Micsoda történet kapujában toporgunk, Kedves Olvasó! A prológban szeretnék Tőled elnézést kérni, hogy nem fogok spórolni a szavakkal, ezúttal ugyanis olyan tájra indulunk, mely megérdemel minden elismerést és dicséretet. Jöjjön hát egy csodás túrát visszaidéző élménybeszámoló.

Egy hétvégi nap reggelén családunk tagjai kissé mackósan keltek ki az ágyból. Egy éjszaka ugyanis kevésnek bizonyult, hogy kipihenje a kerékpár túra szembeszélben szerzett erőpróbáját. A természetbarát koponyája azonban nem adta fel. Elő is került a hátizsák, majd, hipp-hopp, félig telten várta az újabb bevetést. Az autó is énekelni kezdett, igaz ezúttal csak egy utassal a fedélzetén. Kigurult a már jól ismert úton, majd szinte magától falta fel a Bakonypéterdig vezető szakaszt. Itt egy komolyabb kanyar, erre, arra, amarra következett végül a kézifék.

A Súrra érkező turistát egy szép tábla fogadja, melyen azt adják hírül, hogy az ország legszebb fekvésű településére értél. Megvan az első jó pont, de lássuk, mit jelent ez a gyakorlatban?

A centrumba érve, s kipattanva ezernyi meglepi fogadott. Első egy információs tábla, mely csordultig volt felfedezésre váró helyekkel. Közvetlenül utána egy csöppnyi sétány, hol a padokra vésővel barátságot kötött személyek alkotásai elevenedtek meg. Csupa olyan mű, melyre szinte már rá sem illik ülni. Ezt követték a földre ízlésesen festett ugróiskolák és egyéb érdekességek. Hová kerültem?! Az ültetett fák alatt tájékoztató tábla, az elő alkotások ágain madárodúk! Nem tudtam hová nézni! Egy ekkora területre, hogy lehet ennyi figyelmességet, ilyen ízlésesen elrendezni zsúfoltság nélkül? Itt rabul ejtett a település…

Amint azonban rátértem a faluból kivezető útra, s az eldugottabb utcák házai közt vittek a lábak, rájöttem, ég veled nyúli egyeduralom. Kedvenc helyek közé érkezett Súr is. Ahogy a telkek elmaradtak, hullámzó zöld tenger tárult elém. Ezek intenzív útra hívták a szemeket. Nekifutottak, melyek felszaladtak a dombra, s ott megtorpantak. Elindultak egyik irányba, majd a másikba, élvezték a hullámvasutat. Majd mikor kivirgonckodták magukat, egy rohammal nekivágtattak a Bakony távolabbi robosztus hegyeinek.

Elég volt a játékból, gyerünk tovább. Taposták is a lábak a tempót, hiszen már delet rég elkongatta a harang, s húszas volt írva a menetrendbe. Falták is a kilométereket a lábak az egyértelműen és profin jelzett utakon. Át az erdősávon, majd jött egy újabb tenger, amelynek azonban már kék volt a színe. Itt blokkoltak ismét a lábak. Amint egy színházba lépve a fák nézősorán mész egyre csak előre, majd a színpadon egyszer csak széthúzzák a függönyt és eléd tárul a fő attrakció, a természet valódi jelenete a tenger.

Látványtól megimbolyogva haladt a test, mely csak falta a táj nyújtotta szépségeket. Igen ám, a fül azonban kijózanított. Hallod ezt a zsongást, majd stílust váltott és visított. Hallod ezt a zsongááást!!! Ezek méhek! Hopp lekerült a hátizsák, s nyári kánikula ide vagy oda, elő a zubbonyt nyakig begombolva, sapival szinte összeforraszt a gallérral. A szabad bőrfelületet minimálisra csökkentve indult az átvágás a területen.

A szív azonban felsóhajtott, értem én, hogy veszélyes, de olyan szép. Nem volt mit tenni, meg kellett állni és élő egyenes adásban figyelni a megvalósult idillt. Ahogy a hullámzó tenger fölött zúgó méhecskék világában ott lenni. Elcsípni a természet eme remek megnyilvánulását. Az ész azonban mutatta az utat, tessék csak tessék, arra kell tovább menni.

A mesevilágon túl egy újabb erdősáv következett, hol már lehetett némi tempót diktálni, míg nem ovis színezőkből kiszállt gyurgyalagok ültek ki a drótokra. Ez igen! Mellé tarka lepkék bolondozva reppentek egy- egy virágra, s tesztelték a turistát, hogy melyiket figyeli jobban? Seregélyek vidám serege is adta a sót a fák tetején, melyet egerészölyv vijjogása tett teljessé. Na, kérem, itt sajnálja az ember, hogy csak két szemmel született!

Akára érve már meg volt a hangulat, amit a település sem nem apasztott, se nem szított. Kellemes kis hely, melyben igényes és mutatós kertek akadtak bőséggel. Látszik, hogy felvették a ritmust az idővel, rendben volt a falu. Örömmel kanyargott az út benne.  De mielőtt még elhagynánk azt, egy irányváltás és már futhatunk is fel faluszélre. Itt már azonban a térségbe érkező felhők komoly hadrendbe álltak és hegyes szuronyukkal riogatták az útjukban állókat.

