatossá nyilvánított. A csivitelésünktől is elidegenült. Látta ezt a természet, bedühödött és elhajtott minket a hálátlan embertől. Látod, ezért nem ugráltam elsőre, mikor hozzám szóltál.

-A jó édes anyját ezeknek! Pedig ezer okot tudunk mondani, ami miatt még ma is fontosak vagytok!

- Nézd! A mi itt tartózkodásunk alatt egy kilogramm olyan rovart eszünk, meg ami ellen ő mindenféle vegyszerrel harcol. Ja, mellesleg ingyen. Sőt, ha ezt velünk oldja meg, ráírhatja, hogy bio!

- Nekem az is tetszik, amit a csőrötökkel műveltek!

- Köszi! Figyeld meg, hogy bámulja az ember a tévében telefonján a különlegesen ügyes mutatványokat. Gombamód jönnek létre a róluk szóló filmek. Na, mi is pont ilyenek vagyunk, csak a szemük előtt. Igazi specialisták! Ez ugye egy áldás, mert ha van kaja, hát mienk az utolsó falat is. Ha viszont lecsökken a hőmérséklet és egész nap esik vonulás előtt, közben úgy, mint most, és elbújnak a bogarak, hát nagy a baj. Akkor nem tudunk feltankolni.

- S most, hogy álltok, mekkora kondival?

- Hmm, hét közepéig nagyjából rendben voltunk! Tudod, azért kell a tartalék nekünk is, de messze nem akkora, mint egy foltos nádiposzátának. Ők akár duplájára is híznak. S akkor kezdődik náluk a móka. Felhúzzák a magassági kormányt és egy tankkal letolnak akár háromezer kilométert is.

img_2042_1.JPG

Mondjunk, mi sem panaszkodhatunk, csak a stratégiánk pár árnyalattal másabb. Mivel, ahogy említettem specialisták vagyunk, még úton is elkapunk finom falatokat. Menet közben is csepegtetünk a tankba, így persze nekünk is kell, de nem akkora tartály.

- Mi jár ilyenkor a fejedben, indulás előtt? Hogyan készülsz fel az útra?

- Először is, hogy ezt a rohadt esőt szomjazták a földek, de nekünk pont a lehető legrosszabbkor jött. Ha túléljük, indulás! Ezen túl is izgulunk, mert az úton a pihenő, éjszakázó és táplálkozó helyek nem tudjuk, jó állapotukban maradtak-e? Ha a gyorstöltőinkkel minden rendben, jöhet a Szahara. Na, az egy más világ. Igaz elsősorban nappal vonulunk, de ott nem. Azon, amint lehet, át kell jutni. Vannak helyek, ahol már ezerötszáz kilométeresre hízott! S amikor ezt is hoztuk, hát jöhet a jól megérdemelt pihi. Látszólag. Az éghajlatváltozás is bepofátlankodott, és kiszürcsöli a vizet, ahonnan csak tudja. S, ahogy a vonulás előtti hideg esős idő, úgy a szárazság is egyenlő éhség. Éhség egyenlő legyengülés. Na, így gyere vissza!

- Ennyi mozaikból áll össze az életetek! Köszönöm szépen, kedves Fecske, hogy picit engedtél bepillantást nyerni az életedbe.

img_8116.JPG

Bár nehéz elképzelni, hogy aki figyelte szavaid, nem lelkesedne érted. De, ha mégis így volt, úgy remélem, ez most megváltozott.

Nagy Kornél

1 komment
2024. szeptember 07. 14:03 - madarbarat

Akiktől a békák örökre lehallgatnak

- Budapest hívja Johannesburgot! Budapest hívja Johannesburgot! Johannesburg jelentkezz!

- Itt Johannesburg!

- Az első csoport fehér gólya már az égen! Elindult felétek!

- Várjuk!

Mert megkezdődött. Egy száztíz centiméter magas, háromezer gramm súlyú madár felrugaszkodott a talajról, kitárta szárnyait és a másfél méternél is nagyobb felület a levegőbe emelte.

img_5809.JPG

A talajon a fű újra felegyenesedett, a hangyák fellélegeztek egy ideig, ő sem fog agyon nyomni minket. A rét nagyobb rovarjai, kétéltűi és a szomszédos mellékág apró uszonyosai szívéről is lekerült egy kő, miszerint már csak kilencvenkilenc veszély fenyegeti őket. Boldogan integettek utána, s nézték, ahogy az óriási testet beszippantja az ég. Ahogy azonban az első példány elindult, mágnesként vonzotta magával a körülötte állókat. Kettő, négy, hat, tíz, húsz, ötven piros láb emelkedett fel vele, s töltötték meg az eget.

A madarak dél fele vették az irányt és elindultak egy olyan hosszú útra, melyet itt még Armstrong fel sem tudott volna fogni. Persze ennyi kilométert le tud győzni az ember is, de aki gyalogolt már húsz, harminc kilométert terepen, az tudja, az a táv hosszabb, mint kocsival két háromszáz. Ők pedig majdnem pont ezt teszik.

Felemelkednek, majd repülnek, repülnek és repülnek!

img_5810.JPG

Mi zajlik most a gólyák koponyáján belül? Milyen gondolatok cikázhatnak a fejükben? Például az, ami a siklóernyősöknek. Ha már itt van ez a nagy felület, fogjuk be vele a szelet. Mondjuk, várjuk meg, amíg kisüt a nap, ami felmelegíti a levegőt, s szálljunk be ebbe a liftbe. Úgy két háromezer méter magasságból már elég szépen látszik minden. Innen siklás tovább, majd termikelés fel és újra le. Az se baj, ha tudják, merre van a cél. Csoportban persze azért nem kell mindenkinek tájfutó képesség, elég, ha pár idősebb ismeri az utat. Például a Boszporusz felé, mert ugye Földközi- tengert átszelni csak pár extrém egyed vállalkozik. Itt ugyanis közel kétszáz kilométert a nyílt víz felett kell megtenni.

