Amikor Te az ágyadban fekszel, ők akkor ébrednek. Ahol te kísérteteket látsz, ők az élelmet. Amikor Te különcnek nézed őket, ők téged talán nem, de a történet végén eldöntheted, ki a különcebb!

Kevés hétvége dicsekedhet azzal a gyönyörű ténnyel, hogy mind a három nap tollasok közt lehettem. Az országos erdei fülesbagoly számlálás viszont tökéletes ürügy erre. Így történt meg, hogy péntek késő délután már Bezenye megszokott háza előtt tipródott két bakancs és várta a semmit. Kiérkezve ugyanis a terep jelezte, itt bizony tavaly óta átfirkálták az utca képét.  A baglyok egyik kedvenc fáját fodrász kapta el, s megnyirbálta rendesen. A többiből is lenyisszantottak egyet - egyet, mint később kiderült alapos indokkal. A ház biztonsága kívánta meg, valamint az áram ellátása miatt is volt némi igazítás. Érthető, de az is, hogy a köpetek, melyek eddig a fák alatt voltak eltűntek. A madarak egy része, sőt még a macskák is a megemésztetlen táplálékukat kiköpik és ennek nyomai láthatóak a nappalizó fák alatt. Ha már így alakult, egy szobrozást megért.

Jött az este, de a baglyok sehol. Szerencsére járókelők viszont igen, kiktől sok értékes infót be lehetett gyűjteni. A legszívhezszólóbb az, hogy mennyire számon tartják kedvenceinket. Az egyik úr lányával érkezett ki, részletesen mesélt a helyi fülesek állományáról. Idősebb nénik is követték sorsukat, de él itt egy anyuka, ki szerintem már névről ismeri őket. Tőle tudtam meg, hogy kedvenceink merre költöztek tovább, miközben ennyire hiányoznak neki. Ha ezúttal baglyokat nem is, de madárvédőket annál inkább sikerült találni!

Szombat ebéd után már sűrűbben nézegettem a távcső irányába, s bizony egy idő után elfoglalta méltó helyét, a nyakban, miközben a világ talán legfantasztikusabb lényei közé keveredett. A varjúkról nem lehet eleget írni.

Ők picit olyanok, mint a tonik üdítő. Elsőre kesernyésnek tűnnek, mert feketék, hangosak, és sokan vannak. De amikor ezeken túl is megnézzük őket, érkezik a csoda! Akkor jön az édes és szomjoltó érték. Szívből kívánom, hogy mindenki megláthassa a varjúk fekete fátyol mögötti arcát. A Mosoni – Dunához érve tengelicek kellemesen csilingelő csapata is tett egy kitérőt, melyet vidám kacsák hangja tett teljessé. A Lajta spiccen egy fakopi is a fák ágain kapaszkodott meg, melyet az esőcseppek nem tekintettek példának. Ők egyenesen fejest ugrottak a vízbe, s váltak eggyé vele. Na azért ez is megérne egy pár gondolatot, mivel most elsősorban a madaras történet van kibontakozóban, lapozzunk.

Annyira azért még sem, hiszen egy autós épp a kocsijával próbált átvergődni a tájon, de az erdő széli út másképp gondolta. Mire odaértem, két gyerek és az anyjuk távolról szurkolt az apának, ki próbált tapadást adni az elforgó kerekeknek. Gondoltuk megpróbáljuk kitolni a győri kocsit, de a sofőrnek még volt egy-két tippje. Ekkor azonban egy helybeli érkezett négy keréken, s mivel látta a küzdelmet, jött segíteni. Ez igen! Nagy ilyenkor jó embernek lenni! Megbeszélték a kimentés menetét, majd kezdődött az akció.

Bagoly téren is, mivel a száz lovas erőhöz hozzátenni oly sokat nem lehetett, odébb álltam. Három hete már átnézem a környéket, így valamennyire sejtettem, mi várható, de azért a távcsövek szorgalmasan végigkeresték a fákat, nagyfejű persze sehol. Akkor hát visszavonuló a megfigyelő pontra, s figyelem! Nézni és várni. Látszólag nem történik semmi, pedig mégis. A várakozás is aktív, csak nem mozog benne annyira a test.

Majd amikor megjelenik az első példány, értelmet kap minden! S érkezik a második, harmadik, tizenkettedik. A világosnak már az emléke is megkopott, mire a hidegben megmerevedett lábak megkapták a hírt, vigyetek haza.

Vasárnap négy óra körül azonban már Hegyeshalom utcájának egyik háza előtt ütöttem tanyát. Egy fa volt csupán a célpont, mely ott állt és állt. Na, ott töri fel az elme azt a hülye huszonegyedik századi viselkedési lakatját. 

Hozzá vagyunk szokva, hogy valamit csinálni kell. Ezt vagy azt, erre vagy arra. Sári László gúnyol minket a nyugati hős címmel. Nyugtalanul mindig valamit nyüzsögni. Erre meg itt mi van? Itt egy fa, megállok előtte, s ott vagyok. Ha viszont engedjük, hogy az elme elkezdje begyógyítani sebeit, rájövünk, ez neki való! Nézz körbe a világba, hová vezet, mit okoz életmódunk? Megyünk vásárolni, meg ezt még otthon meg kell csinálni, mert akkor mennyivel jobb lesz. Ha viszont ha van pár időd, ezek helyett megállsz, mennyivel lesz neked jobb? Ha lecsendesedsz, s lesz időd meglátni egy fát… Ha lesz időd magadra, nem nyomod el ingerekkel, s találkozol, aki vagy… Amikor pedig tükörbe néz az elme, na, az egy igazi dolog, s mennyi minden jó ki is sülhet belőle! Nézd meg azokat, kik ezt az utat járják!

Bevallom én sem szoktam megállni egy ház előtt csak úgy és hosszú ideig figyelni egy fát. De nem is látom azt a folyamatot, amikor a nappal búcsút int és illedelmesen átadja a helyét az estének! Pedig mennyivel üdítőbb volt, mint egy filmet megnézni! A lipóti camping madárvártáján persze azért a háttérben fut ez a program is, de a főszereplők a kócsagok, récék, fecskék. Ott azonban csak a fa volt! Hmm! Köszönöm baglyok, hogy miattatok részese lehettem ennek az élménynek!

A nagy fa ugyanis egyszer csak megmozdult. Majd, hopp egy termetes sötét lény hagyta el. Utána pedig semmi. Állt és semmi. Egyszer csak újabb árny szakadt le róla, s repült el az udvar hátsó irányába. Mi ez, ha nem a boldogság testet öltése!

Mikor hosszú időt szobrozol nem kizárólag ezért, de persze, hogy ezért! Amikor a baglyokért mész ki, csak mellékesen kapsz mellé barátságos szomszédot, ki mesél a környék főszereplőiről. Tapasztalsz olyan mindennapos jelenséget, melyet soha máskor. Ez is lehet a természetvédelem mellékterméke, s kívánom, hogy Te Kedves Olvasó is részesülhess benne!

Nagy Kornél