Hideg volt, a kietlen utcán lassan a folyton ugató kutyák is lecsöndesedtek. A lámpák fényei, mint az erdei fülesbagoly szemei úgy kinyíltak, lassan kezdődött a mutatvány!

Hol is kell keresni ennek a történetnek a gyökerét? Talán jó pár év homályában, mikor elsőként jött a hír, országos bagolyfelmérés folyik, és ebbe bárki bekapcsolódhat! Emlékszem, egyik ilyen alkalommal, a feleségemmel szobroztunk egy ház előtti tuját bambulva és vártuk a csodát, mely persze nem maradt el. Máskor Spaki és egy hölgy társaságában számoltunk együtt tízen akárhányig egy folyó partján. Ezek az élmények vésik be az agyba azokat a rovátkákat, melyekből az áll össze, télen baglyozni kell menni.

Talán még nyáron, Kisbodakon beszélgettünk az ismerősökkel, januárban közösen vonulunk ki. Majd jött az ősz, a Madármegfigyelő Nap és ott is többen mondták, szívesen jönnének. Kornél és Ildikó és párod, Titeket sem felejtettelek, csak ez lavina feladat, mely minden héten végigsöpör, tervezhetetlenné teszi a ránk váró holnapot is. Így történt, hogy egyszer csak decemberben, majd januárt követően egy kedves ismerős fülese nyomán hivatalos program lezártát követően, makaróni tésztányira nyúlt bevezető után a kocsi kézifékje halkan kattogott a megsúgott ház környékén.

Kéz zokni, két nadrág, három pulcsi, egy mellény, nagykabát, kesztyű, sapka alapfelszereltség az ilyen akcióhoz. Alig sikerült nyakon átbújtatni a távcső- és a fényképezőgép pántját. A test első körben sokallja a cuccot, de az agy leszól neki – hidd el szükséged lesz rá.

Az ismeretlen feltérképezése kezdődött. Az informátor több tucatnyi kampós csőrűt ígér, így hát elvárásokkal telien fokuszált a távcső az örökzöldek alá. S lám szürkéllik a talaj a köpetektől! Hmmm! Ezt nem öt madár produkálta! Rövid menet erre, na meg egy picit arra. A kutyák csaholnak, a helyiek kijönnek. A helyzet ugyanaz, mint máshol, csak itt még nem ismerjük egymást arcról.

Majd elbújtam egy sövény mögé, s kezdődött a baglyozás egyik legértékesebb szakasza, a kijózanodás! A hétköznapok feladatainak örvényéből kiugorva, pár perc alatt rá lehet jönni, milyen balgán viselkedem. A szabadidőben, mint egy busa ugrok egyik vízből a másikba, s ha van egy kis idő, ez még belefér… Itt meg stop! Azt kell csinálni, hogy meg kell állni! Várni, miközben van idő nézni, hogy mit tettem eddig. Ez szörnyűűű! Szembesülni a legbugyutább dologgal, hogy a hétvégét lihegve száguldoztam végig.

Itt viszont most csak állni kell és várni. Nézni a fákat, hol a baglyok tökéletes bölcsességgel csak ülnek és ők is csak várnak. Látni őket alig, de ott vannak! A Nap, mely eddig aranysárgára festette be a fát, s udvariasan átadja helyét az estének. A tűlevelű lassan zölddé, majd egy láthatatlannal lassú, de megállíthatatlan tempóban feketévé válik. A testen eddig koloncként lógó ruha minden grammja értékké válik, minderre az égre felkúszó mosolygós Hold biccent, na, igen. A Hold, az ingercunamiban csupán ott van, de most külön szereplőként lopakodik egyre följebb, és téma a várakozásban. 

Milyen érdekes az elme! Azt hinnénk, ha nem történik semmi, akkor unalom van. A figyelés, az érzékszervek kihegyezése, az áhított állapot igénylése viszont bőséges elfoglaltságot ad. Ahogy a szemek kíváncsian kutatják a fákat.

Egyszer csak eléri füled azt a hangot, melyért idecipelte a tested. Hu. Majd tőle pár méterre jön a válasz, hu. Ebben a pillanatban, kérem, kilép a madárbarát az eddigi állapotából, és mint hernyóból a lepke úgy változik át valami teljesen mássá. Ami nem fázik és nem éhes. Nem mérges tegnapi dolgokon és nem rágja magát a holnapi rémtől. Ő akkor átváltozott valami olyasmivé, ami arra figyel, ami ott és akkor körülötte van. A madárra, a szárnyasra az erdei fülesbagolyra.

Ki elrugaszkodik az eddig lábujjaival szorosan markolt ágról és csak úgy belelebben a levegőbe. ÁÁÁ! Röviddel később érkezik egy társa, ki követi. Holott lehet azért ilyennel találkozni máskor is, mégis elvarázsol a jelenet, még egyszer, még egyszer, kívánja a szem. A baglyok szót fogadnak! Újabb társuk lép ki a takarásból. Majd amikor a távcső értetlenül emelkedik fel a szemhez, mondván kit lehet itt ilyenkor látni, meglepődve tapasztalja. A fa életre kelt! Újabb három bagoly sziluettjét rajzolja ki az ágak szélén. A műsornak még nincs vége. Mint egy varázsló a dobozból úgy röppennek ki a tettre kész tollasok. Egyszer csak elfogytak a szemek, már az összesben bagoly van, és még oda kéne legalább kettő, hátra három, ja és arra még négy, s oda még öt. Mindenhol bagoly repked. Ez nem az a szitu, mikor a kirepülés alatt meg lehetett számolni őket. Itt kérem mindenhol ők voltak. S amikor már azt hiszed, nem tudnak ennél többet, hát elkezdenek tapsolni. Igen, jól olvasod, tapsolni. A hímek nászrepülésükkor a szárnyuk végét a testük alatt összecsapják, és ez adja a hangot.

Ezt az élménycsomagot, köszönöm szépen leveszem a polcról, sokáig el lehet vele lenni! Lámpafénynél cikázó és tapsoló fülesek között! S ez itt van, nem kuriózum!

Idő kellet, mire a valóság megszokottabb arca rám talált, s lassan elszállingóztak az este valódi sztárjai. Ilyenkor lassan fel lehet ismerni, kevés volt a két zokni, no meg az egy kesztyű is lehetne vastagabb, ja és kérem már ennyi az idő. Rohanjunk hát a következő program után.

Két perc s pörög a motor, egy telefon haza a családnak - ekkora élmény még erdei fülesbaglyokkal soha nem volt!

Nagy Kornél