Elég egy ilyen úton tudni, hogy mivel és merre? Persze, ha pár órás kis túráról beszélünk. A kontinenseket átszelő expedíciókhoz más is kell. Például frissítő állomások. Ezek pedig nincsenek kitáblázva. Az ő fejűkből pattan ki az emlék, hogy itt és ott bizony jól lehet lakni. S ha ezeket is sikerült megtalálnod, hát fogadd barátul a kitartást, mert ugye azon a pár ezer kilométeres úton abból is szükséged lesz bőven!

img_5805.JPG

Jut eszembe? Ha választhatnál, lennél – e fehér gólya, Kedves Olvasó?

Érkeznél el a tavasz szelein a tavaly itt hagyott fészkedre? Éreznéd – e a szeretetet, amikor mosolygós emberek alattad boldogan mutogatnának rád és örülnének neked? Kelepelnél – e bele a vakvilágba? Fiókáidnak a nyári hőségben vinnél – e hűs vízzel átitatott mohát? Beállnál fedett buszmegállóba szakadó esőbe?  Ízlelgetnéd - e a gondolatot, hogy hamarosan útra kelsz? Látnád – e társadat lezuhanni egy villanyoszlop alá? Borzonganál – e vonulás közben egy pihenő helyen, a megmérgezett táplálékot elfogyasztó társadat elmúlásának pillanatában? Félnél – e, mikor a telelőhelyeden puskával lőnének feléd?

Kiből, hogy nem lesz gólya vagy, hogy igen?

img_5794.JPG

Arra ez az iromány válaszolni nem fog és nem tud. Viszont arra talán alkalmas, ha még elcsípsz egy vonuló csapatot, lásd, mi is van a koromfekete és hófehér fedőtollak mögött. Mennyi öröm és bánat. Mennyi küzdelem és megnyugvás.  Micsoda lények, melyek itt élnek közöttünk!

 

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. augusztus 31. 14:34 - madarbarat

A szomjas balatonfüredi cinege

A nyár már visszaszámolta napjait, mikor a balatonfüredi Tagore sétányon felállított odúkból még mindig harsányan hirdették, hogy az ő pincészetük árulja a legfinomabb borokat a környéken. Ennek a hírnek a hallatára ezrek rajzottak ki a területre és hümmögtek, bólogattak az alkotások megkóstolgatása során.

img_4287.JPG

Egy lény volt csak szomorú a vidéken. A Balaton fölé keveredett széncinege, ki irigykedve nézte a pohárral sétáló tömeget, miközben az ő torka egyre türelmetlenebbül követelte a vizet.  Látták ezt a felsőörsi villás farkú egyesület oszlopos tagjai, kik mellécikáztak és boldogan köszöntötték.

- Szia, másod unokatesó! Szomjas vagy! Miért nem iszol így?

Majd a repülés nagymesterei elhúztak a feje fölött, elé kerültek és zuhanó repüléssel a víz feje búbjához értek, mibe belecsíptek. Így mutatva példát a szomjas madárnak.

- Nem álltam én az első között, mikor az ügyességet és a manőverezést osztották – szólt a cinege.

A füsti fecskék látták, hogy másik ligában játszanak, s mivel nem akarták szegényt cukkolni, tovább suhantak, vissza Balatonalmádi irányába, mert az ottani nádasban már várták a társaik az éjszakázó helyeken.

Cinke lapátolt tovább az ég kékjében szorgosan, miközben a folyadék hiánya még intenzívebben kezdte sanyargatni törékeny testét. Elszántan repült a part felé, mígnem a tihanyi apátságnál őrködő nagy kócsag méltóságteljes szárnycsapásokkal közeledett felé, majd ért mellé.

img_4182_1.JPG

- Mi a gond?

- Iszonyatosan szomjas vagyok!

- Gyere egy ugrás innen a külső – tó! Imádok ott lenni, belegázolunk és akár bele is fulladhatsz, annyit ihatsz!

- Meddig ér a víz?

- Nekem majd a hasamig, igaz a partja sem túl sekélyes.

- Hmm. Könnyű neked, ekkora lábakkal!  Persze a nádról megpróbálnék inni, de ahhoz már majdnem gyenge vagyok, hogy odáig kitartsak. De azért köszi!

A cinege, nem adta fel, minden erejét összeszedve elszántan küzdötte magát méterről méterre előrébb a tó partjához, majd a köveken landolt.  Reménykedő tekintettel fürkészte a szakaszt, mire a siófoki ultrarepülő verebek landoltak mellette.

- Hello! Mit keresel erre, amerre az vércsét is csak pohárból ismerik?!

- Vizet, vizet!

- Itt van, nem elég ez neked? Hi, hi! Amúgy mi is! Épp edzést tartunk és gondoltuk, itt frissítünk, de ez most úgy néz ki, nem az a hely. Ha bírod, gyere át hozzánk, az óriáskerék melletti sziklák között van egy kis itató, frissítő pancsizó hely. Tegnap egyik madárbarát is ott bámult minket. Valami szigetközi féle. Szóval, ott tuti tudsz inni!

img_4065.JPG

- Fúú, gyerekek, az csúnya messze van, addig háromszor pottyannék a vízbe. Nekivágok a városnak! Majd meglátjuk.

- Rendben, te tudod! Jó utat, vigyázz magadra!

A cinke már szinte kóválygott. Holott a madarak arcán az érzelmek nem látszódnak, az ő kisugárzása már annyira szörnyű volt, hogy ezt már a Nap sem bírta, és inkább átfordult a Föld másik oldalára.

img_4185.JPG

A szürkületben már lassan megbízhatatlanná váltak a madár érzékszervei. Egyszer csak valami csillogót látott az egyik kert füves gyepén. Nem akarta elsőnek elhinni. Közelebb repült, majd lám, egy virágalátét volt kihelyezve, amire vágyott. A tálka szinte ordított! Ide, ide! S már neki is iramodott, míg valaki a sötétből ráfüttyentett.

-  Még ne! Előbb járt erre egy karvaly! Szerencsére nem kapott ki a sorból senkit, de még a környéken lehet. Várj!

- Hálás köszönet kedves idegen!

- Mi a füredi szabadon csobbanj csoport aktivistái, mindig figyelünk egymásra, így megnehezítjük ennek a kampóscsőrűnek a dolgát. Ha már nem vitt el a szomjúság, ő se tegyen!