Az útvonal azonban fix volt. A kocsi a helyén, egy dolog volt, előreeee! A táj belsejébe hatolva egyre mélyebbek és magasabbak lettek a hullámok, melynek közepén, mint egy vitorlás próbálta az ember megtudni a helyes irányt. A turistajelzések azonban itt is tökéletes segítséget nyújtottak, fél szemmel követve is vígan útba igazítottak. Ilyen körülmények között szinte vitt hátán a föld.

Gyűltek a lábakba a távok, egyszer csak kiértem a műútra. No, egy kis rövidítés nem árt nézve a hadosztállyá rendeződött felhősereget, valamint a még előttünk álló távolságot. Aszfaltfalás lett hát, amit a sportcipők könnyű szerrel megoldottak. Ezt a távot Ácsteszérig csak hozni kellett, majd a faluban egy csöppnyi szusszanás, s jöhetett is az újabb rész szintén aszfalton.

Aki azonban erre a vidékre ér, ne félórára érkezzen. A szürke égbolt sem tudta elfedni a jellegzetes hangulatot, melyet még a műútról is átvenni, érezni lehet. Erre csak úgy ráadásként szemerkélő eső és egy csapat gyurgyalag érkezett, autó viszont alig. Így tényleg össze lehet érni azzal az egésszel, ami ott van.

Így sikerült bemasírozni Csatkára, ami az utolsó állomás. Mit látni az egyik udvarban? Igazi konnektor orrúakat. Ott feküdtek egymás mellett. A távolabbi példányok kíváncsibbak voltak, oda somfordáltak a kerítéshez, majd látván semmit nem kapnak, megunva a produkciót, visszavonultak.

A falu központjának megtalálása után a maradék távolság nem tűnt soknak. Azonban az égen összegyülemlett hadseregnek kiadták a parancsot! A szelek készítették elő a rohamot, majd kezdődött az eső, majd a még több eső és a még több eső. Amikor látta, ez alatta nem állt meg, beledörrentett egyet, melyet fényes villámlás tett félelmetessé.

Akkor most mi legyen? Erős szélben nem a legbiztonságosabb az erdő, pár kilométert azonban le lehet nyomni. Oké, nagy levegő, lássuk.

A térkép jelezte, hogy itt egy templom lesz, de hogy ennyire összkomfortos, sőt egy kedves plébánossal is, ki örömmel fogadja az arra járókat! Jól esett a szívélyes fogadtatás, valamint a segítő szándék. Örömmel mesélt a hely történetéről, csodáiról, szokásairól. Ő még marasztalt volna, hiszen az eső ömlött. A magam féle csavargónak viszont kihagyhatatlan lehetőség, melyet elhalasztani bárgyúság. Így megköszönve a vendéglátást, a szél és a villámlás elmúltával újra irányban nyomtam tovább.

Nem biztos, hogy mindent magyarázni kell. Miért finom egy friss saláta? Miért esik jól egy pohár soproni kékfrankos? Lehet belemagyarázni dolgokat, de felesleges. Érezni kell és kész! Hallani az első halk kopogását a növényeken, beszívni a mással össze nem keverhető eredeti illatot, s megélni, ahogy a víz végigsiklik a bőrödön, miközben magával viszi az út során ráragadt és kiizzadt anyagokat. Micsoda külső megtisztulás.

A legtisztább legeredetibb formában. Nincs az a mesterségesen képzett inger, melyhez hasonlítható lenne. A valódi eredeti élmény. Csak menni - menni az eső áztatta távban és élvezni minden pillanatát. Hálás lesz az ember, ha mindebben részesülhet!  A túrázás emlékeinek legédesebb rekeszébe kerülnek ezek az emlékek.

Ilyenkor különösen kell fókuszálni a pillanat megélésének művészetére. Ezekben a szituációkban kell tudatosítani a jelen valódi értékét, s minden egyes másodpercében ott lenni úgy, ahogy máskor is, csak olykor sokkal nehezebb a legtöbbünk számára.

Menni az erdőben és semmi mást nem tenni, csak menni. Szívből kívánom mindenkinek, hogy egyre többször gyakorolni tudja ezt.

Így rajzolódott ki újra a falu képe, s vittek be a lábak. A jelzések, ahogy az egész út során kristálytisztán navigáltak, s mutatták az irányt, miközben Súr kertjeinek szépsége csak úgy húzott egyre beljebb. Ahogy pedig haladtam el egyik ház mellett, fiatal srácok emelték köszönésre kezüket, kik a fedett terasz alatt ülve szintén élvezték az eső különleges hangulatát.

Idővel az autó kacsintott oda, látva az érkezést. Gyere, ülj be, s bár tudom egy örök emléket hagyó túrán vettél rész, induljunk hazafelé.

Nagy Kornél