Izgatottan ülök egy karfás szék kényelmes kárpitján, miközben mindenütt emberek sürögnek, forognak. A Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal dísztermében egyszer csak megkezdődik a képviselő testület soron következő ülése, mely előtt a „Mosonmagyaróvár város környezetvédelméért” díj átadására kerül sor.

Hogy is kerültem ide? Ennek a történetnek az eleje több évtized időutazása után található meg, valahol kisiskolás kor körül. Azokon a szombat éjjeleken, mikor apu felkeltett és megkérdezte, „fiam, jössz-e horgászni?”, majd a választ hallva kettő reggelit csomagolt a sokat látott hátizsákba. Azok a vízparton érzett hajnalok bizony tették a dolgukat odabent. Nyaranta egyhetes intenzív kiképzés várt családunk összes tagjára, mikor hosszú hónapos tervezés után anyu levitt minket az ország számtalan helyére, hol várakat másztunk meg, hegycsúcsokra küzdöttük fel magunkat és szívtuk magunkba a kirándulással semmivel össze nem téveszthető élményt.

Ilyen alapok után csoda hát, ha a Tatabánya vasútállomásán meredten nézett fel a szem a turulhoz, majd adta ki a lábaknak a parancsot. Drágáim, vigyetek fel oda, most! Aztán jött egy örök mondat egy ismeretlentől, amikor egy ki tudja hol lévő faluban csak annyit mondott - az ország legszebb településén jár. Olyannyira igaza lett, hogy pár évvel később abban a faluban húztuk fel egymás újára párommal a gyűrűt.

Idő közben a szimatszatyor mellé távcső pánt is került, és lám már egyre többször állt meg a test, mondván, ott valami motoszkál a bokorban. Hogy kerültem Ferencmajorba, nem is számít igazán, csak az, hogy elképedve figyeltem hátukon állványos távcsővel rohangáló zöld ruhás emberkéket, kik egy épp arra szálló csapat madár nevét játszi könnyedséggel szavalták és még róluk tucatnyi érdekességet. Ez a kör azonban mindenki számára nyitott volt, és így kerültem be a tatai madarászok közvetlen közelébe.

Az új világ öntötte elém a megunhatatlan élményeket. Zöldfülűként elkapott a hév, ezt az ajándékot meg szerettem volna osztani a többiekkel is. Madártetető túrákat szerveztünk, hol összeállt pár hasonló figura, s jöttek az újabb lehetőségek. Városközpontiak napján már külön vetélkedővel álltunk a nagyérdemű elé, melyet más falusi rendezvények követtek, például Hegyeshalomban a Stettni – tónál.

Olyan igazi egyéniségekkel sikerült találkoznunk és együtt munkálkodnunk, mint az ezermester Behon Gábor vagy a szavára mindig hallgatandó Gyebnár Gyula. Tökéletes munkamegosztás volt. Ügyes, okos és lelkes összeállítással beindult a műsor. Jöttek lipóti rendezvények, hova diákok olykor hatalmas tömege látogatott ki. Hála például Gregusné Szabó Melindának, Króneisz Flóriánnénak, hogy csak két nevet említsek a számtalanból.

Mint Everest a Himalájából úgy magasodik ki az összes élmény közül a Hildegárd Óvoda által kötött szövetség. Márti, Mariann és Szilvi olyan természetbarát rendezvényeket szerveztek, melyhez hasonlókat még elképzelni sem tudok. A Hildegárd nap szőnyegén belépve egészen a lipóti madármegfigyelő kavalkádig. Az ötlettáruk tengeréből merítve hoztak létre újabb és újabb programokat, melyekhez igyekeztem madaras tapasztalataimat hozzá tenni. Szinte űrutazás volt az a pár év.

Egyszer csak lett szerencsém belecsöppeni a Szigetközi Természetvédelmi Egyesületbe, kik kitárták a kapukat a Szigetköz felnőtt lakossága előtt is. A SZITE napok során egyik helyszínről a másikra vándoroltunk művelődési házakba, hol előadások útján mutattuk meg a közvetlen környezetünket. Hihetetlen izgalmas dolog volt részese lenni annak a feladatnak, hiszen teljesen más szempontokat hangsúlyoztak a vízügyesek, a turizmussal foglalkozók vagy épp madárbarátok.

Ez azonban csupán marék kavics ahhoz a bányához képest, melyből most szemezgethetek. Micsoda egyéniségek, kik önzetlenül álltak a rendezvényeink mögé, például halom friss kenyeret felajánlva. Hány órát, napot dolgoztak azon, hogy a hétvégén a gyerekek vagy épp felnőttek közelebb kerültek a természethez. Felbecsülhetetlen!

Mi is járhatna az ember fejében egy ilyen díj kapcsán. A hála! Ennyi embernek, kik egy csöppnyi része megnevezve, de többségük anonimként tette a dolgát. Hála, hogy ebben a társasjátékban együtt játszhattam Veletek! Köszönöm!

Most egy pillanatra megtorpan az ember, s visszanéz! Hmm! Mindig is erről ábrándoztam! Arról, hogy a mögöttünk hagyott időt a lehető legtartalmasabban tölthessem ki, sikerült.

A műsornak természetesen még nincs vége! Folytatódik tovább. Új egyéniségekkel, új feladatokkal. Munka van bőven kívül- és belül is. Sokat kell még tanulni a madaraktól, hogy hasonló értékekkel töltsük meg a következő évtizedeket is.

Ezzel a kis visszaemlékezéssel szeretném megköszönni a SZITE ajánlását, a Képviselő – testület döntését, az elegáns és egy örök élményadó rendezvény megszervezését és lebonyolítását.

Azóta eltelt napokban pedig, nem győzök köszönetet mondani Neked, a közösségi médiában, telefonon felhívva, utcán találkozva, a rendezvényen személyes jelenléteddel megtisztelve és még ki tudja hány formában gratulálva a díjhoz. Köszönöm szépen mindenkinek!

A díj igazán megtisztelő pláne úgy, hogy én csak egy kapocs voltam, vagyok, s remélem, még egy ideig leszek is a Természet és TE közötted!

Nagy Kornél