Pár percig még lapítottak a levelek takarásában és várták a pillanatot. Elsőként nem is ők, hanem a Hold dugta ki fejét a sötétből és adott idillikus hangulatot. Ezt követően merészkedtek elő a madarak és röppentek a műanyag szélére, majd lehajolva csak ittak, ittak és ittak.

A sétányon sem volt ez másként. Diszkrét ingben, vasalt nadrágban vagy üde pólóban és sportos rövidnadrágban közlekedők kezében mind ott volt a pohár, melyből enyhítették a kíváncsiságukat, hogy milyen íze lehet egy olasz- vagy rajnai rizlingnek.  Szürkebarátnak vagy Zenitnek.

img_6983.JPG

Erre a választ akár a Balaton partján, akár idehaza is megtalálhatjuk. Ahogy arra a kérdésre is, miként néz ki egy szomjas széncinege, zöldike, tengelic. Hiszen, aki előtúrja a félredobott virágalátétet vagy a következő bevásárláskor a kert díszeként vásárol egy kacsalábon forgó madáritatót! Az találkozhat velük!

img_5230.JPG

Hiszen ha valamire, ahogy nekünk is, hát a madaraknak is vízre van szükségük!

 

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. augusztus 31. 13:01 - madarbarat

Huszár Gál Városi Könyvtárban az Európai Madármegfigyelő Nap

 

Voltunk már Lipóton, Kimlén, Kisbodakon, Hegyeshalomban, 

ezúttal egy olyan helyszínre érkezünk,

ami több mint rendkívüli!

 

Mosonmagyaróváron, a Huszár Gál Városi Könyvtár

első emeleti ablakából 

figyelhetjük közösen az Őszi madárvonulást!

 

 

Találkozzunk, 2024. október 5-én 9 és 11 óra között! 

 

 

Mivel várunk? 

- Kézi- és állványos távcsövekkel tartott madármegfigyeléssel

(minden az nap új fajt mutató madármegfigyelő garantált ajándékot kap!)

- Madárvédelmi eszközök ismertetésével

(madárodú, itató)

- Valósághű csali madarakkal 

(bemutatkozik Rómeó, Júlia és baráti köre) 

- Ki mit tuddal?

(a legügyesebbek a könyvárhoz illeszkedő meglepetéssel térhetnek haza)

 

img_2843_1.JPG

Ő érte el kell menned Lipótra,

de rajta kívül még számtalan madár vár!

Nem hiszed? Járj utána!

 

 

 

További infó: 20/515-0547 (Nagy Kornél) 

 

Szólj hozzá!
2024. augusztus 24. 14:04 - madarbarat

Mese a Föld legnagyobb sportversenyéről

Idén voltak az olimpiai játékok és még ki tudja, hány sportesemény. Milliók nézték lélegzetvisszafojtva, körmüket lerágva kedvenceik szereplését. Mi ez ahhoz a mutatványhoz képest, minek a start vonaláról üdvözöllek, Kedves Olvasó. Olyan előkészületbe csöppenhetsz, ami ezekhez viszonyítva falusi darts verseny a kocsmában.

Nézzük csak a rajtszámot igényelt sportolók létszámát. Ötven? Ötszáz? Ötezer? Ötvenezer? Ötszázezer? Ötmillió? Ötvenmillió? Ötszázmillió? Nem! Bár, az ötösig stimmel. Ötvenmilliárdan szállnak meccsbe és teszik, amit tenniük kell! Hogy is hívják ezt a mutatványt? Elárulom! Madárvonulás!

img_5181.jpg

El is csípem a főszervezőt és bár feladata tengernyi, pár kérdést muszáj feltennem neki.

- Mikor rendezték meg az első madárvonulást?

- Amióta a madarak léteznek, úgy nagyjából százötven millió éve.

- Kinek jutott az eszébe először?

dsc01815.JPG

- Igazából elcsentük az ötletet a dínóktól. Ők még kialakulásunk előtt játszották ezt a műsort, de ugye jött az a nagy kő és vége lett mindennek.

- Mi a célja ennek a versenynek?

- A hami. Tudod, a Földön vannak olyan pontok, ahol az év bizonyos szakaszában van csak lehetőség életben maradni, hát odarepülnek. Ha már ott vannak, esznek, isznak, szaporodnak, majd becsukódik ez a kapu, menni kell, visszavonulás. Erről szól a madárvonulás.

- Tudnál erre példát mondani?

- Persze! Nézd meg a vízi madarak többségét. Amíg jégmentes a víz, jól tudnak belőle lakni. Amikor a jégpáncél elzárja az élelmet, olyan területet keresnek fel, ahol nem halnak éhen.

- Hmm, logikusnak tűnik. Ki nevezhet a madárvonulásba?

- Minden madarat szívesen látunk, s a kétharmaduk be is száll a küzdelembe. Itt is vannak azonban például fakopik, csuszkák, kik ezt kihagyják.

- Mik a játékszabályok?

img_9191.JPG

- Legfontosabb, hogy ismétlődő vonulás legyen. Egyik évszakban leugrás pár száz-, ezer kilométerre, majd vissza és a következő évben újra. Láttál már a településeden fekete nyakörves balkáni gerlét?  Na, ő nem ilyen!  Csupán terjeszkedett észak felé és kész. Nem úgy, mint a gólyák, fecskék, satöbbi.

- Hogy is mondtad, ötvenmilliárd madár! Hogyan férnek el ilyen sokan az égen?

- Első szabály, hogy nem egyszerre indulnak. Nálatok például első körben indítjuk a gyurgyalagokat, sárgarigókat. Másodikban mehetnek a fecskék, füzikék. A végén meg a maradék, rozsdafarkúk. Második szabály, hogy nem egy helyszínről. A Föld csaknem egész területéről indulnak útnak. S talán az sem mellékes, hogy valaki csak pár száz, míg mások pár ezer kilométert.

- Mekkora koordináció kell ehhez az eszméletlenül összetett és bonyolult eseményhez!

dsc02223.JPG

- Valahol igen, valahol nem. A többség szépen teszi a dolgát, velük nincs is semmi. Vannak azonban ekkora létszámnál olyan egyedek, kik alternatív megoldásokkal próbálkoznak, nem egyszer sikerrel, de akad kudarc is bőven. Az új módszerekkel próbálkozóknak ha működik a dolog, ezt adják tovább leszármazottjaiknak, s ők már ezt tartják normának. Ami működik, az átöröklődik és így változik folyamatosan ez a verseny.

