Üdvözlök minden Kedves Olvasót innen a világ legnagyobb versenyének partvonaláról. Idén is kezdetét veszi az a gigászi küzdelem, mely túlmutat az emberi elme befogadó képességén. Hogy csak így egyből a közepébe vágjunk, elárulom. A Föld minden országából érkeztek résztvevők erre az ultasztikus eseményre. A számok önmagukért beszélnek. Körülbelül kilencezer madárfajból nem kevesebb, mint – még leírni is megdöbbentő – ötven, igen, igen, ötvenmillió madár száll most rajthoz és indul el ezen az egyedülálló, mással össze nem hasonlítható extém kihíváson.

Ide is furakodok a startvonal közelébe, hol leszólítok egy gyönyörűséget.

- Drága gyurgyalag, arra kérlek, áruld el az olvasóinknak, mi célból adtad be nevezésed és miért tolakodtál ide az elejére?

- Tudják kedves szárnytalanok, nálunk más az élet, mint felétek. A természet erősebb kézzel bánik velünk. Amint a nyár lábnyomát elfújja a hűvös szellő a poros útról, a spejzünk lassan kiürül. Az a nyami, melyet a mi begyünk kíván, elfogy. Így az éhezés rettentő vasfogainak csattogtatása elől indulunk útnak.

- Köszi, Gyuri! Hagylak is készülődni!

Micsoda karnevál, micsoda eszméletlen hangulat! Madarak mindenütt. De, amíg nem indul meg a csapat, van egy kis idő a visszatekintésre. Hopsz, el is csórjuk az időgépet. Ahhoz azonban, hogy az első madárvonuláshoz térjünk vissza, hosszú az út! Százötvenmillió évet kell megtennünk! Hmm! Azért ez mán döfi! A dínók fénykorában már létrehozták ezt a „rendezvényt”. Nem semmi. Oké, akkor gyerünk vissza a mába, de még mielőtt teljesen megérkeznénk, szálljunk ki a civilizáció hajnalán és kérdezzük meg az akkori embert, mit gondol a madarakról.

- Héj! Öregapám! Miért van az, hogy nyáron egy csomó olyan madarat látunk, amit télen nem. Mi történik velük?

- Hááát, öcsém, az úgy van, hogy a fecskék befúrják magukat a sárba, s ott vészelik át a karácsonyt. De láttam már olyat is, hogy az éj leple alatt kereket oldottak, s elindultak egészen a Holdra. Mi több! Figyeld ott a kakukkot! Az bizony télre átváltozik és karvaly lesz belőle.

Na, ne hülyéskedj, öreg! Mordulhatnánk rá, de nem tesszük. Hiszen a régmúltban elfogadott tény volt mindez, azonban nem teljesen logikátlanul. Hiszen a madarak éjjel is repülnek, tehát teljes joggal gondolhatták, hogy a Holdon telelnek. Mi több, távcső híján ember legyen a talpán, ki megkülönbözteti a kakukkot a karvalytól. Így nyáron volt kakukk, télen nem. Ebből gondolhatták, hogy az ősszel eltűnő kakukk átváltozik a télen is fellelhető karvallyá.

De térjünk vissza a jelenbe. Újra a startvonalhoz és máris a virtuális tollra kapom az egyik főszervezőt, kit a nevezés feltételeiről faggattam.

- Mindenki benevezhet? Egy fiatal nagykócsag, ki csak úgy a hecc kedvéért csavarog egyet a környéken, az is rajthoz állhat?

- Nemmm! – Mosolyodik el az ősz szakállú. Itt kérem, szigorú versenykiírásnak kell megfelelni. Például nagyon fontos, hogy az útvonal periodikus, azaz oda-vissza történjen. A fészkelő területtől a telelő területig, majd vissza. Holmi csavargók nem állhatnak be a sorba.

Ennyi résztvevő azonban tuti, hogy nem egy féle indítékból köt lábára útilaput. Most beosonok közéjük és erről faggatom őket.

- Villás farkú barátok! Te miért indulsz útnak?

- Azért, mert apám, s anyám azt mondta, menni kell. Egyszerűen belém írták a szabályt.

- Azt tudod, hogy nem mindenkinek ennyire szigorúak a szüleik?

- Persze! Nézz hátra a sor végére! Ott azok a rozsdásfarkúak. Ők aztán marha lazán nyomják. Nem a génjeikben keresik a slusszkulcsot, hanem az időjárás előre jelzésének hisznek.

Képbe volt a fecsi rendesen! De kit látok ott a sorban? Csilpcsalpfüzike ugrál, s melegít serényen.

- Helló Fűzi! Hová lesz az út?

