Keress még egy olyan lényt a látókörödben, melyről annyi vers, mese, regény szólna, mint e világhírű szólistáról!  Gazdagítsuk ezen alkotások számát! Örömmel nyújtom át Neked a pár hete lezajlott rendezvényünk élménybeszámolóját.

Egy felhőktől terhelt késő szombat délután madárbarátok maroknyi csapata gyűlt össze a Művelődési ház parkolójában, hogy elvegye a természet által kínált svédasztalról az aznapi örömét.

Csapatunk lelkesedését egy csöppet sem csillapította az a sok csöpp, melyet a fejünk fölé érkező felhők facsartak ki magukból. Zuhé az volt, de mi startra készen vártuk a napsütést. Az nem érkezett, de az eső után kirajzottunk és a Mosoni- Dunának mentünk. Májusban nem is tehettünk volna okosabbat. Tollasok tucatjai szóltak égből, fából, bokorból, földből, s ki tudja, talán még lejjebbről isJ! A táj hozta a kötelezőt. Széncinegék, csicsörkék adták az alapot, amire profi szólisták énekes- és feketerigók húzták fel mesteri művüket.

Micsoda idillikus állapot! Sétálunk a házak között, fülön csípjük kedvenceinket, majd izgatottan próbáljuk a távcsőbe tuszmákolni őket, s mikor sikerül, kihúzzuk magunkat, hát megvagy! Igen ám, de az ő szemszögükből teljesen másról szól a műsor. Madaraink ugyanis, ahogy Zsoldos Árpád mondta harci dalt kiáltanak. Ők ezzel kergetik el a hímeket és ilyenkor már valószínűleg sikeresen vonzzák magukhoz a tojókat. Ez persze csak egyféle módja ennek a fontos tevékenységnek, de a legköltségesebb is. Mennyivel egyszerűbb felhúzni egy ünnepélyes ruhát, ezzel mutatva a világnak, ki a legnagyobb király?  Ők, pirkadattól alkonyatig tolják a nagyon gyorsan húzzál el innen című nótát! Mi pedig ezt véljük idillikus állapotnak. Vicces nem?

S ha már témánál vagyunk a madártudósok több más érdekességre is megadták a választ. Például arra, hogy idővel miért halkul, majd csöndesedik el az erdő. Ha megfigyeled nyár derekán már messze nincs ekkora kórus! Ennek oka szintén a terület őrzésében keresendő. Mikor ugyanis a fiókák nagyobbacskák és önállóan tudnak táplálkozni, nincs akkora szükség a terület őrzésére. Kivételek, mint mindenhol persze itt is vannak. De a madarak többsége felhagy revírje őrzésével.

Nem véletlen, hogy májusban tartják országszerte a Fülemülék éjszakáját. Mi is ezért sétáltunk ki a Bicóhoz, hol a játszin egy kicsit leragadtunk. Korán volt még, vártuk, hogy jöjjön az este.  Lassan ő is érkezett, s vele tartott a zöld küllő, no meg a nagyobbik unokatestvére a fakopáncsok Góliátja, a fekete harkály. Az Englerig vezető úton azonban több érdekesség is előkerült, miközben a természethez köthető témákból sem volt hiány. Két- három blokkban araszoltunk előre, azzal a kézzel fogható tervvel, hogy körbe sétáljuk a Rudolf – ligetet.

Igen ám, csak a híd melletti stégnél kendőzetlenül, nyíltan képükbe tolta a mester összetéveszthetetlen alkotását. Holott útközben azért imitt-amott elkaptuk, itt most tisztán megkaptuk, amiért jöttünk! Le is tapadtunk, mint tojás a forró platni aljára. S mivel jó helyen voltunk senkinek sem volt hajlandósága tovább haladni. A fülemüle énekéről már oly sokszor írtam korábbi bejegyzésekben, hogy nem tudom szükséges - e még? Egy biztos, élőben hallgatni… megunhatatlan! S amint tapasztaltam a többieknek sem sikerült.

Itt talált ránk az este, kisebb kupacokban beszélgetve, de azért a sztereó hangzásról nem szabadott lemondani. Így átbattyogtunk a híd túloldalára, hol egy másik fülemüle őrizte területét. Ott jött az élmény, melyet megérdemeltünk. Fülemüle innen, s onnan! Pontosan, ahogy a terve volt! Köszi, csalogányok! Így beszéltük meg előre!

Ennél többet madárhang vadász aligha kívánhatna, így hátra arc, s irány vissza a kocsikhoz. A sötét utcákon felgyúltak a fények, s témából sem fogyott ki csapatunk. De szerencsére a főszereplők sem. Mi több, egy fás területre érve egy domináns hím, mintha ágyúcsőből vett volna minket tűz alá, úgy szórta felénk az élménybombákat. Megálltunk, s a sötét csendben kapdostuk azokat. Hmmm! Azt hiszem ott minket eltalált!

A visszafelé úton ígértem csapatunknak egy különlegességet is, de mivel ők pontosan olyan személyek, mint mi emberek, a megvalósulás kétséges volt. A szenzáció lábtörlőjéig érve azt hittük elmarad a finálé! Madarunk azonban nem hagyott cserben. Megmutatta magát, elhozta a showt! Köszönjük szépen Neked, erdei fülesbagoly!

Mi sem hittük volna, hogy ilyen későn érünk a parkolóba. Ismerőseinktől búcsút vettünk, majd ők kocsikkal, mi ezúttal gyalog indultunk haza.

Nagy Kornél