Köszönjük szépen Kedves Természet, hogy válaszoltál pár kérdésre.

dsc02946.JPG

Téged pedig, Kedves Olvasó biztatlak, hogy amint a közlekedési lehetőségeid engedik, pillantgass fel az égre és lásd élőben ezt a gigantikus mutatványt. Hiszen az elsők már ott húznak el a fejed fölött, éjjel és nappal öröklött tulajdonságokkal fejükben, vagy és időjárás által inspirálva. Ducira hízva, olykor új tollakkal felvértezve térképpel fejükben. De mielőtt elhinnéd a címet kijózanítottalak. Ez nem igaz! Nincs itt semmilyen sportverseny! Ez annál sokkal, de sokkal több! Ami kezdetét vette egy harc az idővel, a távolsággal és egymással. A tét pedig nem más, mint élet vagy halál. Ez a csupasz igazság.

Ha pedig nem rémítettelek el a valósággal, várlak vissza a mese következő részével.

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. május 12. 14:32 - madarbarat

Strandról strandra

Április közepére ért a naptár,

img_5687.JPG

mikor feleségemmel ráérősen helyezkedtünk el a kocsi szélvédője előtt. Lassan dolgozni kezdtek az autó hengerei, majd a fő csapásirány helyett nyugati szélbe szimatolva Kázmérpusztának vették az irányt. Azonban itt sem álltak meg, hiszen az osztrák határőr hátán kívül mást nem láttunk, így tovább robogtunk a célállomás felé.

Nezsider aszfaltján kattogott a kézifék, majd egy laza összekészülődést követően a dombtetőre szegeződött a figyelem.

img_5630.JPG

- Mi lehet ott fent?

- A Kálvária egy szép templommal, de azon túl?

Utána jártunk, így történt meg, hogy az eredeti elképzelést kukázva kerültünk egyet, s a labancok szőlői közt kígyózó utat masszíroztuk a lábunkkal. Rá is fért szegényre, mert azon a szombati napon nem akadt más, ki megtette volna helyettünk. Persze azért így sem esett kétségbe. Talpát a hűs tó kényeztette, oldalát kisarjadó borba valók díszítették, ki tudja, talán a kedvencük zöld veltelíniből valók. Tetejét pedig vörös vércsék pásztázták az ebédjük megpillantásának reményében.

img_5638.JPG

Ettől lehetetett talán jókedve, s boldogságában megmutatta nekünk a Fertő szinte teljes mivoltát. El is oldalgott a továbbhaladás vágya, minek az már nincs innentől kezdve hova. Időztünk az idillikus látványban, idő kellett, mire valami kósza ötlettől vezérelve a sejtett irányba indultunk. Majd egy két kacskaring és ott találtuk magunkat a kijelölt kilátóponton. Hmm, innen sem akartunk tovább menni, s hogy még ígyebb legyen egy fülemüle szólalt meg a szomszédos erdősorból.

- Na, tessék, tényleg ráérünk!

img_5645.JPG

A lábak egyszer csak, maguktól elindultak, s mivel nem akartunk velük vitatkozni, hát követtük őket. Le a stációknál, majd egy kis út és hát a kocsinál lettünk.

- Ne örülj öreg! Csak pár száz métert fogsz megtenni.

Kiengedtük a féket és szépen lassan a gravitációra bíztuk a valamivel több, mint egy tonnát. A víz partjához közel horgonyoztunk le újra, honnan már messzebbre irányítottuk az irányzékot. A kerékpárút ugyanis a szomszédfaluba indult, s hát nem bánta, hogy vele tartunk. Kezdetben azt hittük kényelmesen átsétálunk vele, de ő nemcsak velünk kötött alkalmi kapcsolatot, hanem még több száz biciklist is maga köré vonzott. Így olyan forgalom lett, ami azért volt rossz, amiért jó! Mindenki a szabadban kontrolált keretek között, ez így jó, mi viszont egyes sorban kerülgettük egymást, egy így már másképp jó. Menet közben persze a távcsőnek is szót adtunk, s rendre sorolta a fajokat.

img_5673.JPG

Seregély, barna rétihéja, satöbbi. A füleknek sem lehetett nyugtuk, kakukk itt, cinke ott, ment a pozícionálás.

Így egy jó hosszú egyenes leküzdését követően értünk ki a Wiedeni strandra, hol minket mások nagyon – de nagyon sokan megelőztek. Hedonisták a pléden süttették magukat a Nappal, mazochisták pedig a hideg vízbe mártózással sanyargatták magukat. Ennél azonban színesebb képet festettek elénk az ide látogatók.

img_5679.JPG

Kezdődött azzal, hogy egy magának való fura alak begurult kétkerekűjével, majd egy padnál tanyát ütve bőröndnyi méretűre csomagolta össze járművét. Majdhogynem a kereket is! Amikor pedig azt hittük, ez már vaó, elővette hátizsákjából a péksütit és evett. Elővett még egyet, s azt is megette. Érkezett a következő, az is lecsúszott. Így ment ez olyan sokáig… Nem tudtuk, hogyan fért bele ennyi hami a táskájába, mi több, belé! Volt ott minden. Meleg szendvics, ilyen lekváros, meg miegymás. Vagy háromezer kalóriát dobott be abba a bő fél órába.

A később érkező párnak is magamutogató ambíciói voltak. Ő hozzánk még közelebb, mit közelebb, egyenesen az orrunk elé huppant le. El is takarták a kilátást, de idővel rájöttünk, miért. A többségünk kíváncsi szemek elől elbújó cselekedetet tálalták fel a köz számára.  Félreérthetetlen örömöt találtak abban, ha intim egymásra hangolódásukat mások szeme láttára tehetik. Az arra járók is kérdőn nézték a szép korúságba hajló pár félteérthetetlen cselekedeteit.

Persze voltak ennél ideillőbb események is. A szelek szerelmesei hódoltak hobbijuknak mindenütt.  Volt is lehetőségük, hiszen a strand csücskében, mint Iron Maden koncertre érkező autók úgy sorakoztak a kisebb nagyobb uszkolmányok. S, hogy már ezt is láttuk, hát mi is felhúztuk a horgonyt, és az idefelé megismert úton visszabaktattunk a kocsihoz.

