Kevés olyan szerencsés lény él a környékünkön, kinek ablakából turistajelzés látható. Szállásadónk ezek közé tartozik. Mi következik ilyenkor?! Járjunk utána!

Késő délután léptünk ki az utcára feleségemmel és két hátizsákkal, majd ahelyett, hogy a centrum felé vettük volna az irányt, lábaink felfelé a hegyre húztak.

Mi tagadás, számtalan történet íródott már a nyúli dombokról regélve, örülök, hogy nem fordítva kezdtük a tájak megismerését. Akit ugyanis erre húz fel a szíve, jaj, neki! Az elvékonyodó, majd meredeken az égbe szökő erre – arra kacskaringózó ösvények elvarázsolhatják, csak ne álljon meg, s ami végképp vakmerőség, az a visszanézés.  Amint egyre magasabbra visz fel az út, úgy tágabban tárul elénk a Balaton rabul ejtő szépsége. Már abban a pillanatban megérte a kezdeti szuszogást.

Ekkor azonban egy erdőbe vezetett a jelzés, amit a felhőtlen beszélgetés közepette szem elől sikerült veszíteni. Sebaj, egy kis kóválygás még jót is tett. Egy kaszálóra kiérve ugyanis gyurgyalagok cikáztak a fejünk fölött, vélhetően már Afrikába vonulás tervével. Ezek a papagájszínű tollasok késő tavasszal érkeznek haza egy költés erejéig, majd augusztusban csomagolnak és visszatérnek az ő étlapjukon szereplő táplálékban gazdagabb tájékra.

Nem csak az eget érdemes azonban figyelni. A lábunk alatt is folyt az élet. Egy zúgásra lettünk figyelmesek, majd lehajoltunk és látjuk, hogy valaki odalent komoly munkában van. Egy hosszúkás rovar fúrt rendíthetetlenül. Bemászott a lyukba, majd őrült zizgés és kotorta is ki a homokot. Újra be, zúgás, majd ismét kikaparta a homokot. Ez igen! Micsoda világ kapujába sikerült ismét bekerülni. Le is kuporodtunk mellé és hosszú percekig figyeltük a munkálatait. Mennyi titokra fényt deríthetett már az ember, csak meg kéne ismerni. Mennyi rejtélyen van még rozsdás lakat, melyet kinyitva még jobban rácsodálkozhatnánk a világra.

S itt nem is kell messzire menni, csak guggolni a földön, felállni, az égre nézni, a troposzférába és látni, megfigyelni, megtanulni a felhők fajtáját, mozgását. Mennyi, de mennyi minden van körülöttünk!

Például a jelzett út! Igaz, akkor még nem tudtuk, hogy hol, de kértünk útbaigazítást az arra járóktól és lám, nem sokkal már vígan masíroztunk előre a részcélunkhoz. A Pálosi templomromról számtalan képet lehet találni a neten, de ami élőben rád vár, az tényleg más. Pár perc múlva ott álltunk az időben visszazuhanva egy romos, de mégsem lepukkant épület előtt. A falak még magasan álltak és a kolostor elkülönült helységei is megszemlélhető volt. Már csak a szerzetesek hiányoztak a környékről.

Amint alaposan körbejártuk, nyugatnak vettük az irányt és begyújtottuk a rakétákat. Szükség is volt rá, hiszen az ösvény útvonalát itt Bessenyei Péter jelölhette ki. Úgy megindult fölfelé, hogy még a szemünk is alig bírta követni, nem hogy a lábunk. Balaton felvidék is tud durvulni, íme, az első látványos bizonyítéka. Kattogott a szív rendesen, szegény izmok követelték az oxigént szüntelen. Majd amikor látta, hogy épp megpusztujkázni készülünk, engedett a drága, egy erős kanyar vissza, s ereszkedés lefelé a faluba. Itt már tettük a dolgunkat, ahogy kellett.  Meneteltünk rendre előre, hol szekér, hol őzcsapáson. Néha összedőlt viskók, máskor épebb kerítések mellett.

Egyszer csak valaki széthúzta a függönyt és a Folly Arborétum mellé vezető úton elénk tárult ismét a Balaton! Ez igen! Pislákoltunk, mint fehér egér a nullás lisztben. A lábaink alatt ringatózott a tó, melyért mások akár egész kontinenst átszelnek. Megértem miért! Nem is siet ilyenkor semmi! A szemek követelőznek, még, még, még! A lábak megkapták az úton a magukét! Vasárnap még az óra is sarokban hever, mondván csináljon mindenki, amit akar! Cammogás lett a vége, no meg csodálkozás és ámuldozás, micsoda helyek…

A szőlő között ereszkedve hosszú kocsisorra lettünk figyelmesek. Meglátogattuk a helyet! Egy présház mellett padokon vígadott a kétlábú, tálcákon roskadó finomságok és pohárban ringó aranyló lé társaságában. Hangulatos volt, s mivel előző este mi is koccintottunk az igazi helyi rizlinggel, még jobban tudtunk azonosulni az érzéssel.

No, meg a Badacsonnyal, ki ott állt, mint egy Góliát! Átkiáltottunk neki! Lehet, hogy még találkozunk!

Majd megfordulva Fürednek vettük az irányt, és mint erdei sikló a kopott fűben, úgy tűntünk mi is a kis utcák között. A jelzés ugyanis arra kalauzolt az idillikus vityillók, dekoratív pincészetek és tájba illő pöttömnyi házak között.

Milyen koktélt szeretne készíteni magának egy túrázó? Naplementét, forgalomtól gyér utakat, látnivalókban gazdag tájat, no meg hegyeket, völgyeket, szőlőket és Balatont. Itt pontosan ilyet mérnek!

Ábrahám hegyi túra kérem a természetjárás Alfája és Omegája. Minden benne van, ami csak kell! Csak az út ne fogyna ilyen gyorsan, mert egyszer csak kiértünk a fő útra, ami már ismerősként köszöntött ránk, mutatva, itt már nem kell a jelzést követni, a patak partján kényelmesebb lesz az út. Lámpák fényei közt haladtunk a szállásig, hol már a bőséges vacsi és a hűs zuhany várt. No, meg egy újabb kérdés. Holnap merre megyünk?

Nagy Kornél