Egy madárbarát naplója

2022. szeptember 03. 09:54 - madarbarat

Balatoni kalandok 3/4 Badacsony

Ha kimondod a szót: Somló hegy.  Megjelenik előtted a maga nagyszerű tökéletes voltában. Ha meghallod a szót. Badacsony! Mi jut eszedbe? A hegy olyan szinten fonódott össze a Balatonnal, mint futás a maratonnal. A terep, melynek bejárása szinte kötelező! Mit tehettünk volna mást, hát nekimentünk!

Valamikor, fél hat körül tettük le feleségemmel kocsinkat a badacsonytomaji fő úthoz közeli parkolóba, honnan hamar rátaláltunk a jelzésre, melyet idegenvezetőnek fogadva kértük, vezessen. Ő pedig tette a dolgát. A tájékozódásra innentől kezdve nem volt gondunk! Mesteri munkát végeztek, akár az útvonal kijelölői, akár a felfestői!  Már csak meg kellett mászni a hegyet. A kezdetben szűk utcácskákon keresztül csalt ki az erdőbe, majd amikor már látta, hogy komolyak a szándékaink, hát felhúzta a magassági kormányt és belevágott.

Kapaszkodni kezdtek a cipő barázdái, a vádlik és a combok megteltek vérrel. A szív is sportosabb üzemmódba kapcsolt és a levegőt sem a beszédre pazaroltuk. A fejnek milyen színei lehettek, ezt talán most hagyjuk. Ilyenkor jöttem rá, mégis csak puhány kisalföldi gyerekből sarjadt ez a test. De menni kell, tapossuk a gránitot szüntelen, csak egy – egy fotózással álcázzuk a pihenést, megállást.

img_0842.JPG

Erre kiváló lehetőség az út szélén található modern templom, mely impozáns környezet, emberi léptékkel készült. Igazán mutatósra és kellően XXI. századira sikeredett. Érdemes megállni, körbenézni körülötte.

Azért is, mert a hegy ezzel kalkulált. Tudta, most ki vagy pihenve, és mikor elindulsz, rádob még két lapáttal, tessék, dögölj meg értem! Te pedig, mint egy békés szolga botladozva szuszogsz, olykor bókolsz, máskor nagyobb terpeszben teszed azt, amit kér! De azért persze tudod, miért teszed, mert ő a Badacsony, te meg a rajta mászó. Aki pedig végrehajtja utasításait, cserébe kőtenger látványban fürödhetsz. Mhh! Jó üzlet volt! Megérte!

A hegy derekához érve elindultunk körbe sétálni, hiszen az útikalauzok szerint erre több kilátópont lesz. A megszelídült szélesre tárt utakon könnyedén lehet sétálgatni, csak a leküzdött akadályok gyümölcsét élvezzük minden egyes ablaknyi területen, mely kinyílik és onnan a szem akadálytalanul fut át a következő hegyre. Micsoda kilátás! Pár métercsoszogás és újra. Eddig azért nem siettünk, mert a kaptató miatt nem tudtunk, most meg azért nem akarunk, hiszen ezért jöttünk! Csodálni a csodálnivalót!

img_0861.JPG

De nem csak a panorámák adják a látnivalókat. A kőbányába is érdemes benézni, akár a lábaihoz is odasomfordálni, majd ijedten felnézni, s rájönni, nem csak a csillagászatok során jöhetünk rá, milyen kicsi is az ember. Már egy ilyen túrán is szembesülünk vele, azokhoz a méretekhez képest hangyák vagyunk. De ez olyan jó!

img_0872.JPG

Nem kell játszani, hogy mi vagyunk azok, nem is tudom már mik. Itt az élet valódi törvényei mutatkoznak meg. A sok tonnás köveket olyan jó csak bámulni, az óriási erdőségben olyan jó csak benne lenni és a távoli messziségbe olyan jó csak belenézni. Nem kell itt Rambonak lenni. 

Itt! Nem! Hiszen nincsen rá szükség, de amikor az ámulatból felocsúdva tovább haladtunk immár dinamikusan, hát elérkeztünk ahhoz az ember alkotta építményhez, melyet messzi földön is emlegetnek.

img_0884.JPG

Ott álltunk előtte farkasszemet nézve, mint a Western filmek sztárjai. Néztük, méregettük egymást! Ő nem ismert minket, mi nem ismertük Őt. Ő sem tudta, képesek vagyunk e… Mi sem tudtuk, Ő mire képes. A feszültség szinte tapintható volt! Egyre többen lettek körülöttünk, mindenki látni akarta, most mi fog történni. A Nap ott pislákolt, de már csak fél szemmel mert odanézni. Az este is a környékre ódalgott és ő is várta, most mi fog történni. Már szinte gitározni lehetett volna a levegővel, akkora volt a feszültség.

