Üdvözöllek, Kedves Olvasó! Érkezzen egy olyan történet, mellyel ismét szélesre tárom az emlékezet kapuit, s ha kedved tartja, gyere, sétálj be rajta!

Szilveszter napján későn kelt ki családunk az ágyból. Kilenc óra is elmúlt, míg észhez kaptunk, s az ablakon széles vásznon jött az inger! A kék eget messze elkerülték a felhők, s bizony a szelek ura sem itt tartott bemutatót. Ez igen, fel is pörgött az agy, majd a megvalósításra váró túraútvonalakból előtúrt egyet, mondván, ide kell menned! A fagypont közeli hőmérséklet kellően lehűtötte lakásunk lakóit, így szólóban ültem be a kocsiba, majd Győrt elhagyva az első falu temploma melletti parkolóban intettem alkalmi búcsút autónktól.

Lassan második kezet is elő kell venni, ha meg szeretném számolni, hányadik alkalommal Nyúlról a túra. Nem véletlen! Túrázásnak tökéletes indulási alap. Ezúttal a keresztút volt betervezve, azaz 14 kereszt által összeállított útvonal bejárása.  A térkép mutatta az utat, gyerünk!

82-es főúton sétálni kettős érzés. Egyrészt a szemek szorgos munkával keresik az út melletti járdákat, hogy megvédjék a turistát a száguldozóktól, másrészt van valami felfedező hangulat, hogy a Balaton felé vezető úton nemcsak a forgalmat, hanem az egész utat látod is. No, meg a kutyákat, melyek kórusként kezdtek csaholni, miközben sebes léptekkel igyekeztem elslisszanni előlük.

A házak elfogytával ők is hátul maradtak, az út azonban csak előre mutatott.  A kerekekből azonban nem lett hiány. Zúgtak el rendre mellettem, bíztatva ezzel a tempót, gyerünk ki ebből. Jobbra sikerült is megpillantani a negyedik keresztet, mely egyben elcsalt egy másik alsóbbrendű útra. Micsoda kifejezés, alsóbbrendű. Pedig a biztonság a zajszennyezés szempontjából inkább… Az apró kavicsokkal szórt szürke kígyó hátán nyílegyenesen a dombság lábához lehetett jutni, mely ettől megrészegülve kacskaringózásba kezdett. Egyszer erre, majd arra indult el, s hopp, amikor már szuszogó üzemmódba kapcsolt a szervezet, elkezdődött a való terep. A fák sokasodtak, a csend átvette a főszerepet és a lábak is lassabban kezdtek nyomdázni a porban, melyet pocsolyák fagyott vize tett változatossá. Ahol a kintről érkező hatások mérséklődnek, ott előkandikál az ember belső világa. Kibuggyan, felszínre törnek az elnyomott dolgok mindez csodás környezetben.

Nehéz még egy olyan sportot találni, hol ennyire harmonikus környezetben találkozhatsz magaddal. Miközben megéled mindezt, újabb helyekre érsz. Egy kilátás, egy hangulatos erdei kanyar, mennyi apró elgurult gyöngyszem. Mindezek olyan élményeket generálnak a szervezetben, melyet más környezet nem gyárt le. Az ötödik keresztet megtalálva már megvolt a hangulat, melyet az azt követő szakasz csak tovább fokozott. Akit ugyanis erre visz a lába, rövid időn belül találkozhat a környék szinte összes arcával. A forgalmas utak, majd elhagyott kertek alatti területek bebóklászása után jött a löszbe vájt folyosó, mely klasszikus Sokorói-dombságok útvonal. Ez nem nyaktörő szurdok, csupán egy földbe vájt árok, mely alján sétálva érezheted át a környék hangulatát.  Itt csak a meredekség miatt bicsaklik meg a boka, no de az is csak azért, mert fejed fölfelé forgatod a vadító táj láttán.

Így érkezik be az ember újra a faluba, mely hangulatos utcái újabb kilométereket kínálnak fel. Nyúl falut könnyű lenne akár ezer részes puzzle képből is összerakni. Aligha találni más hasonló házakat. Egyik viskó például az összerogyás szélén imbolyog, a másik palota mellett pedig már kerti tó díszeleg. Emiatt az idő vasfoga, valamint a gravitáció vágott földhöz pár tetőcserepet, a túloldalt pedig széles napelemek hirdetik, itt bizony a gazdával tudnánk közös témát találni. Kifejezetten élmény csak úgy végigsétálni és figyelni egy településen, egy utcában mennyire változatos képet hoztak létre. Békésen pihentethetjük szemünket a nádfedeles, tornácos, fehérre meszelt házon, s megtorpanhatunk a merész formákat magán viselő következő otthonon.  Pompás szórakozás, miközben érkezik a következő kereszt, valamint egy újabb óriás részletes térkép, melyből nem fukarkodott a falu. Az óriás poszteren mindenhol valami érdekességre hívta fel a figyelmet. Itt egy védett fákkal díszített terület, ott egy Szent István történelmi emlékhely. Aki azonban a keresztúton jár, nem kell elvesznie a lehetőségek sűrűjében, elég, ha térképére pillant, de elárulom, még ehhez sem kell ragaszkodni.

