Az elfoglaltságok sűrűségében nem mindig sikerül billentyűzetet ragadni, s betűkben szelídíteni a kint átélt kalandokat. Ezt a sétát azonban kár lenne elnyeletni az emlékezés egyre kopó homályával. Jöjjön hát egy rövid, de említésre méltó történet.

Egy hideg téli napon az ablakon túl hatalmas vattapamacsok kezdtek hullani az égből. Elsőként még csak úgy mutatóban, majd egyre nagyobb tömegben érkezett a száraz nedű. Alig telt el pár perc, s a táj fehérbe öltözött. No, ez kívülről sokkal izgalmasabb lehet! Bakancsba is került két tappancs, s már a kiserdő melletti út előtt toporzékoltak. Igen ám, csak egy fontos kellék meg otthon maradt! Nagy levegő, vágta vissza.

Alig döcögött valamit az óra nagymutatója, ismét a Kiserdő úti Lajta-hídnál csapó kettős hangulatban startolt el a séta. Csak egy valaki nem várt meg, ő pedig a fény volt.  Nem is kell azonban mindenhez világosság, sőt. Van, amit kifejezetten jobb sötétben. Például január közepén rikító napsütésben jártam keresztül-kasul a Lajtát erdei fülesbaglyokat kutatva. Átnéztem minden fát, no meg alatta a köpeteket, de sehol, még mutatóban sem sikerült találni egyet. Később egy szombat délután két természetbarát kíséretében ismét átpásztáztunk mindent, de egyet sem láttunk. Majd, amikor elbújt a Nap, a szürkület karmestere elővette pálcáját és jelt adott a baglyoknak. Húú, húúú. Hallatszott erről-arról, majd kezdődött a menet. Hogy honnan jöttek, fogalmunk sincs, de több mint egy tucat nagyfejű jött elő. Csak úgy cikáztak! Láttad volna, milyen különös jelenet volt. Három felnőtt ember hideg sötét estében leguggolva lapított a folyó partján és örült minden egyes példánynak, mely szeme elé került. Online természetfilm. Nincs is annál izgalmasabb dolog, hol a forgatókönyvet maguk az éjszaka vadászai írják.

Akkor azonban ott kint egyedül indultam útnak, igaz, itt is megvolt az extra fűszer. Az a terep, ahol már ki tudja hányszor jártak a lábak, most a szűz hóban való lépkedés kiváltságát kapták. Hmmm! Annak a finom süppedős fehér szőnyegnek az élményét… Szinte illetlenség felbolygatni. De mégis van benne valami, amitől rá kell lépni, át kell menni rajta.

A táj közben folyamatosan változott. Az este magára húzta vaskos nehéz sötét takaróját, melyet a mellé hulló hó tett légiesen világossá. Ez az, amit ilyenkor érezni kell. Nem gondolkodni, csak hagyni, hogy hatással legyen rád ez az egész. Persze a környék annyira nem hagy elmerülni, hiszen egy baglyot küld kicsippantani a melankóliát a szemedből. Kell ő ilyenkor oda! Csak, hogy tudd, madarakat nézni is jöttél, nem? Amint magába olvasztotta a sötétség, újabb eseménytelen szakasz következett.

Mennyiben másabb egy lipóti magaslesen eltöltött időtől. Holott ott is öröm minden eltöltött perc, mégis ott szinte elvárjuk a vörös gémtől, hogy elénk szálljon be. A barna héjától, hogy a nádas fölött imbolygó röptével szórakoztasson bennünket. Itt viszont pontosan az ellenkezője igaz. Az autóktól eltávolodva, az éjszaka udvarán járva várjuk a dermedt hideg mozdulatlan csendet.

A fogalmat, melyben annyi, de annyi minden benne van. A csend, mely látszólag üres, de ha közelebbről megnézzük olyan, mint egy óriási hosszú tölcsér csúcsa, mely annyi mindent benyelt csak nem látjuk. Ha pedig kíváncsi vagy rá, állj meg a csendben és várj türelmesen. S jönni fognak azok a dolgok, melyek eltűntek benne, s azt hiszed nem is tudsz róla. Ha azonban kellő ideig ismerkedsz a belőle készült eredménnyel rájössz, itt van, és bizony akad meló vele bőven. Lehet mit javítani rajta. Igaz, ehhez őszinteség, bátorság és idő kell, s csak ott teheted meg, hol a csend érték!

Egy kóstolónak viszont egy ilyen séta kiváló! Ne gondold azonban, Kedves Olvasó, hogy itt csak úgy végigsétálgathatsz. Jöhet például egy kvakk is, melyet most, ha lehet, nem fordítanák le emberi nyelvre, mert nem illik. Egy szürke gém ugyanis a parton ácsorgott, s meglátva, hogy közeledek ezzel a kiáltással, üzent. Mindenre gondolhatott, csak arra nem, hogy madárbarát érkezik. Hatalmas testét a levegőbe dobta, majd odébb állt.

Egyszer csak egy kivilágított útra érkezett a test. No, mehettünk volna lassabban is. Ha viszont már itt vagyunk, nézzük ezt az ünnepi ruhát, melyet a város magára öltött. A fekete és fehér, a fény és sötétség valódi örök csatája folyt a szemek előtt. Hmm! Micsoda varázslat! Egy idősebb néni egy hólapáttal kezében kondizott, majd a távolabbi kis lejtős részen anyuka vitte kis óvodás gyermekeit csúszkálni egyet. Idillikus állapot! Mi kell ennél több?

Egy család, mely idő közben szépen lassan összeszedte magát és telefonált, találkoztunk a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyen. Így hát kapcsolók elfordítva, indulás vissza a normális világba.

Nagy Kornél