Egy madárbarát naplója

2023. január 22. 14:43 - madarbarat

A vagány Csuszka

Írjuk át (egy – egy nyúlfarknyi történet erejéig) a kirándulás szabályait! El kell fogadni, a felgyorsult világhoz alkalmazkodni kell, s ez alá most besöpörjük a természetjárást! Ezúttal hajítsuk kukába a régi berögzött megszokásainkat! Lássuk, mit lehet kihozni egy instant szituációból.

Ennek szellemében tettünk villám látogatásokat Feleségemmel a Szigetköz útba eső pontjaira. Így történt meg, hogy Halászin a szabadidőparkban pattantunk ki a kocsiból, s dongtuk körbe a területet. Az utóbbi időben komoly ráncfelvarrást hajtottak végre rajta. Két játszóteret már gyerekek sarjba szökkenése óta ismerünk, s idővel a felnőtt részleg is új lehetőségeket adott, a vízpartot azonban nemrég csinosították ki. Elismerően sétálgattunk a rendezett területen, mígnem egy jól ismert tollas tapadt az egyik vaskos fa törzséhez. Mint kopár kőhöz a gyík úgy simult rá. Na, kérem, ilyenkor kunkorodik fel a természetbarát szája.

img_2103.JPG

Holott csuszkával találkozni könnyű feladat, mégis reflexből emelkedik a távcsőbe a markolt kéz a szem elé, s mutatja meg közelebb e tüneményt. A hazai madárvilág igazi karaktere ugyanis minden esetben megcsodálásra érdemes. Az már iskolás körökben is szerencsére közismert, hogy ő az egyetlen hazai csőrös, ki nemcsak felfelé, hanem fejjel lefelé is tud közlekedni. Arról is egyre többen fecsegnek, hogy lakóhelyének bejáratát sárral tapassza be. Viszont adósok vagyunk még több dicső tettének megismertetésével.

Ki gondolta volna például azt, hogy ő az egyik legkorábban fészkelésbe kezdő énekes madár. Előfordul, hogy már február vége felé elkezdi a feladatokat. Igaz, ő nem épít olyan csodát, mint a függőcinege. Csupán a harkályok által vájt, majd magára hagyott odúkba költözik és rakja le tojásait. Annak belsejét sem cifrázza túl. Vékony fakéreggel – ha teheti fenyővel – béleli, majd ide pottyantja tojásait.

Arról sem ejtünk nap, mint nap szót, hogy nem Magellán vére csörgedezik ereiben. A Halászin hernyót kergető lény aligha fog a bakonyi bükkösben nyaralni. Ők akkor értek a csavargás iránti vágyakozás pultjához, amikor az elfogyott. Maradnak hát a helyükön egész évben. Erre persze akadhat tudományosabb magyarázat is, például spájzoló életmódja. Magyarul ősszel, amikor több növényi táplálékot talál, amit meg tud enni, hát elrejti. Akkor miért is csavarogna?

img_2116.JPG

Bármennyire is a kedvenc madarak rangsorának dobogós helyén szerepel e különleges tollas, ezt a tulajdonságát, ha szeretem is, nem követem. Így következő héten egy másik tízperces helyszínről jelentkezem.

 

Nagy Kornél

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr3018031896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy madárbarát naplója
süti beállítások módosítása