A bakancsos, ki ugyanis navigációs segédeszközök nélkül lódul neki a tíz kilométert vígan verő távnak, egy fényképezőgéppel bőven lehúzhatja a távot. Ugyanis a több helyre kitett térképet elég egyszer lefotózni, s máris megvan az irány, de aki ezt sem szeretné, hát figyelje csak az egész útvonalat végig kísérő táblákat. A profi útbaigazítást a hely jellegzetességei szerint hozták létre. Igaz, hogy nem lehet belekarolni, mint például egy zöld jelzésbe az erdő közepén, hol ötven lépésenként vigyorog ránk, jó felé megyünk. Itt csak az útelágazásokban került fel egy-egy nyíllal ellátott tábla, jelezve a helyes irányt. Persze, akinek van térképe, hasznát veheti, de ettől függetlenül is hozható a táv.

A lakott területről nekilódult az út újra fel a szőlősbe. Egy kicsit erre, majd arra, s lám újra alattunk vannak a házak. Itt már újra elfogy az aszfalt, csak a friss levegő, igaz az emelkedő meredekségének arányában egyre nagyobb igény mutatkozik rá. Mire azonban sikerül újra a tetőn lenni, a központi fűtés is hozza a tőle elvárt komfort zónát súroló verziót, de a kép, mely elénk tárul annyit mond: - Megérte! A település összes háza ott lapul alattunk, miközben a talp alá tolt távolságnak köszönhetően kezd körvonalazódni a falu valós arca.

A hullámvasút azonban nem áll le, újabb ereszkedés következik, immáron ismerős terepre. Jé, erre már jártunk…, - lép magabiztosabban a láb, majd pár száz méter múlva egy komolyabb elágazó, s újra ismeretlenségbe vesző szakasz vagy mégsem? Tétován, egyben kérdőn halad előre a bakancs, majd megkapja a parancsot. Stop! A szemek előtt ugyanis falba vájt pincék képe jelenik meg, akár csak a fényképeken. Nyúlról ugyanis a neten találni lehet szuper fotókat, melyeken az látható, ami ott körvonalazódott. Húúú! Itt kell megállni, s nézni azt az igazi nyúli hangulatot.  Az út mindkét oldalán szőlősgazdák féltett kincsei sorakoztak, méghozzá olyan látványt nyújtva, melyért sokan csorgatjuk a nyálunkat a tévé képernyői előtt is egy–egy film megnézése közben. Igen, a csodás látványok karnyújtásnyira vannak előttünk! 

A szó legszorosabb értelmében ellépegetve indultam tovább a következő kereszthez, mely megtalálása után letértem a kijelölt útról, hogy a Lila-hegyi kilátó látványától részegülhessek. Az tény, a soproni Várhegy-kilátó után talán a legmegkapóbb panorámát itt mérik. Persze nem adják ingyen! A pulzust felpumpáló, lépéshosszat csökkentő szakasz legyőzése után lehet csak mienk. Megéri! Igaz, így az este közeledtére a felhők is beköszöntek a tájra, s a ziháló test sem kívánta az addigra megizmosodó szelet, de azért pár percet fent kellett lenni.

Az óra viszont jelezte, ideje beszáguldozni a faluba.  Ami azonban nem ment olyan egyszerűen. Az már út közben feltűnt, hogy erre a közönyt az idegen szavak szótárába száműzték. Aki ugyanis szembe jött, akár hátizsákos, akár reklám szatyros, akár terepjárós, akár drótszamaras, rendre intésre emelte kezét, mi több, gyakran köszöntek is. Jó volt akklimatizálódni ehhez a körülményhez, s már kezdtem megszokni, hogy aki szembe jön, annak lehet, mi több, illik köszönni. Azt azonban, hogy a nyakban lógó távcső láttán egy ifjú pár megszólít, hogy madarász vagyok-e? Majd a környék útközben látott szárnyasairól beszélgethetek velük, ezzel Nyúl (mivel őslakosokkal volt mindez) még mélyebben beírta magát a szívbe. Amint azonban tovább ereszkedtem, vidám nyugdíjas nénikékkel sikerült szóba elegyedni, kik sugároztak. Hmm! Majd pedig, amikor egy bozótos területen három hangosan csaholó kutyát kikerülve találkoztam egy kedves nyílt úrral, végkép süvegeltem a falu előtt!

A lámpák fényénél érkeztem be újra az utcákra, melyen már csak a kötelező távolság legyűrése volt a feladat. Ilyenkor menni kell és kész, miközben a friss élmények egyvelege keveredik az eredeti helyszín valós világával. Így sikerült a parkolóba érni, majd egy telefon haza, minden oké, egy óra és otthon vagyok. A kocsi motorja szépen halkan felénekelt, a lámpák felcsillantak, s elindultam hazafelé…

Nagy Kornél