Ha azt hallod Pannonhalma, mi jut eszedbe róla? Apátság, arborétum, templomok, kilátó, lombkorona tanösvény? Igen, erről híres ez a környék. A magunk féle természetjáró azonban kíváncsi, mi található az udvarban is, hol a tikok csipkednek, a szamarak iááznak,s mely nem vonz annyi látogatót.

Történt hát egy hétvégi napon, hogy a delet már rég elcsipogta az óra, mikor kocsink kidugta kíváncsi orrát Győr városából és Écs falujának vasútállomásán túli poros mellékúton pihent meg. Jól van, tudom, majd találkozunk - mormolta, s látta hogy a nyolc láb egyre csak távolodik tőle.

Mohón kezdték falni az út porát az erre kifejezetten éhes lábbelink, de mivel könnyű terepre készültünk, így csak kizárólag kényelmi okokból döntött ki a sportcipő, ki a túrabakancs mellett. A dimbes – dombos tájra nem kell rákészülni, s csak úgy elindultunk a jelzések nyomán.  Lehet azonban lábad hasonlít a strucchoz, az Apátság mindent látó tekintete elől nem tudsz, s nem is akarsz eliszkolni. Mint égen a Nap, úgy meredt ránk, bármerre is kanyarodott alattunk az út.

Idő kellett, mire olyan buckák közé keveredtünk, hogy el tudtunk bújni előle, itt viszont a környék szőlői gyűltek körénk. Hmmm, sétáltunk már bortermő vidéken, de ez egy csöppet megint más volt, mint szoktunk. De ahogy egy hárslevelűt sem lehet hasonlítani a Merlothoz, úgy ezeket a tájakat is képtelenség. Csupán fürödni kell a különleges hangulatot árasztó valóságában és értékelni minden pillanatot. Ahogy lassan kikopik minden körülötted, s amerre látsz, csak a kancsókba valót hozó mindenütt.  Élmény az ilyen környezetben haladni, nem is nyomtuk meg a tempót. Csak ámuldoztunk a látványban, no meg a napfényben, mely így februárban kincset ér.

Ahogy azonban az ültetvényt a lábak maguk alá tolták, Győrság település képe rajzolódott ki előttünk! Hurrá, itt vagyunk - mentünk is volna hozzá, csak épp egy közel másfél méteres akadály megtorpanásra késztetett. Viccesen néztünk össze, majd megpróbáltuk erre, s arra kikerülni, de itt csak egy megoldás tűnt a legegyszerűbbnek, az pedig az átugrás rajta. No, kérem, ki látott már paródiát, az bíz mosolyoghatott, aki viszont véghezvitte, az pedig röhöghetett. Micsoda tornamutatványokra képes az emberi test, nem is hinnénk. Viszont sikerült, túljutottunk egyesével mind, s indultunk is tovább. Mi viszont megállunk egy szusszanásnyi gondolatra...

 Persze, nagyon szeretek itthon, hogy meleg van a lakásban, s ha egy mozdulattal nem érkezik a meleg víz, hát összerándul a szemöldök. A kényelem viszont sekélyessé teszi az egymás közötti viszonyokat. Itt közösen álltunk egy leküzdhető akadály előtt, melyet csak együtt tudtunk megoldani. Mi fokozza a család valódi egységét, ha nem az ilyen mókás, de mégis erőt próbáló feladatok?

A következő pár kilométerek azonban nem, hiszen itt csak beértünk a faluba, s megkezdtük a darálást. Győrságon eddig még nem jártunk, most is csak végighaladtunk a fő utcáján.  Egy ponton azonban lefordultunk és célkeresztbe vettük Pannonhalmát. Igaz, csak sejtettük, hogy arra lehet.

A lábak szorgalmasan vittek fel a dombra, majd szóltunk nekik, elég lesz a lendületből, itt a szemek kapják meg a kormányt.  A táj ugyanis, mint egy színpadi előadás során, mikor elhúzzák a függönyt kitárult. Vááááó! S a publikum tapsolt, mert megérdemlik a szereplők! Járjon erre, ki szomjazza a lágy és változatos harmóniát, s ganézza ki agyából még ott lent azt a sok szemetet, limlomot, amit oly serényen igyekezett összehordania. Ez a terület nem erről szól. Itt megszólal a gyermeked, figyelj, nézzünk le oda, a másik meg oda fel szeretne menni, s ha éhes, hát értelmet kap a hátán hordott hátizsák súlya, s bizony a leülés is új értelmet nyer. A hely, ahol a dolgok rendes mederbe kerülnek. Itt mindenkinek megered a nyelve, s bizony nevetésből is nagyobb adagot mérnek, mint odalent. Hmmm, hát hol van még egy ilyen hely a világban? Ha nem a kirándulások földjén! Hálás lehet, mindaz, ki megtapasztalja mindezt!

Le is cuccoltunk hát, s uzsonnázásba kezdtünk. A test már kapott annyit, hogy értékelje a pihit, a gyomor még nem kapott annyit, s így ő is értékelte a hamit, a szem megunhatatlanul lubickolt a látványban, az orr pedig mohón szívta az extra levegőt. Mindezt szikrázó napsütésben és még szélcsendben is…

Idővel azonban a fej az égnek meredt, s elindult ismételten a tervezett irányba. Itt azonban piano üzemmódban tehette mindezt, hiszen a táv szerénysége, valamint a még ránk hulló fény mennyisége jelezte, van időnk bőőőőven. Azonban bármennyire is nyugisan lépdeltünk, elfogyott a kopár terület, s helyét erdőfoltok vették át, melyek után újabb változatos tájak követték.

Ezt imádom ebben a környékben! Nem tudod, mi következik a következő méterek után, egyszer megfog egy út, azt hiszed ez a csúcs, majd pár perc és pillázol, ez még jobban tetszik! Erről szól itt a séta, miközben egyszer csak egy jó öreg ismerős kobakja villan ki a kopasz faágak közül, ho hóó, hát újra itt vagyok!

Az Apátságot látni, majd közelebb és közelebb érezni, vegyes hangulat kísérte. Ott voltak a megélt kalandok kellemes ízei, mindamellett viszont az elmúlt órák vadabb, de egyben érzékenyebb, egy picit finomabb hangulata szinte riasztott tőle. Nem kívántunk bemenni a kavalkádba, hol tény, igényes dolgok egyvelege vár, de mégis túl intenzív, túl direkt. Le is kanyarodtunk, amint lehetett, s visszafelé vettük az irányt, mi több, a jelzésnek is búcsút intettünk s csak az irányt szabtuk meg, de az odavezetető utat nem.

Magyarul mentünk, amerre láttunk. Mérlegeltük, melyiken lehet kisebb a forgalom, s hol lehet látványos a terep. Az utak kinyíltak, a csinos házak között ereszkedtünk egyre lejjebb, s a településtől kijjebb.

Így értünk vissza egy nagyobb forgalmú útra, mely hátán kijutottunk a település végére, honnan már csak egy komolyabb menettel nyomtuk egy szuszra le az autóig. S, hogy milyen érzés ott állni újra, s végignézni szabad szemmel, merre töltöttük pár csodás órát? Kívánom mindenkinek, hogy megtapasztalja!

Nagy Kornél