- Budapest hívja Johannesburgot! Budapest hívja Johannesburgot! Johannesburg jelentkezz!

- Itt Johannesburg!

- Az első csoport fehér gólya már az égen! Elindult felétek!

- Várjuk!

Mert megkezdődött. Egy száztíz centiméter magas, háromezer gramm súlyú madár felrugaszkodott a talajról, kitárta szárnyait és a másfél méternél is nagyobb felület a levegőbe emelte.

A talajon a fű újra felegyenesedett, a hangyák fellélegeztek egy ideig, ő sem fog agyon nyomni minket. A rét nagyobb rovarjai, kétéltűi és a szomszédos mellékág apró uszonyosai szívéről is lekerült egy kő, miszerint már csak kilencvenkilenc veszély fenyegeti őket. Boldogan integettek utána, s nézték, ahogy az óriási testet beszippantja az ég. Ahogy azonban az első példány elindult, mágnesként vonzotta magával a körülötte állókat. Kettő, négy, hat, tíz, húsz, ötven piros láb emelkedett fel vele, s töltötték meg az eget.

A madarak dél fele vették az irányt és elindultak egy olyan hosszú útra, melyet itt még Armstrong fel sem tudott volna fogni. Persze ennyi kilométert le tud győzni az ember is, de aki gyalogolt már húsz, harminc kilométert terepen, az tudja, az a táv hosszabb, mint kocsival két háromszáz. Ők pedig majdnem pont ezt teszik.

Felemelkednek, majd repülnek, repülnek és repülnek!

Mi zajlik most a gólyák koponyáján belül? Milyen gondolatok cikázhatnak a fejükben? Például az, ami a siklóernyősöknek. Ha már itt van ez a nagy felület, fogjuk be vele a szelet. Mondjuk, várjuk meg, amíg kisüt a nap, ami felmelegíti a levegőt, s szálljunk be ebbe a liftbe. Úgy két háromezer méter magasságból már elég szépen látszik minden. Innen siklás tovább, majd termikelés fel és újra le. Az se baj, ha tudják, merre van a cél. Csoportban persze azért nem kell mindenkinek tájfutó képesség, elég, ha pár idősebb ismeri az utat. Például a Boszporusz felé, mert ugye Földközi- tengert átszelni csak pár extrém egyed vállalkozik. Itt ugyanis közel kétszáz kilométert a nyílt víz felett kell megtenni.

Elég egy ilyen úton tudni, hogy mivel és merre? Persze, ha pár órás kis túráról beszélünk. A kontinenseket átszelő expedíciókhoz más is kell. Például frissítő állomások. Ezek pedig nincsenek kitáblázva. Az ő fejűkből pattan ki az emlék, hogy itt és ott bizony jól lehet lakni. S ha ezeket is sikerült megtalálnod, hát fogadd barátul a kitartást, mert ugye azon a pár ezer kilométeres úton abból is szükséged lesz bőven!

Jut eszembe? Ha választhatnál, lennél – e fehér gólya, Kedves Olvasó?

Érkeznél el a tavasz szelein a tavaly itt hagyott fészkedre? Éreznéd – e a szeretetet, amikor mosolygós emberek alattad boldogan mutogatnának rád és örülnének neked? Kelepelnél – e bele a vakvilágba? Fiókáidnak a nyári hőségben vinnél – e hűs vízzel átitatott mohát? Beállnál fedett buszmegállóba szakadó esőbe?  Ízlelgetnéd - e a gondolatot, hogy hamarosan útra kelsz? Látnád – e társadat lezuhanni egy villanyoszlop alá? Borzonganál – e vonulás közben egy pihenő helyen, a megmérgezett táplálékot elfogyasztó társadat elmúlásának pillanatában? Félnél – e, mikor a telelőhelyeden puskával lőnének feléd?

Kiből, hogy nem lesz gólya vagy, hogy igen?

Arra ez az iromány válaszolni nem fog és nem tud. Viszont arra talán alkalmas, ha még elcsípsz egy vonuló csapatot, lásd, mi is van a koromfekete és hófehér fedőtollak mögött. Mennyi öröm és bánat. Mennyi küzdelem és megnyugvás.  Micsoda lények, melyek itt élnek közöttünk!

Nagy Kornél