- Mi nem megyünk messze! Leugrunk a haverokkal a Földközi–tenger partjára. Itt van a szomszédba. Na, de, látod ott a kék vércsét, annak már jobban fel kell kötnie a csizmát. Ők már a Szaharán túlra tervezik az utat. A fehér gólyák pedig… Hát ők nagy utazók. Akár Dél Afrikáig is eljutnak. Mi több, kukkerold azt a fekete sapist! Ő a sarki csér. Jól nézd meg! Ő nem tököl! A világ legnagyobb utazója. Becslés szerint évente hetvenegyezer kilométert is képes letolni! Ehhez még hozzá vesszük, hogy akár harminc évig is él, több mint két millió kilométer lesz a szárnya alatt. Ő az igazi nagymester!

Az állat! Micsoda kavalkád, micsoda felfoghatatlan teljesítmények. De, ha már itt tartunk, kíváncsian várom a fehér gólya válaszát. Hogyan lehet ezt így teljesíteni.

- Ez úgy van – szól Kele utódja. Mi nem vagyunk egy ugribugri madarak. Szépen megfontoltan még itthon végig gondoljuk az egész utat, majd megvárjuk, míg kisüt a Nap és felmelegíti a földet, s a levegőt. Erre a termikre a hatalmas szárnyainkkal ráfekszünk és így liftezünk fel az égbe, s ha kellő magasan vagyunk, vitorlázunk tovább. A tengeren azonban nincs termik. Így kikerüljük azt, például Törökország felé.

Húúú, mennyi, de mennyi kérdés jár még a fejembe, de lassan indul az akció, így jobb lesz belehúzni. Oda is furakodok egy tövisszúró gébics mellé.

- Helló! Te milyen stratégiát követsz a vonulás során?

- Én a tölcsérvonulók csapatát erősítem. Azaz mi széles területről indulunk el – mint egy tölcsér – és ez a csomó madár viszonylag szűk helyen tölti a telet. De nem mindenki járja ezt az utat. Vannak itt hurokvonulók, kik más úton repülnek le Afrikába, s más úton érkeznek haza. Majd pedig ott vannak a bakugró vonulók, kik északról érkezve átrepülnek társaik fölött, s tőlük távolabb telelnek.

- Hú, de jó téma! Azt mondod haza! Mért? Hiszen Te alig vagy itthon pár hónapot. Miért mondod, hogy haza, miközben Afrikában több időt töltesz?

- Ez igaz, de itt keltem ki a tojásból. És ahol kikelsz, ott vagy otthon!

- Békén is hagylak, melegíts be az útra!

 Jééé, ott a sorban fura fejű, bóbitás tollasok csoportja virít!

- Sziasztok Bíbicek! Hogy ityeg?

- Helló!

- Micsoda szárnyak, ezzel aztán lehet emelkedni az égig!

- Nincs panasz rájuk! Hagy irigykedjenek a kétlábúak. Igaz, ő is terjeszkedik az égig. Egy tízemeletes ház harminc méternél is magasabb. Az Eiffel-torony háromszáz méter és igaz, még nem láttam, de azt mondják Japánban egy tornyot hatszázharminc méternél magasabbra húztak fel. Ez azonban liliputi ahhoz képest, amit mi teszünk. Mi ugyanis két-háromezer méter magasan hasítunk! Láttam előbb gólyával beszélgettél. Ők ennél még magasabbra, majdnem ötezer méterre emelkednek. De ott a sorban látod azt a fekete-fehér szárnyast. A levegő királya. Amíg a te fajtád az Himalája csúcsait próbálja meghódítani, addig ő kilencezer méter magasra emelkedik, és ott tartja magát a levegőben, és így repüli át a legmagasabb hegységet. Az indiai lúd! Na, de mesélték, hogy egy karvalykeselyű még ennél is magasabbra, tizenegyezer méter fölé emelkedett.

- Ez hihetetlen! Elképzelhetetlen. Ha viszont már itt tartunk, milyen tempót diktálnak?

- Attól függ, ez is ki. Egy elefánt negyvennel, agár több mint hetvennel, nyúl nyolcvannal és egy gepárd százhúsz kilométer per órával is tud menni. Mi?! Varjúk ötvennel, seregélyünk hetvennel és most csüccsenj le, a vándorsólymunk igaz zuhanó repülésben háromszáz fölött száguld.

Mi viszont ez a nagy készülődés? Hoppácska. Kezdődik, kezdődik, kezdődik! Pedig még ezer kérdésem lenne, de jobb lesz kihátrálni, mielőtt elsodor a tömeg. Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat!Tőled is búcsúzom, Kedves Olvasó és biztatlak, amikor lehetőséged van nézz fel az égre, csodáld ezt a lélegzetelállító eseményt, a madárvonulást.

Nagy Kornél