Megállni viszont csak egy szusszanásnyit szabadott, hiszen akkora már elménket újra a kíváncsiság ura irányította, s érkezett a szigorú parancs. Tovább!

img_5715.JPG

Nezsidert megismerni földhöz ragadt módon érdemes. Hangulatos utcácskák közt jópofa emberkék keze, szája lendül köszöntésre. A tó barátságos vízjellenyomata ott volt mindenütt. S mivel itt is közel van a strand, hát ide is kilátogattunk.

Ide se az jöjjön ki, aki a magányban keresi az élet nagy kérdéseire a választ. Nem, arra van ezer más tökéletes helyszín. Viszont ez is az csak másra való. Mondjuk kisétálni a mólóra és osztrák, szlovák, magyar, és még ki tudja hány nyelvű emberek tengerében hallgatni a koktélozók felől érkező hang kavalkádot. Tipikus balatonfüredi hangulat, csak ott nincs ennyire egymás hegyén-hátán az egész. Itt egy kisebb helyen koncentrálódik minden. Át is léptünk egy ajtón keresztül a strandra, hol szintén a kétlábú múlatta szórakozással az időt.

img_5729.JPG

S mivel, kinek mit jelent ez, hát mi a cölöpökön pihenő madarak megfigyelésével tettük ugyanezt. Nagytestű – vélhetőleg sárgalábú – sirály és küszvágó csérek tették mindezt.  Mókásság belőlük sem fogyott ki.  Vagy ez mást jelentett, hogy egyik oszlopról a másikra repkedtek?

img_5770.JPG

Harminc percet futott előre az óra és hazafelé indulás vágya győzedelmeskedett rajtunk. Addigra bőrünk pecsenye kacsa színűre változott. Testünkből, mint kilyukadt úszógumi eresztett le az életerő, csak a vasakarat regulázta és vezényelte a helyes irányba a testet. Amikor a kocsihoz értünk, nem bántuk, azt sem, hogy háromnegyed óra múlva hazaérkezés.  Lassan megláttuk a településünk tábláját, majd a házunk, végül az ágyunk. Szép nap volt, holnap folytatjuk!

 

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. május 01. 13:30 - madarbarat

A fülemüle expedíció

Tavasz volt, mikor egy távcsövekkel felszerelt flótásokból álló alakulat, a képzeletbeli startvonalon várakozott. Egyikőjük a csuklójára felszíjazott készüléket nézegette félpercenként, másik a zsebébe nyúlt és az elővett telefonját nyomogatta türelmetlenül. Harmadik pedig a társait kérdezgette. Hat óra van már?

Amint sokadjára megkapta az igen választ, elindultak a madárbarátok. Amorf alakzatuk távolról is feltűnő volt, de ha valamire, hát erre nem vágytak. Ők most a porond másik oldalát keresték, így amint lehetett, egy vékonyka úton eltűntek a centrumból. Hová mentek? Ők sem tudták, csak arra, amerre kedvenceik éltek.

img_6865.jpg

Tavasz derekától ugyanis olyan tollasok vetik meg lábukat a környékünkön, melyekért nem kell korán felkelni. Ők a bagoly típusúaknak is két kézzel szórják a bájaikat. Persze azért ennyire mégsem. Magamutogató ambícióikat ugyanis már rég levetkőzték. Nem holmi verebek, kik a tuja tetején rajcsúroznak és nem is rozsdafarkúak, kik a ház tetejéről integetnek. Mi több, még a tövisszúró gébicsektől sem lesték el a vártamadár jellemző vonásait.

img_0795.jpg

Inkább a tavalyi bújócskázás első helyezettjétől vettek pár példát. Fülemüléket ugyanis olyan nehéz megpillantani, mint amilyen könnyű meghallani.

Na, érte gyűlt össze ez a maroknyi csapat, s hagyta ki az esti darts meccset a tévében. Ha pedig így alakult, hát érzékelni szeretettek volna belőlük párat. Ami azért egy reális cél, hiszen a tavasz derekától érkező tollasok, amint ledobják poggyászukat és kifújják magukat, heves éneklésbe kezdenek.

És, akkor mi van? Kérdezheti az a Kedves Olvasó, ki még nem hallotta mindezt. Aki viszont igen, annak a vágy magja csírázik ki újra és ölt testet egy terepi bejárás alkalmával. A fülemüle éneke ugyanis olyan, mint éhes embernek sült hús sercegése, az autóverseny szerelmeseinek a Verstappen motorjának égbe kiáltása vagy a metál „bolondjainak,” gitár húrjainak rezdülése. Abban kérem, összpontosul a tavasz összes üde fűszálának sarjadása, a fák frissen kihajtott ágainak bókolása, az összes madárhang zanzája.

img_0872.jpg

A fejek radar módjára pásztázzák is a környéket, s tapadtak rá az össze fülemüle gyanús jelre. Persze azért nem kizárólag ők voltak ezen a táblán. Bástyakánt álltak az énekes rigók az örökzöld fenyőfák csúcsán, s messze szólón énekeltek nevükhöz méltón. Ló szerepét ezúttal a mesekönyvek lapjairól kölcsönkért nagy fakopik kapták meg, kiknek röpképe hmm, mintha csak a levegőben ugrándoznának. Ha kengyelfutó gyalogkakukkal talán nem is, de fürge lábakon szaladó búbos pacsirtával lehet találkozni, ki mezei társával ellentétben jól érzi magát az urbánus területen is.Hej, de hogy lenne teljes a készlet, ha a szépségverseny győztesét, a tengelicet, a nyikorgás ellenei védekezés géniuszát, a zsíírozás mesterét, a zöldikét és az énekesmadár erőemelő verseny bajnokát, a meggyvágót nem említenénk. Hoppá, hát a madáretetők sztárját, a széncinegét és a helyi Jackie Chant, a kékcinegét is be kell sorolnunk. Őket már csak félve merem leírni, mert nekik csak a paraszt jelző jutott.

img_6889.jpg

A királyt és királynőt talán nem is kell bemutatnom. Csak annyira, hogy miatta vizsgálták át madárbarátaink a terepet. Vonult a csapat, gyűjtögette a fajokat, fakuszt, dolmányos varjút…

A nap gondolta csupán egyedül a társaságból, hogy aznapra már eleget látott. Lassan komótosan előhúzta camping ágyát, feldobta rá a lepedőt, majd kezdetben lábára, majd derekára, végül nyakára és fejére húzta a takarót. S mivel még így is világított egy picit, hát még a feje búbját is behúzta a paplan alá.

