Valamikor nyár elején egy tikkasztóan forró délelőttön négyen zötykölődtünk Tata felé az M1-es úton. Arcunk, mint a nap úgy virult és egyben pirult is, mivel olyan eseményre mentünk, hova csak azért tartottunk, mert meghívtak. Tudom, parasztul hangzik, de saját kútfőből nem pattan ki a szikra, hogy fehér asztal mellett csillogó evőeszközökkel ebédeljünk szorgos pincérek gyűrűjében. Nagyon komolyan mondom és gondolom, hogy teljesen rendben van ez a műfaj, s maximálisan helyének kell lennie az emberi előadások repertoárjában. Aki étkezett már erdő közepén fekete hangyák társaságában, miközben hűs szellő csiklandozta meg zoknitól megszabadított nyirkos lábát… Az lehet, hogy ezt fogja értékesebbnek találni. Az viszont tény, az ízlésről nem vitatkozunk.

Elég az hozzá, hogy meseszép környezetben, királyi pompában töltöttünk pár órát, de ezt követően a lélek regenerálódásra vágyott.  Fel is húztuk a kocsink orrát és az erdő felé irányítottuk!

A baji pincék küszöbén szusszanhatott, míg felderítő hadjáratot indítottam a hétvégi „házi feladat” megtalálása céljából. Sikerült ráakadni egy borárusító helységre, kik kevésbé voltak készségesek, azaz egy személyben odaódalgó folyóbort áhító vásárló nekik nem pálya. Ők a csoportos bejelentkezések hívei. Aki viszont a kicsit nem becsüli…

A lelkesedés azonban nem csüggedt! Irány a másik szőlős, a Borboléta pincészet, hol egy nyitva tábla, valamint alatta telefonszám hirdette, bor eladó! Egy csörgetés, s készséges néni invitált be portájára. Hamarosan kiderült vihetünk fehér, roze, schiller alkotásaiból. Feleségemért visszasietve már hárman léptük át a borász küszöbét, ki ezt követően a pincébe invitált.

A kétszáz éves borlakások méltóságteljesen őrizték a portékáikat, melyekről a néni szívesen kezdett mesélni. Elsőként a stílusról ejtett pár szót, miszerint ő kén és réz felhasználásán kívül mással nem rendez találkozót, majd a borok fajtáit mutatta be. Hamar kiderült, egy nyelvet beszélünk. Halkan jegyzem meg, ő mester, mi zöldfülű fokozatban. A szemléletével azonban száz százalékosan tudtunk azonosulni, miszerint a keze által létrejött nedűk kizárólagos szerepe a megismerésben, megtekintésben, megillatozásban és megízlelésben keresendő, s tiltja a részegség eszközeként való alkalmazást. Mesélte, hogy lódított már ki birtokáról olyan csoportot, kik a becsiccsentés szándékával keresték fel.

Hosszasan beszélgettünk vele a schiller bor létrejöttének menetétől Hamvas Béla gondolatáig. Csordultig töltődtünk céltudatos, elvekben gazdag, kiforrott nézeteinek megismerésében, otthon pedig mindez bor formájában visszaelevenítésre került.

Na, de most torpanjunk csak meg a huszonegyedik századi fogyasztói társadalom szerves részeként tapicskolva a pocsolyában. Bevallom, mi sem teszünk mást, mint bekullogunk a boltba, majd egymás hegyére hátára halmozzuk a termékeket. Itt pedig tudjuk ki, miből, hogy állítja elő ezt a csodát. Mennyivel másabb személyesen kapcsolatba kerülni a nem túlzok állítani, művésszel, kezéből a kezünkbe átnyújtva a lehetőséget, mely újabb kaput nyit a Gerecse megismerésére.

Természetesen a mi kis hétköznapi világunkban sem kivitelezhető, hogy csak az ismerős péktől, hentestől, kertésztől, szövőtől és kovácstól szerezzük be kizárólagosan a termékeket. De ezek az élmények emlékeztetnek egy régmúlt kor a maga millió és elviselhetetlen kellemetlenségeinek egyik pozitív emberibb oldalára.

Éva néni olyan, mint egy élő fénykép, melyre ránézel, tetszik, s varázsütésre interaktívvá válva megelevenedhetsz és részévé válhatsz. Köszönöm szépen ezt a lehetőséget, mely mi tagadás, táptalaja lett a következő héten érkező történetnek.

Addig is, csak annyi árulok el, hogy olyan finom hárslevelűt, mint amilyet Éva néni a palackba töltött, még soha nem ittunk.

Nagy Kornél