Ledobva a lustaság kényelmes köntösét, újra gép elé ülve várlak Téged kedves olvasó, kit talán érdekel a természet, azon túl a természetvédelem, s mi több, talán még a természetvédők is egy kicsit. Ha pedig mindezt igaznak érzed magadban, gyere és kukkants be a Szigetköz kapujának kulcslyukán s lásd meg, mi is történt egy szép szombat délelőttön.

2020. január 18-án madarászok horkolásától aligha volt hangos a határ. Akiben ugyanis annyi erő kószált, hogy le tudta akasztani a szögről távcsövét, az bizony tettre készen várta a napot. Nyolcszor szólt ki a kakukk az órán, mikor Spakovszky Péter gördült be négy keréken az előre megbeszélt pakolóba, honnan hetven kilós rakományával megnehezülve hajtott tovább. Egy kis kitérő után máris Dunakiliti erőműn hajtottunk át, majd az Öreg-Dunával való találkozást követően pár kilométer és a célpontnál voltunk. Persze az oda tartó út sem volt egyhangú, unalmas. A féktárcsákat Spaki nem hagyta kihűlni, az elénk kerülő madaraknál beletalpalt a pedálba, majd azok azonosítása után indultunk csak tovább.

Kilenckor azonban nekünk kezdetét vette a 17.  Sasszinkron, azaz sasszámlálás. Ez leegyszerűsítve azt jelentette, hogy ebben az esetben a Duna partján bizonyos távolságonként megfigyelők tapasztották szemeiket az égre, s ha kampós csőrűt sikerült észrevenniük, akkor leírták, milyen fajt láttak.

Jégkorong kapusokat is meghaladó ruhába léptünk terepre, s néztünk. Majd néztünk, néztünk éééés néztünk. Nagyjából ennyi történt, hiszen a koszos szürke ég nem hozta meg a főszereplők kedvét a látványos égi bemutatóra. Ahogy azonban egy igazi horgász sem kizárólag a halért megy terepre, így mi sem emiatt fújtuk rongyosra zsebkendőinket.  A tél volt a fő ok, igaz most a környék időjárás felelőse kegyeibe fogadott bennünket, hisz holmi sétafikálással be tudtuk fűteni annyira a testet, ami már komfortossá vált. Persze azért ennél több okunk is volt az örömre. Például a víz felszínén békésen ringatózó kacsák láttán. Akit ugyanis az év első szakaszában erre a vidékre visz nyughatatlan lába, északról érkező kontyos récék látványától kaphat kedvet a többi szárnyas felfedezésére.

Nicsak, egy óóóriási predátor tűnt fel az égen, ki rangjához mérten lassan méltóságteljesen evezett széles szárnyaival. A sas, a réti sas! Ő, kiért felvonult a madárbarátok serege, ő az kiért külön napot, hétvégét szerveznek. A sas! Aki csak távolról ismeri a tollasok világát, annak is belekarcol gondolatába a szó, a kép, a tett. A madarak királya. Azonban nem csak a szakmán túliak figyelnek fel rá! A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületben van külön Ragadozó védelmi szakosztály, s aki szeretne a kampós csőrűekről hiteles komoly szakmai anyagokat olvasni, „Heliaca” névre hallgató évkönyvüket érdemes letölteni a netről, s már előttünk is. A kiadvány célja, hogy szakmai információkat adjon, tényleg érdemes őket elolvasni, például a 2016-os évi munkájukban arról, hogy négy évvel ezelőtt hazánkban 210 sikeresen költő rétisas volt.

Ez az iromány viszont séta hangulatát próbája visszaadni, így hömpölygünk tovább, míg nem egy zöld terepjáró közeledését vettük észre, majd állt meg előttünk. Hopp, máris négy ember alkotott egy kört. Beszélgetés erről-arról, majd egy csapat süvöltő érkezett a szomszédos fák tetejére. Odaosontam óvatosan, majd előhalásztam a képalkotó készüléket, s hopp már meg is van örökítve.

Persze őket így télen bárki és bármikor láthat, de mégis! Ha kellően tudatosak vagyunk, a házi verébtől a feketerigón át a széncinegéig mindennek lehet örülni. Vannak, akiktől megtanulhatunk nagyon, de nagyon sok mindent a madarakról, s vannak, akiktől megtanulhatjuk, hogy ne felejtsünk el közben örülni nekik! Úgy gondolom, mind a kettő nagy kincs! Bölcs út lenne követni és gyakorlatban nap, mint nap alkalmazni Shunryu Suzuki által hangsúlyozott „Az örök kezdő szelleme” című gondolatot. Persze, nem csak ezen a területen. Micsoda jó lenne, azokat a dolgokat, melyek körbe vesznek minket és nap, mint nap részesei vagyunk örök kezdőként értékelni! Mennyivel boldogabbak lehetnénk, ha tudatosítanánk magunkban, hogy mink van! Ha körbenéznénk a kincsestárban, mondjunk a sajátban, s mindezek meglétét nem evidenciaként kezelnénk!

Örülni annak, ha találkozol egy sassal, mi több kettővel, hiszen az égre most két madár is önként bejelentkezett. Egy pár sas, hmmm, kit kívánhat mást a madárbarát szem. Januári Szigetköz azonban nem a csinnadrattáról híres. Itt keresni kell a természet megnyilvánulásait, s az is előfordul, hogy hosszabb ideig csend ül a tájra, jut hát idő a beszélgetésre is, volt idő bőven. Mennyivel másabb témát érinthet két versenyszakács, két csillagász vagy épp két mérnök. Mi is olyan témákról ejthettünk szót, melyek többségét a madárvilágban kevésbé jártas érdektelennek tartana, így ilyenkor az ember végre közösen örülhet annak, minek esetek többségében főként egyedül.

Lám, máris egy újabb helyszínre értünk, hol egy újabb sas került szem elé, ezúttal egy mellékág fölött érkezve, megadva a valós eredeti rétisas stílust. Az óra azonban lassan jelezte, a megfigyelésre szánt idő hamarosan lejárt, így szépen komótosan visszagyalogoltunk a kocsihoz, majd brrrr, s elindultunk visszafelé. 

Nagy Kornél