Ilyenkor sem esett kétségbe sokat látott csapatunk. Ők ugyanis elővették zseblámpájukat, meg a madarak nagy enciklopédiáját és a fülemüle részhez lapoztak. Majd, amikor…

img_2265.JPG

Elkezdődött! Az a valami, amiért jöttek. A sötét bozótosból ugyanis egy mással össze nem keverhető hang lövellt ki, s a célt el nem vétve talált be pontosan madárbarátaink fülébe. Olyan pantomim művészt nem hordott a hátán a Föld, amilyenné váltak. Ők nem, de a csalogány torka igen, az mozgott és láva módjára kezdte ontani magából a hangot, az éneket. S abban a pillanatban kapott értelmet az összes körítés, melyet azért tettek, hogy ebben a csodában részesülhessenek.

Ők, ahogy Te is Kedves Olvasó, hiszen ha elemeled tekinteted a képernyőről és kinézel az ablakon, látod: tavasz vaaan! Az ország szinte minden részén várnak Téged a Fülemülék éjszakáján. Velünk május 10-én 18 órakor találkozhatsz Mosonmagyaróváron a Művelődési ház előtt. Éld át személyesen is!

 

A helyi Fülemülék éjszakájának programjáról, itt olvashatsz bővebben. 

 

Az ország többi pontjának helyszíneit itt találod.

 

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. április 28. 17:44 - madarbarat

Megkőszegülve

Te, hogy szereted? Belülről vagy kívülről! Szemből vagy hátulról? Felülről vagy alulról? Kőszeget megismerni, bárhogy jó!

Nem is cicóztunk sokat, amint kedvenc pincészetünkből megkaptuk, amire vágytunk (hűvös chardonnay személyében) a város ütőerén át egészen a szívébe, és azon is túlhatoltunk.

img_5582.JPG

Egy zsúfolt parkolóban még zsebkendőnyi terület próbált bújócskázni, majd mikor megtaláltuk, félszegen csak annyit mondott: - Nem vagyok itt! A másfél tonna azonban győzedelmeskedett és lomhán ült rá az aszfaltra mondván, mostantól te parkoló vagy.

Nyolc láb céltudatosan lépett ki belőle, majd eltökélte magát, hogy végrehajtja a rá bízott feladatot. A terület helyismeretével már időtlen idők óta rendelkező szüleim a sűrűn lakott vidéket vették célkeresztbe, Feleségemmel pedig a fákkal néztünk farkasszemet.

El is indultunk az emelkedő irányába, mely odabiggyesztett egy kis bukkanót, mondván:

- Tessék itt egy kis bemelegítő!

S egy érdekesség, miszerint itt őrizték a koronát a vérben zivataros időkben. Megérinti az embert itt a múlt ennyire közvetlensége. A bunker, hol második világháború emlékeit elevenítette fel az írás.

img_5563.JPG

Ez azonban csak a kezdet, így is, úgy is. Lekanyarodva az útról a kálvária domb magasodott, amire láthatatlan betűkkel ráírtuk. Megmásszuk!

Teli hassal eszébe ne jusson senkinek ez a kísérlet. Ezt a hegyet ugyanis az óriások hordták össze. Az első stációtól kezdően közel a végég szembesülünk azzal, hogy a kisalföldi lábak máson növekedtek. Gyakrabban vettük a levegőt az átlagosnál és a szavak is elfogytak. Ez azonban nem riasztás, csak ár azért a látványért, ami a tetőről kapható!

Hmm, a templom valóban csodás és rügyfakadás előtt ennél még többről is lehet szó. Így azonban, hogy az őrületbe kergettük az időjárást és április első hétvégéjén már zöld függöny borult a tájra, valahol…

Ha valaki, mi szeretjük a fákat meg az ujjaik végéből kisarjadt leveleket, a távolba látást ez gátolja, de nem győzőm hangsúlyozni, az így jóóó! Aki azonban a városból nagyobb szeletet szeretne látni, tovább kell kutyagolnia.

Mi is ezt tettük. Boldog lesz annak a lába, ki errefelé vezeti őket! Barátságos vidéken említésre méltó szintkülönbség nélkül zakatoltunk, melyen olykor széthúzták a függönyt, amire elismerő arckifejezéssel válaszoltunk. Mintha üdvözlő italként kaptuk volna tálcán, miközben a táj invitál tovább.

- Erre csak tessék, csak tessék!

img_5606.JPG

Így fordultunk rá a Szulejmán kilátóra, mely nevéből adódóan kötelezően kőbe vésve hirdette. Itt panoráma lesz! Hmm! És tényleg! A hely honnan a település ezer ablakból integet! A tömegből pedig kilógó tornyok teszik változatossá a képet! Nagyon rendben van, ami itt fogad.

El is időztünk, szaladtak a tízpercek szanaszét, amiben aktív szerepe volt egy barna négylábúnak is, kit alkalmi gazdija csábított fel ide.

Lefelé irányuló tekintetünket egy idő után lábaink is követték. Köszönjük neked Gravitáció, hogy sportcipőnkre is hatással voltál, így könnyű szerrel ereszkedtünk le az utcákba, melyben még jelzés is volt. Őt egyből kikiáltottuk barátnak és megkértük, vigyen el minket a központba. Kőszegen kérem, még ez is megvalósult. 

img_5610.JPG

Első szóra készséggel állt rendelkezésünkre és szélesebb utakon, majd összeszűkült járdákon kacsázott, mint egy pizza futár, s lám már ott pulzáltunk a régmúlt időkben felhúzott falak árnyékában. Percek múlva a sétálóutcán újra négy fővé alakultunk, majd egy fagyi, s irány a tó!

