Mosolyra fakad a madárbarát arca, ha a víz visszaveszi jogos jussát, s a hóhért visszavezényli a szürke félhomályba. Akkor egy napig minden a régi fényben díszelgett, s olyan volt  mintha minden rendben volna!

Egy hónapja bizakodóan léptem a Lange Lacke földjére, de pillanatok alatt szembe jött a valóság, s sújtott le könyörtelenül. Azóta valaki nyitva hagyta az ég csapját, honnan éltető víz hullt a környékre. Erre a Homo Sapiens kááárogva szentségelt, méltatlankodott, mert nem minden úgy történt, ahogy kénye kedvére lett volna.  Mi tagadás, azért ő sem kényeztette el a rá vizes lepedőt húzó természetet. Na, de azért mégse legyünk ennyire őszinték a saját fajtársainkkal.

Elég az hozzá, hogy heteken át csak esett és esett, ami a megnyirbált optimizmust befoltozgatta. Mi lenne, ha bő egy hónappal később ismét erre a vidékre merészkednék?

Már a parkolótól vezető bekötő úton cikáztak a kérdőjelek a fejemben. Majd jött az első magasles, melyet az érdeklődők áradatában nem másztam meg. Az már ugyanis szemmagasságból is látszott, az egykori tó még most sem hal, hanem nyuszi élőhellyé vált. Sebaj, nézzük meg a múltkori pocsolyát, mi történt vele.

Lám, abba az eső cseppjei örömtáncot jártak, hogy végre találkozhattak a régi barátaikkal. Ők ugyanis nemcsak gulipán, hanem egyenesen gulipánok hasát csiklandozhatták! Micsoda minőségi változás! Az elegáns külsejű tollasok vígan kutattak a számukra ideális mélységű tavacskában, miközben a bíbicek szirénáztak mindenhol. Húúúú! Mintha egy baráti Jbl melletti zenehallgatásból egyenesen a Tomorrowlandba kerültem volna, hova több fellépőt hívtak meg. Például a csőrét nem ritkán kinyitó piros lábú cankót!

Ő egyenesen ott lébecolt, hol egy hónapja még aratásra készültek. Mekkora kivirágzás! No, de felhúzták újra a színpadokat is, hol régi sztárok kaptak helyet.

A belső mélyebb részeken színes kacsák dugdosták szorgalmasan fejüket a víz alá. Közöttük volt az a tollas is, ki a színező első oldalán kapott helyet. Nála még megvolt az összes ceruza, s ő kapta a legélénkebb külsőt. Az üstökös récét már távolról ki lehet szúrni, s illik neki nagyon, de nagyon örülni!

S mivel látszódott a környék további részén is van még potenciál, hát nem időztem túl sokat, hanem lendületesen vettem célba a következő vízgyűjtőket.  Ehhez egy réten kellett átkelni, hol még üdén burjánzott minden, mi a sordély szemének és szájának kedves. Ki is ült örömében egy bokor csúcsára.

Esőkabát nem volt rajta, csak a szemből érkező drótszamarát terelgetőn. Érthető is, hiszen az égből újabb életerő érkezett, kisebb-nagyobb hullámban zúdulva a földre. Idővel sikerült elérni a következő fedett madárvártát is, így újra előkerülhetett a fényképezőgép, no meg egy kis vacsora is.

Talán a vörös vércse is kedvet kapott, majd ő is vadászó üzemmódba kapcsolt. Mit sem zavarva nem messze alatta békésen eltengő, lengő bütykös ásóludakat, valamint bütykös hattyúkat.

Az eső idővel látta, amit látni kívánt és további tájakra vándorolt, maga mögött hagyva a sokszínű madárvilág megtelepedésének lehetőségét.  Ment minden a maga sebzett módján. Idő kell, hogy rátaláljanak az újabb fajok.

Bizakodásra azonban okot adott a szerkők jelenléte. Igaz, távcsővel próbáltam utolérni őket, a közöttünk lévő távolság belecsempészte az a kis huncut elbizonytalanítási faktort. De szerény matektudást felhasználva, s mindent összeadva kormos szerkő névvel illettem azt a hevesen cikázó lényt ott valahol a messziségben.

Az út másik oldalán már jóval könnyebb dolga akadt a távcsőnek. A nagy goda ugyanis – jelentem - épségben landolt. Majd engedte, hogy a háromlábún dorongként feszítő eszköz rá figyeljen és közvetítsen. Most épp vakarózom, majd bambulok előre, s hopp, mit keresnek itt ezek a gólyatöcsök? Haggyatok már békén, nem látjátok, hogy bambulok…

Ilyen az élet kérem, ha víz jut a Lange Lackéba. S a műsor nem ért véget. Újabb hektoliter csapadék érkezett a kerítéshez, melyet ide szántak. Holott kevés dolognak örültem jobban, mint az utánpótlásnak, az idő közben vele érkező este oldalba billentett. Na, mi van, jó volt mi? Akkor oké, de azért lassan haza kellene menni.

Megértem azt, hogy villámáradások elöntenek mindent és kiátkozzák az emberek az esőt.

De ha a puzzle darabokat kicseréljük másikakra, a kép mást fog mutatni.  A szakemberek javasolnak egy-két okos dolgot, viszont ha azokra is csak legyintünk, akkor mit várunk!

Madárbarátként még hasonló élményeket, melyek a „hülyeség korában” felértékelődnek. 

Nagy Kornél