Ismeretlenbe futó végtelen utak, a semmiség felé néző hangtalan fák, ismerős vidék feltáratlan világa! Ennek megörökítésére tesz most kísérletet e pár sor, melyet Kedves Olvasó elé tárok! És mi sül ki belőle? Ha van kedved, derítsük ki közösen!

A csillagászok képesek csak lassan megszámolni, hogy hányadik alkalommal állt meg négykerekűnk négy kereke a nyúli templom parkolójában.

Ezúttal csupán két láb dobbantott mellette, nem titkolt szándékkal, miszerint a Gerhai kereszt fölötti területet fogja bebarangolni. A falu ütőerének számító 82-es főút mellett kutyagolni nem turisták vágya. Így csak a kötelező szakaszt teljesítettem rajta, majd amint érdemes volt, egy kanyar, s már a csendesebb házak között haladt az ember.

A térkép védett fákat ígért, egy kanyart talán megér. Háááát! Akinek van jobb dolga, ne halassza el miatta. Az élő óriások ugyan meglettek, de egy telek mögött nyújtózkodtak ki, hogy aki épp rájuk kíváncsi megpillanthassa őket. Amint ezt a pontot is ismert lett, egy présház szolgálta a következő tájékozódási pontot, melyet sikerült behúzni.  Oké, helyismeret megvolt, irány a startvonal.

Az ismerős utcák póznái rendre ott voltak, ahol az utolsó túrán láttuk őket. A kereszt is meglett, majd egy kedves écsi család, ki iránytűként navigált be a következő egyben ismeretlen szakaszra.

Berakták a zümit a fülembe, mikor elmondták ők melyik oldalról kapaszkodtak fel, de jelentem a Gerhán túl is van élet! Kezdetben egy magányos házikó tűnt fel, majd egy kiránduló csoport, kikkel tapasztalatot cseréltünk. A lábak újra komfortos üzemmódba kapcsoltak, azonban a szemek bejeleztek, hahó, itt kell lefordulni vissza a faluba!

A kíváncsiság kis törpéje azonban az út közepére állt, s feltette a kérdést. Tényleg erre akarsz menni? Nézz magad elé! Ott a végtelen! Fuss le a térképről, hasíts bele az ismeretlenbe! Dobd le azt a sok béklyót és láss világot! Hmm! Szólóban ezek a szavak felerősödve hallatszanak. Nincs kiért felelni, csak azért a testért, melyet-e két láb cipel! Hmm, jól van, lássuk mi lesz belőle. S az út, mely eddig a messzeségbe futott, most barátnak fogadott, és kísért egyre följebb és följebb! Itt egy újabb házikó mutatta, itt meg egy másik, magyarázott szüntelen. De mi ez az utca? Hol vagyok? Ahol a Nyúl ujjhegyei érintik Écs kezét! Hmm! Micsoda romantika itt fent a dombon! Majd egy merész kanyar, s már ereszkedtem is le az egyik úton. Hangulatos házak, a nyüzsgő világon kívül, de a mesebeli világ közepén. Idillikus környezet, mely szinte átkarol, s visz is magával.

Na, ilyenkor kell Popeye-től a kölcsönzött erő, mely az elme közepébe tud csapni, s azt ordítja teli torokból. Elég! Hátra arc! Most nem holmi korzózásra jöttél! Van még másfél, két óra a sötétedésig, lássuk, miről szól a valódi természet! Kötelességtudóan fordul meg a láb, s tette a dolgát, indult vissza, majd mikor meglátta tőle fürgén a meredek emelkedőnek futó utat…

Indulás! Az emelkedő megmutatja a szívnek, miért találták ki, miközben a hátrahagyott egyre hosszabbra nyúló sár emlékszik minden lépésre. De menni kell, mert menni kell. Csak fenyőrigók csacsogása és idén oly ritkán hallatszott süvöltők jellegzetes hangja torpant meg. Ott viszont érkezik két srác, hát csak tudják, mi van arra?

Röviddel később már arról fecsegünk, hogy egyenes irányba haladva még egy darabig, a Rábaringhez lehet kijutni. Oké! Akkor legyen az úti cél!

Robotra áll be a test, teszi a dolgát szorgalmasan, mígnem egy mező bontakozik ki, melyet a Nap már alacsony szögben simít végig.  Ettől ő arany színben kezd pompázni, mely mellett nem illik csak úgy elmenni. Meg kell állni és tapasztalni a csodát. A szabadság poharából ilyen koktélt fogyasztani, hmm! Igazi ínyenceknek való! A turista jelzések során átélt számtalan kalandok felbecsülhetetlen értékűek, de amikor a pillanatnyi szeszélyből születő elhatározások eredményét tapasztalod!  Annak teljesen más íze van! A szabadságnak, mely szerint arra mész, amerre akarsz, de egyben a felelősségnek, miszerint onnan vissza is kell találni még sötétedés előtt.

Indulás, menni tovább, majd látni bokros cserjés tájat, mely végén valahol a ring. Mentek a lábak szépen szorgalmasan, miközben a kalkulátor fent dolgozott serényen. Elmegyünk a következő kanyarig, s ha ott sem lesz, hátra arc. Amint azonban odaért, na, jó a következő még belefér. S lám egyszer csak a szalagkorlát fémje virított ki a bozótból, megvagy! Uzsgyi, fel hozzá, hát így néz ki a Rábaring, no meg a Naplemente, mely nem cicózik! Jön, lát, megy!

Rohamtempóba ereszkedés vissza az útra, majd egy kemény utazótempót beállítva kezdődött a darálás. Amikor a fény szökik ki az ismeretlen területről, az élvezeti érték csupán az izgalomban van, mely szerint ki jut ki korábban.  Közben a hideg sem kopogott kétszer! Tolta be magát rendesen, feltartóztathatatlanul. Erre persze tempóval lehetett válaszolni, be is kapcsolt a fűtés rendesen. Két pofára zabálták a bakancsok a szájukba tömött távot, holott tudták, a kocsi valahol a Holdon túl van. Ismerős terepig kellett megelőzni a sötétséget, mely sikerült is, innentől kezdve lehetett normál utazó ritmusba leereszkedni egészen a parkolóig.

 A lámpák fényénél találtam rá az Opelre, mely már a hazautazás lehetőségét kínálta, s egyben azt is, hogy nemsokára újra elhozlak ide!

Nagy Kornél