A Nap azon a szombaton már az utolsó fejezetének felolvasásába kezdett, amit vízparton volt szerencsénk meghallgatni. Itt Kőszegen minden olyan rendben átlátható.

img_5620.JPG

Nem a legnagyobb hegy, de nem is kell. Nem a legelbűvölőbb kilátás, de nem is kell. Nem a legnagyobb tó, de nem is kell. Nem a legfinomabb fehér folyóbor. Várj, ki mondott ilyen butaságot! De!

A tó megkerülése tehát nem egy maratoni táv. Viszont, mint a fa évgyűrűin a kéreg, úgy szóltak körülöttünk a madarak. Erdei pinty, vörösbegy, énekes rigó, csilpcsalpfüzike, széncinege dalai hangzottak mindenhonnan. Beljebb mi haladtunk, majd a középponthoz közelítve a horgászok és botjaik közeledtek. A centrumbában természetesen a tó és benne a halak.

A sötétség is idelopakodott, mire a kocsihoz értünk. Elfoglaltuk a helyünket, majd, a kerekek forogni kezdtek, s meg sem álltak az elsőbbségadás kötelező tábláig, meg a második piros lámpáig és a stop tábláig. Egyszer csak ismerős aszfalton találták magukat, hol újra megállhattak és nyugovóra térhettek.

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. április 21. 11:26 - madarbarat

A mesés valóságban (Sopronkövesden)

Mosolyra vágysz és dinamizmusra? Harmóniára és energiára? Nyüzsitől távol, de a kirándulók paradicsomába?

img_5502.JPG

Mi nem ezzel a céllal szálltunk ki a hetven kilométerrel jóllakatott autónk kasznijából. Csupán kíváncsiak voltunk a sorpronkövesdi dűlőúton konzervált emlék egyikére, mely a múltbéli gondolatok ösvényébe szippantja be elménket.

Árpilis első hétvégéjén ez meg is történt. Nyolc turista láb fogott talajt, s tornásztatta meg elmacskásodott végtagjait, miközben a vasfüggöny emlékhelyén szinkronban bólogatott. Ez igen, micsoda online kiállító terem.

img_5496.JPG

A vaskos kapu mellett őrbódéból dudorásztak ki a bogarak, de azért így is könnyen bele tudtunk képzelni egy-egy katonát, ki semmibe néző szemmel a semmibe nézett. Ennél valósabb képet csak akkor kaptunk, mikor Feri papa (két évtizeddel korábbi nevén apu) a rokon mesterségéből adódó rutinnal szemléltette mindezt.

Ezen túl ott riogattak a maguk puszta valóságukban a rózsatövisekből ihletett szögesdrótok, valamint azok a fémhuzalok, melyek nem mézesmadzagként funkcionáltak eredeti állapotukban. Most azonban igen, hiszen ez volt az első csipesz, mellyel odacsatlakoztunk a tájhoz.

A második egy tábla, melyen mi szerepelt? Ja, kérem, arra is lehet menni? Gyerünk, s már a kocsi az orra alatt mormolta. Persze, csak egy percig állunk meg itt. A szirének hangja a többiek fülét is megcsiklandozta!

Így történt, hogy a falu háta mögé kerültünk és láttuk, amint a házak egymás kerítésébe fonódva figyelték minden léptünk.

- Szerinted megtalálják a dió szobrot? - kuncogott az egyik.

- Mi az a nagy barna bigyó ott? – jött tőlünk a kontra.

img_5499.JPG

S már ott méláztunk a nagy barnaság körül, melynek még szaga sem volt. Hogy örültek volna ennek a sárkány méretű varjúk! Akkor szerencsére a környéken épp egy sem tartózkodott, így nyugodtan időztünk mellette.  Csupán az örökzöld kérdés késztette haladásra lábunkat. Mi van a következő kanyar után? Megnéztük!

img_5503.JPG

Az, ami előtte! Magyarul, az idillikus település rendezett tiszta udvara. Ahol feltűnt egy lugas, meg egy présház. Emitt nem a világkiállítás legújabb darabjaiból szegecselve, a másik már jobban mutatta, melyik ezredben élünk.

Holott az órát jó mélyre süllyesztettük, azért megkopogtatta hátunkat, hmmm, menni kéne! Vissza is battyogtunk a kocsihoz, ki azt az ígéretet kapta, hamarosan újra pihenhet. S lám így is lett. Ezúttal egy elegánsabb, mi több, neki szánt parkolóban hagytuk kifújni magát. Addig mi elindultunk…

img_5512.JPG

Elindultunk a valóság pereméről a sűrűn álló fák titokzatos világába. Holott az internet és a helyszínen köszöntő tábla elárult, itt kérem, a mese tanösvény vagyunk ám! Ki nőtt már valaki a játékból? A nap süssön annak a fanyar arcára, ki igen, na meg azokra, kikből még bugyog a gyermeki forrás, csak a hétköznapokban ez álcázni illik.

Itt viszont nem, bele is fúrtuk magunkat a zöld erődítménybe, Pira mamával az élen törtünk előre az ismeretlennek. Hasonlóval találkozhat az, ki Sopron tetején a kalandpark mellett jár. Az sem kutya, mi több mókás és szórakoztató. Itt azonban elsősorban a séta motivált, miközben az ösvényen morzsaként elszórt állomásokon időztünk kevesebb, majd több perceket. Jaj, annak viszont, aki beljebb merészkedik!

img_5518.JPG

Ahogy ugyanis haladtunk ízléses fa szobrok és izgalmasabb játékok bukkantak elő, mígnem dizájnos hinta és mókuskerék került szemünk elé. A kíváncsiság gyémánt fejből készült fúrója ott bököd tovább. Na, mi lesz már, látod, ott még elől van valami!

img_5527.JPG

Ahogy tárul elénk a vidék, Nyúl község idillikus világáról mintázott tájat rajzolt elénk a természet. Szellősen elszórt házak közt szőlők és gyümölcsfák. A széles szekérút pedig izgalmasan mindig három lépéssel előttünk járt, s várja, hogy nyomába eredjünk.

img_5522.JPG

A terep azonban annyira magával ragad, hogy a két érzés megvadultan egymásnak esett. A látványban örömét lelő lélek sarkunkat a poros talajba süllyesztve fékezett, míg a még szebbet, jobban ígérgető kíváncsiság hajókötelet a derekunkra csomózva húzott előre. Húúú!

img_5523.JPG

Ez a valódi meccs! Az agy kétségbe esetten írja be az emlékekbe a látottakat, fagy a szoftver, nem bírja a hardver.

