A május fura dolgokra képes! A csodás tavasz valódi értékeivel díszíti fel önmagát, miközben imitt-amott feltűnnek a nyár első jelei is. Mikor nem, ha ilyenkor vágyik a túrázó kedvenc tájára, s hány el maga elől minden szutykot, mely ebben megakadályozná.

Így történt egy hétvégi nap derekán túl, hogy családunk lelkesen állt talpra Écs falu egyik parkolójában, s vette szemügyre az előttünk magasodó dombokat. Lássuk, ma mi lesz a feladvány! Az utóbbi időben ezen a környéken rendszeres vendégek voltunk, így lassan elfogytak a megismerésre váró jelzett utak. A mostani kiruccanásra így egy újabb fűszert vetettünk be, méghozzá azt, hogy odafelé megérzésre jelzetlen, de a térképen jelölt utat fogunk felfedezni.

Écs községből még nem volt szerencsénk indulni, s hamar kiderült, méltatlanul hagytuk figyelmen kívül. Kedves kis utcácskáin szerény forgalom mellett lehet haladni. Ájulatba ejtő meglepikbe nem botlottunk, mint Nyúlon vagy Szigligeten, de minden rendben van erre felé. Igazi könnyen hozható környék, mely szépen vitt a hátán, egyszer csak elkoptak a házak körülöttünk. Az út bekanyarodott az erdőbe, mely elé elfért volna egy kapu mondván, lassíts. A széles út ugyanis egyre szűkülni kezdett, a pereme pedig egyre magasabbra kúszott. Végül egyszer csak egy löszbe vájt csőben voltunk, mely úgy kanyargott előttünk, mint egy makaróni tészta a tányéron.

Ezzel a has nem, de a szem táplálékra lelt. Falánkan lapátolta magába a látványt, miközben a lábakat kérlelte lassabban, még lassabban. Meseszép a Balaton, meg persze az eget karcoló hegyek, de ez egy teljesen más íz, melyet legalább annyira lehet élvezni, mint a többit.Ahogy kacskaringózol egyre följebb és följebb, pompás volt tudni, visszafelé is erre jöhetünk.

Megtaláltuk azonban azt a magaslest, mely jelezte, ha itt lefordulunk arra, hát akár Nyúlon is kiköthetünk. A jól megszokott jelzésektől búcsút véve kalandvággyal csaptunk bele az ismeretlenbe, s vártuk a terep adta újabb kihívásokat.

Elsőként fentről csodálhattuk meg a tájat, majd mélyebb ereszkedés után jöttek a kérdések, ez az elágazás hova visz? Puding próbája… Pár száz méter arra, s az út fogyott, vékonyodott… gyerünk vissza. Jöhetett a következő próba, annak hátán talán beutazhatjuk a vidéket. És lám az irányt tartva, több nem egyértelmű kérdésre válaszolva találtunk olyan nyomot, mely bizakodásra adott okot. Viszonylag kevés csalinkázás után feltűntek az első jelek, majd házak, mely úti célunkat jelezték. Lám sikerült, Nyúlon vagyunk, de azon belül hol? Csak találgatni tudtunk. Amint azonban a település centruma felé meneteltünk, feltűntek az ismerős helyszínek és házak, melyeket már ki tudja hány túra alatt az emlékezetünkbe véstünk.

Az tény, ez a környék lett a kedvenc, több okból is. Itt a térségben – ahogy például a Vértesnek – van egy semmivel össze nem keverhető sajátos hangulata. Ezeken túl az utcák változatossága és viszonylagos háborítatlansága, a környéken élők kedvessége, mellyel minden túrán találkoztunk. Ezek együttese adja azt a tökéletes hangulatot, melyből újra és újra örömmel szürcsölünk. Az utak szinte maguktól cipelnek a hátukon, nekünk csak indexelni kell, hogy merre szeretnénk éppen fordulni.

Így jutottunk el a szurdokig, hol már sósmogyoróval és vízzel gyomrunkban vágtunk neki a magaslatoknak. Erre a sétára ugyanis megint nem hoztunk elég órát magunkkal, így az a maradék úgy potyogott ki a zsákunkból, hogy alig maradt egy marék. A Nap pedig nem tréfál. Ha lemegy, hát lent lesz.  Menet közben ettünk, gyorsan ittunk, fél szemünk a csuklón körbe - körbe rohangáló rémen volt, viszont akkor is Nyúlon voltunk, igaz szuszogtunk. Ahogy a családi vonat tolja fel magát a tetőre, fittyet hányva a körülötte megjelenő szépségekre.

Felértünk és megkerestük a gerincen futó jelzést, mi egyben a retúrjegy volt. Egy dolgunk akadt, végrehajtani a parancsot, s menni.  A pulzust utazó üzemmódba állítva, a beszélgetést lecsökkentve, a megállókat kiküszöbölve robogtunk a fák között. A csökkenő fény, a sűrűbb erdőbe érkezés mind-mind rátett egy lapáttal a tempóra.

Darálást és figyelést minden elágazásra, hol lesz a következő kanyar, melyet be kell venni. Ha ugyanis továbbmegy az ember egy elágazáson, idő, mire visszajátsszuk. Itt azonban minden érzékszervet a helyes út megtalálására rendeltünk alá, a test többi szerve pedig az előrehaladáson munkálkodott. Hopp, itt gyerünk arra, s máris újra ereszkedés. A Nap is jó szemmel nézte mindezt, hiszen mintha megállt volna, s engedte, hogy rátaláljunk a hazavezető útra.

Még egy elágazás, mely irányba rakta csapatunkat, s az előzőleg megjárt szakaszra futottunk. Itt már kényelmesebbre vettük a stílust, s ereszkedtünk vissza a löszbe vájt csodán a faluba.

Nagy Kornél