A közhelynek tűnő cím nem humbug! Az élet valós tartalommal töltötte ki. Ma már a kesernyés ízt kevésbé érezve, egy életre szóló élménnyel gazdagítva telt egy szombat délután. Hogyan, honnan, hova? Szóljon erről ez a történet.

Egyik ismerősöm jó szándékkal érdeklődött, mikor lesz közös madármegfigyelés. Ha így megkérdezte, hát akkor lapozzuk fel a naptárat. Ki is néztünk egy szimpatikus szombat estét. Rövid előkészület után, délután kettőkor fiunkat elragadta a csavargó kedve, amint kilépett az ajtón feleségem bezárta. Ekkor fura hangot hallott, majd a szerkezet is másképp kezdett viselkedni. Körbe is dongtuk az ajtót, mint a törökméz illatát megérző méhek, s ki akartuk nyitni azt. Hamar szembesültünk, ez nem az a nap. Majd nagyobb vehemenciával próbáltuk, de az eredmény nem változott. Egyből összeült a válságstáb és készültek az a, b, c tervek. Ezek az idő múlásával rendre a kukába landoltak. Kívülről sem lehetett bekulcsolni, s egy mester is csak hétfőre ígérkezett. Hmmm! Idővel sikerült találni egy szakembert, ki keze munkája és szerszámjainak széles repertoárja által újra kinyílt a világ. Addig a háttérben izzottak a vonalak, majd jött a végső üzenet, negyed hétre kint leszünk.

Misi anyu már a lipóti madárvártán köszöntött bennünket, majd a kisbodaki család is megérkezett a tervezett időpontra. A macska rúgja meg című mondatok elhangzása után fókuszáltunk rá a vizes élőhelyre és vártuk a csodát.

Aki erre a vidékre érkezik, tudja, itt arany betűkkel írják a madárbarátok emlékkönyvét. Hozta is rendre a terep a kötelezőt. A helyi csendőrség lelkes tagjai szigorú szemekkel imbolyogtak többnyire alacsonyan a nádas fölött. Néha egy – egy kevésbé tériszonyos felmerészkedett magasabb régiókba is. Barna rétihéja kötelező eleme ennek a tájnak, akár csak a hófehér nagykócsagok. Meglepő, hogy szürke gémből alig akadt, vörös gémet pedig annyira akartam látni, hogy nekem sikerült is. Hogy, ő volt –e, a távolság miatt ez akár vitatható, de tudom, hogy ő volt!

A késői érkezés miatti tervezett séta elmaradt, de azért kibámészkodtunk a sátoros területen kívülre is. Mi több, akár mentünk is volna tovább, de a szárcsák, búbos vöcskök és négylábú szőrös társaik mellé újabb szárnyasok érkeztek. Kezdődött a behúzás című komédia, melyet első sorból lett szerencsénk végig élvezni. Amint ugyanis széthúzták a függönyt, seregélyek elő őrsei szállingóztak be a védett területre. Majd ezt követően népesebb csapat érkezett, melyet újabb lendületes egység követett. S, hogy ne legyen ennyire homogén a biomassza, a rétessel telt kistányér mellől már ismerős villások érkeztek. Volt ott csicsergés bőven. Ahogy pedig egyre gyarapodott a számuk, a zsivaj egyre nagyobb lett. Írnom sem kell, ezért él a természetbarát! Ez az a hang, melyre a füle vágyakozik! Pár órája még a fúró hangja ígérte a szabadba jutást, ott pedig a madarak csivitelése repített fel!

Érkeztek azonban ennél gigantikusabb, mi több hozzájuk képest dinoszaurusz méretű testes szárnyasok.

A bütykös hattyúk nem csak látványukban, de robosztus termetükkel, generált hangjukkal is földhöz láncoltak bennünket.  Viccelődtünk is népes létszámuk láttán, hogy ötszáz fős országos fészkelő állományának hány százalékát sikerült látni.

A tömegfajok sokaságában egy kisebb termetű gém is tett egy kitérőt, mondván. Na, tessék, lehet nekem örülni! Holott bakcsóval azért gyakrabban lehet találkozni, mint fehér ruhás kéményseprővel, ennek ellenére dobott egyet az amúgy is emelkedett hangulaton. A távolban feltűnt egy másik, de már arcán kampós csőrt viselő predátor. A szürkülő idő és a távolság miatt csak betippelni tudtuk, s mi a kabasólyom nevet aggattuk rá. A madár és a megfigyelők tiltakozásának hiányában elfogadtuk.

Az ég azonban nem csak a madaraktól volt teli. Esőcseppek milliói sorakoztak fel a lipóti légtér határán és csak arra vártak, hogy a nyakunkba landoljanak. Mi azonban nem riadtunk meg tőlük. Rendíthetetlenül fürödtünk a madársereg képekben és hangokban okozott kavalkádjában. A felhők pedig felvették legriasztóbb színűket és előhúzták karjaikat, majd ami az útjukba került „adj nekik”.  Rendíthetetlen bástyaként viselkedő csapatunkat nem tudta szétkergetni.

Az eső belátta, semmi esélye, így északnak vette az irányt, s kikerült. Volt azonban egy erő, mely nála sokkal markánsabb volt. Ki előtt csak a baglyászok és denevérkergetők nem hajolnak meg! Az este. Ő nem kérdez, jön, elveszi a világost, s mit sem törődve bármivel is a világon ráerőszakolja magát az egész tájra. Van, mikor fel kell vonni a vasmacskát, és ágyő! A madarak is lassan elcsendesedtek. Egy tucat láb halk csoszogása, valamint gazdijaik vidám társalgása mozdonyként vonult vissza a start helyre.

Milyen embereké? Erről is érdemes ejteni pár szót! Írhatnánk csupán snasszul, természetbarátok.  Ez azonban olyan, mintha a borról annyit írnánk, alkoholos ital. Akikkel volt szerencsém közösen eltölteni egy estét, azonos értékeket vallottak. Örültek a nyári lúdnak, ki kis fiókáival elúszott előttünk. Szédült sebességgel emelték szemük elé a messzelátót, ha egy fekete szárnyvégű hím madár kanyargott a területre, vagy épp mosollyal arcukon nyugtázták, ügyesen landolt az a gém a nádasban. Érdeklődve hallgatták a nádi tücsökmadár énekét és bíz csend lett akkor is, mikor az estébe egy énekes rigó ismétlő strófáival beleénekelt. Itt mindenki nyitott volt az élmény befogadására és derűsen mesélt a múltban átélt hasonló sztorikról.

Róluk, pozitív értelemben Paksi Endre kétsorosa jut eszembe, ki szerint „ Örömöt kiürült szívvel és ésszel nem nyújthat a boldogtalan”.  Energizáló, inspiráló, motiváló ilyen kiváló emberek társágában lenni! Köszönöm nektek ezt az estét, hogy engedtétek feledni a kora délután eseményeit, valamint megtisztelő érzés volt veletek együtt átélni a lipóti madárbehúzás páratlan látványát!

Mi sem tetőzhette volna tovább e csodás estét, mintsem Anikó és fia, Misi, kiknél este kötöttünk ki. Itt még feleségemmel dartsoztak egyet.

Kilenc órát már rég elhagyta az óra, mire hazaértünk, mondhattuk, az év eddigi egyik legkacifántosabbnak induló, de legvarázslatosabb estéjét sikerült megélni.

 Köszönjük Nektek kedves résztvevők!