A Szent László kápolna vetett véget ennek az egyre csúnyább eszközökkel vívott küzdelemnek. Itt most megállunk! Parancsolt rá az elme a testre!

img_5528.JPG

- He, he, he! Azt hiszed te lettél a győztes? – kuncogott magába a kíváncsiság!

- Megígértettem a gazdáddal, hogy az út további részéért még visszajön, és lejárja!

- Ismered őt, meg fogja tenni!

Erre nehéz mit mondani! Például azt, hogy igaz. Holott akkor egy tapodtat sem tettünk, visszajövünk még a maradék végtelenbe vezető út kedvéért.

Aznapra azonban ennyi lett kimérve, na meg persze a visszaút és slusszkulcs, meg az indulás, hiszen eredeti terv, Kőszeg! Erről a következő történet fog mesélni…

Nagy Kornél

Szólj hozzá!
2024. április 07. 14:52 - madarbarat

Szerelem szárnyakon

 - Anya, kopogtak!

- Anyaaa, kopogtaaak!

- Nyisd már ki lányom, biztos apád az!

- Anya, de most cseteleeek!

Feleség, arcán fáradt közönnyel cammog a bejárai ajtó elé, majd unott képpel fordítja el a kulcsot, miután egy lomha mozdulattal tárja ki párja előtt az ajtót.

- Boldog Valentin napot! – kiált fel örömében a férfi, miközben szájával mosolyt formál.

img_2889.JPG

Bal kezében egy csokor van, melyet határozott mozdulattal nyújt át kedvesének! A nő elismerően pillant az ajándékra, majd int neki.

- Gyere már, kész a vacsi, ott a platnin! Ez legalább nem késett annyit, mint a rózsád. Bár kétségtelen, hogy szívhez szóló lenne - mondjuk 14-én, mondjuk februárban, de azért tavasz közepén… Ez olyan, mintha a nagy fakopáncs augusztus végén dobolna.

img_0717.JPG

- Nem mindegy, hogy mikor dobol?

Ebből látszik, hogy a férj kevésbé jártas a harkályok lamurizált állapotban elkövetett eszeveszett huncutságaiban. A véső csőrűek ugyanis az eszközüket olyan sokoldalúan használják, mint emberek a kést, mely egykor fából szív alakot formál, máskor az krumplit pucol. Ha lassan kopog, jó eséllyel kiszúrta csemegéjét és arra vadászik. Ha sokáig egy helyben hadonászik, előbb utóbb odú lesz belőle, ha viszont másodpercenként többször csapja oda csőrét valami jól rezonáló részhez, hát annak hátterében bizony egy tojó is lehet. Énekhang híján ő ezzel édesgeti magához kiszemeltjét.

Akár csak férj, ki másnap újra annak az ajtónak az ajtaját verte meg jó alaposan, hiszen a csengő már rég elfelejtette, hogyan működjön.

- Boldog születésnapot Drágám! – s kezével, mint Toldi a malomkövet úgy nyújtotta ki a bonbont.

- Igazán kedves Tőled! – de azt már nem merte megkérdezni, hogy hányadik.

- Köszi, tedd le ide az a konyhaasztalra.

img_8350_1.JPG

Szegény asszony, már lassan fél éve betöltötte, de nem bánta, hogy párja bepótolta. Mi több, arcán felvillantak a mosoly szikrái, hiszen egy horror vígjátékba illő kép jelent meg előtte. Elképzelte, hogy nagy Ő-je az ornitológiai könyvvel kezében, de balerina ruhában próbál sasos macsó módjára nászrepülést ejteni neki. Vannak tollasok, sasok, ölyvek, hollók, kik látványos repüléssel fejezik ki szerelmes állapotukat. Akadnak azonban „hétköznapibb” szárnyasok is, kik megkergülnek Ámor nyilától és irreális módon közlekednek párjuk szeme láttára. Ilyenek például a balkáni gerlék.

Csak huszonnégy óra telt el a következő kopogtatásig. Akkora már azt hitte, lenyugszik férje, de azért előre kikukucskált az optikai kitekintőn. Megnyugvással vette tudomásul, üres kézzel érkezett, szabad a pálya, nyílhat a zár.

- Boldog névnapot és most ne kérdezz semmit! Vegyél fel csinos ruhát, megyünk!

img_5304_1.JPG

A nő kettőt pislogott, s máris egy étterem teraszán találta magát. Hmm! Ezzel tényleg sikerült meglepni, ismerte el magában.

Tudom, aki a kicsit nem becsüli… Az ökörszemek ennél még intenzívebbek. Ők ugyanis külön fészek kezdeményezéseket mutatnak be, s majd a császárné színben tündöklő tojó nagy kegyesen választ, hogy frigyre kel-e.

Péntek lett, mire újra kopogott a családfő. S mivel név- és szülinap, plussz Valentin is ki lett pipálva, kinyúlt pólóban és ezerszer mosott melegítőben trappolt ki a hölgyemény, s tét nélkül találkozott párjával.

- Elfogytak az alkalmak, de semmi baj, így is kapsz tőlem egy ajándékot!

Kisétált a konyhába, elővett egy tulipán formájú poharat, majd a hátizsákjából egy üveg fekete sipkája kandikált ki. Lassan előmerészkedett a nyaka, törzse, végül talpa már a levegőben táncolt, miközben a benne lévő hárslevelű már a pohár alján landolt.

img_2849.JPG

A harmadik korty után már párjából is előbújt a hízelgés. S elismerően bólogatott és említette meg párjának a búbos vöcsköt, ki szintén az udvariasság nagykönyvét olvasta. Oda az van írva, nem kell mondvacsinált okokba burkolni azt, hogy kedveskedsz. Lehet azt anélkül is, spontán, ahogy a búbos vöcsök is teszi.

 Nagy Kornél

 

Szólj hozzá!
Egy madárbarát naplója
süti beállítások módosítása