Ha egy másik földrészről érkező ismerősödnek kellene mutatnod, valami nagy dobást, hova vinnéd? Azt hiszen első ötleteid egyike közt szerepelne Pannonhalma. Tévedtem?  Akkor olvasd végig ezt a történetet, s hidd el ott lesz!  

Vettük, már be a várost, a szélkakas minden mutatott irányából, ezúttal viszont egy olyan út élménybeszámolóját tárom eléd, mely csokorba foglalja mindezt. A megismert töredékek ebben az alig több mint kilenc órában álltak össze, mint egy puzzle egységgé. Érkezzen hát egy kísérlet ennek a napnak a megörökítésére.

Történt egy csütörtökön, hogy szabadság lévén, nyolc óra után a kocsi kéziféke kattogott a győrsági parkoló aszfaltján. Ő még nem járt itt, csak gyalogosan a család, így nem volt nehéz betájolni a haladási irányt. El is indultam az úton a jelzésen mely egy rövid szakasz után, faképnél hagyott. S mivel egyedül voltam, nem pitiztem a kis piszoknak. Járd a saját utad, én megy az enyémet, vághattam oda neki könnyelműen, hiszen reggel lehet ilyen az ember. Meg is sértődtünk egymásra, ő erre, én arra.

Jöttek hát a girbe burba utcák, meg a kavicsos, majd földes ösvények. Merre azt ne kérdezd, amerre a csak lehet. Közben persze úgymond jelző táblákként kedvenc énekes fújták a tavasz indulóját. Kezdetben méltánytalanul alábecsült fekete rigó mutatta meg mire képes. Attól, hogy szerencsére sok van belőle, dalalmos ének tudásából mit sem von le. Megálltam a sejtelmesen mosolyodó emberi szemektől mentesen. Ott kint senki sem lát, megállhatsz büntetlenül, és örülhetsz! Igaz, nem a balkáni gerle fog ezen a téren lenyűgözni, de a távcsőben annyira aranyos feje van. Érdemes kipróbálni.

Persze, belőle is sok van, mi több közönséges, de ahogy egy frissen gőzölgő tömeg teát is tudsz ízletessé varázsolni és elfogyasztani, úgy nála is érdemes kipróbálni ezt a praktikát. Csak figyelni a kedves arcát.

 Vannak azonban olyan tollasok kik nem dugják oda a csőrüket eléd, csupán halló távolságból engedik magukat érzékelni. Ezúttal a sisegő füzike pont ilyen volt. Nem rég térhetett haza Afrikából, s most már a hazai madárhang vadászok repertoárját gazdagította. Éneke könnyen felismerhető, s ez a példány nem is fukarkodott vele. Fújta lelkesen!

A semmiség felé vezető út helyett azonban a falu irányába orientálódtam. Erre sem volt ok panaszra. Mint heves nyári eső úgy ömlött mindenhonnan az ének. Egyszer csak valami régi ismerős hangja süvegként csúcsosodott ki a többi közül. Ho ho hóó!! Európa legnagyobb rigója ezúttal nem a téli kerregést eresztette ki csőrén, hanem azt a hangot, ami fülnek ajándék! Ő azt teszi a hangokkal, mint Petőfi a rímekkel. Olyat művel velük, melyet nem értékelni pimaszság.  Költő időszakban léprigóba botlani már szerencse. Állományuk még a legoptimistább becslés szerint sem éri el a húszezret, míg fekete társai másfél millió. Meg is álltam, és csordogált be a hallójáratba e muzsika. Idővel azonban megunta a szórakoztatást, s csendesebb lett. Akkor azonban másik ezúttal ismeretlen dallamok érkeztek az egyik ház udvarából. Értetlen képpel bámultam a távcsőbe, és kerestem a forrást. S lám, egy volierben tartott ki tudja milyen szárnyasok rikoltoztak. Itt nem ragadt csirizbe a láb, minek is tette volna, az állatkertben is lehet látni hasonlót.

Idővel azonban az út ismerőssé vált, valahogy a jelzéssel egymásba akadtunk. Ha már így alakult, tudtam, lejjebb van egy pincesor, melyért megéri tenni egy kitérőt. Mikor odaértem rájöttem, nem. A kissé elhanyagolt leélt terület már csak emlékekben élte üdébb arcát. Nem is időztem vissza az útra, majd, ezúttal rendesen célba vettem Pannonhalmát.

Az amúgy sem sztrádának számító egysávoson ritkán találkozik az ember túratársakkal, de most jött egy hatvan év fölötti hosszú ősz szakállú vándor. Formabontó külseje felkeltette az érdeklődésemet, s megszólítottam, ő viszont csak tőmondatban válaszolva jelezte, most nincs kedve beszélgetni. Igazad van, nem ezért jöttünk, s már indultam is tovább.

Aki ezen a tájon jár nincs is szüksége társaságra. A folyamatosan változó környezet bőséges elfoglaltságot ad elméjének. Pár száz méteren zöldben ringatózott egy mező, ezt követően őzcsapáson haladsz, majd egy panorámás rész jön, melytől kevés lesz egy fejed, utána egyből egy újabb mező. Ezen már egy mezei pacsirta is otthonra lelt, s gyakorolta sajátos területbirtoklási szokását. Azaz éneklés közben körbe - körbe emelkedett egyre magasabbra. S mivel az óra szája be volt kötve, nyugodtan figyelhettem. Szórakoztató látvány sokadjára is.  

Akár csak a szépen kirajzolódó apátság. Ha van épület, melyre azt mondhatjuk, hmm, ez már igen. Akkor ez az! Tökéletes helyen ideális méretekbe. Öröm ránézni, s betájolni, ok, arra tovább. Nem mintha mindez nem vonatkozna az egyre gyakrabban feltűnő löszbe vájt barlangokról. Nekik is megvan a helyük ebben a mesevilágban. Emitt ajtóval védve, bent ki tudja milyen finom nedűt őrizve, amott az idő vas fogának nyomait viselve, be beomladozva. Volt azonban egy ház mely viszont kifejezetten tündökölt a többi között. Ezt kiszúrta egy szajkó, ki huss beszállt udvarába s láthatóan kiegyensúlyozottan érezte magát. 

Ennek láttán már én is, ahogy ő tovarepültem az egy karnyújtásnyira kerülő cél felé. De ekkor megszólalt a madarak Pavarottia, az autók Royce Royceja. Mással összehasonlítani egy, lehetetlen, kettő illetlenség. A dal mely örökre beírja magát minden természetbarát szívébe. A szerzője nem más, mint őfelsége a fülemüle. Idén itt hallottam először. Köszönöm neked ezt az élmény!