Egyszer csak elhangzott a parancs a lábaknak! Most! A bujdosók első lépcsőfokára lépett a cipő, melyet a második, harmadik, negyedik, ötödik követett. Kezdődött az öröknek tűnő küzdelem. Lépegettünk egyre csak feljebb, miközben a pulzus gyorsliftbe szállva repült az égbe. Ő már valahol a repülőgépek magasságában járt, mi még csak a Badacsony lépcsőin. Visítani kezdtek a lábak, ezt nem lehet kibírni, de az agy nem ismert kíméletet, menni kell! A szemek kétségbeesetten keresték a lépcsősor végét, de az rémes mosollyal újabb és újabb kanyar után sem hagyta abba. Mintha a semmiből nőttek volna ki csak a mi kedvünkért!

img_0894.JPG

Még egy kanyar és még mindig. A fej már lilán világíthatott, de rezzenéstelenül azt harsogta. Előre! Mire képes ez a test, milyen tudatállapot kell ahhoz, hogy ezt teljesíteni lehet, innen pár nap távolságból megállapítani már nem tudom, de egyszer csak, mint Kolumbusz a szárazföldet, úgy láttuk meg a lépcsősor végét, majd a tetején állva extatikus állapotban valamit makogtunk, és hosszú ideig csak lihegtünk.

Amint magunkhoz tértünk, szembesültünk a helyzettel. A szürkeség egyre nagyobb területekre tette rá kezét. Holott ismeretlen terepen mozogtunk, gond egy szál se. Tökéletesen jelzett egyértelmű utakon, bőséges vízellátással és fejlámpával minden rendben lesz. Emiatt is volt – ha sok nem is, - de egy kis időnk az újabb kilátópontoknál megállni és csak nézni, nézni az éjszakázni készülő tavat. Aki erre jár, ne kilométerre számolja az időt, ahogy az Öreg-Dunánál sem. Ennél sokkal, de sokkal több van a tájban, mintsem csak láttuk. Mint egy nagyítón keresztül a Nap fénye, itt összpontosul a táj valódi volta és égeti bele kiemelkedő emlékeid előkelő sorába és ad értelmet napodnak, hetednek, hónapodnak, évednek, évtizedednek, életednek.

img_0910.JPG

Csupán annyit, hogy este a szálláson mesélitek egymásnak, milyen szép volt ez a kilátás, majd itthon, de szép volt ez a nyaralás. Ősszel, milyen jó volt nyáron, a Balatonon. Év végén, emlékszel még nyáron. Tíz év múlva, pedig de jókat kirándultunk a Badacsonyon. Ötven év múlva, amikor újra erre járunk, emlékszünk vissza, milyen volt 2022-ben. Csupán ennyi a tétje.

img_0930.JPG

Amint azonban a kilátó pontokat magunk mögött hagytuk, az út ismét az erdőbe vezetett. Az egyre sötétedő fák között már nem mindig láttuk, hová is lépünk, ennek dacára növeltük a tempót. Csak úgy hagytuk magunk mögött a kisebb nagyobb szakaszokat. A szemek lassan feladták, maradtak az érzések, no meg a szerencse, talán nem megy ki a láb. A jelzések még közelről látszottak, s mivel így izgibb volt, a lámpa is maradt a hátizsákba. Így értünk vissza a bekötő útra, melyen már egyszer végighaladtunk, így ezt az utolsó szakaszt, csak be kellett húzni. 

A kocsit álmosan találtuk meg a parkolóban, halkan kattant a zár, jelezve, bocsi, ébresztő! Vigyél vissza a szállásra, légyszi! Összeszedte magát, felpörgette a motort és pik pakk már az ábrahámhegyi betonon pihenhetett tovább.

Mi is idővel ágyba kerültünk, de tudtuk, ez csak egy ideiglenes állapot. Másnap ugyanis újabb állomás, a Szent György hegy következik.

Nagy Kornél

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr6517922923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy madárbarát naplója
süti beállítások módosítása