Szigetköz, Lipót. Bakony, Csesznek. Balaton, Siófok.  Erről nem kell többet írni, csak menni és kész. A hétfő délelőtti nap sugarai már keringőztek az Almádi felé bukfencező kerekek abroncsain. Majd jöttek az ismerős névtáblák, s végül egy utca, melynek elején kat, kat. Négy mindenre elszánt turista nézett farkas szemet a tóval. Megyünk!

A hosszan elnyúló szabad strand, ha minden bokra nem is, de ismerősen köszöntött a megszokott túlparti látványával. Bálint sokáig nem is kertelt egy idillikus helyszínen, hol még árnyék is volt, de pancsizó kevés, fakír módjára gázolt bele a vízbe. Amíg mi a jégtábláktól óvtuk, ő már fogvacogva színlelte a hőmérséklet ideális állapotát. S mikor láttuk, nem halt bele a mutatványba, hát utána merészkedtünk. A szigetközi ego nem engedte, hogy a lépcsőn finnyáskodjak, egyből az óvodás kor óta mászott termésköveken át ugrottam vagy inkább tipegtem, ki melyik oldalról nézi a vízbe. Viszont meglepően zsongott ott az élet. Fiunk szinte lábujjai között viháncoltak a lamlik, majd ezt tapasztalva egy nemes hal is tiszteletét tette tőle pár méterre akkora rablást produkálva. Hogy még a halrekesztő záráson is elismerően bólogattunk volna, nem hogy itt! A terített asztalra egy olyan, de olyan madár is kikíváncsiskodott!

A történetcsokor utolsó szálára kerül majd felfűzésre. Elég az hozzá, hogy idővel feleségem is részt vett a csoportos fagyasztóban. Mert megmutattuk!

Most, hogy kiüldöztük a pingvineket a partra, ők már nem fáztak, de idővel mi sem, hiszen a napágyak pont a napon süttették kezdetben magukat, később bennünket.

A part azonban hosszabb, mint a halászi beach, így volt még teendője a lábaknak is, hát munkára fogtuk őket. Lépegettek szorgalmasan, a koktélkészítő és a ice'n'go árusok között. A régi sláger is felcsendült, kukoricát tessék! Itt a friss, forró kukorica! Vízibicikli, meg miegymás. Ahogy az lenni kell.

A part végén bemerészkedtünk a kavalkád fő ütőerébe, hol a kezdetben csecsebecsés izékről szólt minden, majd a hami nyami lett mindenütt. Amit csak kértél, mindent a szádba lőttek csúzlival. Itt kérem olyan falunap volt, hogy ihaj! Na, azért ennél sokkal több. A játéktermes bigyókat már megszoktuk, a subi dubis pizzázót is újra festették már párszor, s azóta is köszöni szépen, jól van. Dodzsem helyett óriási óriáskerék, a vattacukor helyett meg sushi bár. Aki húsz év körüli, az tuti feltalálja magát.

Mi azért kikéredzkedtünk az oldalajtón vissza a partra, hol már padokkal, stranddal és vízívvel várták a felfrissülni vágyókat. De nem ám meleggel? Itt gondoltak a mazoistákra is! S ki a legény a gáton! Vagy persze lehetne más megközelítésből is szóvá tenni a soron következő cselekedet. Előrukkolt a gyermeki én, behúzott nyakkal, már mintha ért volna valamit is, átmentünk Bálinttal alatta. Addig Réka és anya csak kintről elnézően mosolygott.

A móló, mint colstok úgy húzott ki egy utat elénk utasítva, most ennek végére kell járnod! A parancs, az parancs. S már ott is pilláztunk, micsoda más szemszögből látjuk innen a tavat. Hmm! Állni a tóban, látni, hogy mekkora!

Húúú! Mi tagadás, érthetően népszerű látványosság! Volt mellette egy másik csinnadratta is. Valami irgalmatlan erős motorral felszerelt hajó utasait szórakoztatták azzal, hogy rallyztak a vízen. Aki nem tárja fel a tó nyújtotta természet értékeit (amiről majd az utolsó rész fog szólni), valószínűleg szüksége lehet ilyen pótélményekre. Egyben meghökkentőek, másrészt sajnálatra méltók.

Viszont azon szerencsések közé tartozunk, kinek a csend is érték, így a fejben lévő következő program még ott bizsergett, s noszogatott tovább. Az út felénél maradt hát a hátraarc, s a menet. Visszafelé elsősorban a darálás kapta a főszerepet. Le kellett csak zúzni a távot, majd brrr, s mehetünk tovább.

A Balaton tartogatott még egy távolról giccsesnek tűnő momentumot, amire kíváncsiak voltunk.  S hogy hol, az még nem világos, elárulom, irány Világos.

Itt kérem, olyan sétány van, amit ha tévében látnál, azt hinnéd trükk felvétel. Aki viszont kimerészkedik a magas partra, hát!!! Így kerültünk oda mi is. A séta ilyen körülmények között csupán ócska alibi. Ennyi erővel le is csüccsenhetnél. Itt nem az a lényeg mit csinálsz, hanem, hogy ott vagy.

Kezdetben csak páran lézengtünk a terepen. Romantikus Don Juanok és mosolygós gazdik kedveskedtek párjuknak ezzel a helyszínnel, majd ahogy valakinek sikerült lejjebb ráncigálnia a Napot, egyre többen lettek.

Az izzó gömbnek mintha ez tetszett volna, s magától kezdte űzni a játékot. Na, mi lesz, ha még leereszkedett. Hmmm! Még többen lesznek. Na, még egy kicsit! Hűű, ez működik! Azannyát! Ezek jönnek! Majd kitalált egy újabb mutatványt. Fessük be az ég alját aranysárgára! Erre varrjatok gombot! S láss csodás, egy menyasszony és egy vőlegény ünnepi cicomában dongott ki, mögöttük magukat megörökítő kamerással. Ez eszméletlen! Esküvői fotózás csak miattam! Részegült meg magától a Nap! Nagyon nagy sztár vagyok!

Ezzel még nem volt vége! A végére hagyta a csúcspontot. Ő ugyanis egy pillanat alatt magához tért, ha már ennyire népszerűvé vált, legyen egy igazi nagy dobása a végére! Ereszkedett, ereszkedett, ereszkedett! A földből kibújtak a manók, az összes pad tele, a fotósok állványokon exponáló gombon, mint a mesterlövészek várták a pillanatot! Még nem, még most sem, és és ééééés!

A Nap ebben a pillanatban puszit adott a Föld fejének a búbjára. ÁÁÁjulás! Szinte minden madár, bogár, fűszál táncol, ünnepel! Eszméletlen, romantikus, egyben valóságbeli és misztikus! Váááó!

Kész ennyi! Megsemmisül az ember, állat, növény egyaránt. Köszönjük szépen neked Balaton, hogy részesei lehettünk ennek a káprázatnak!

Ezek után olyan kiábrándító azt írni, hogy visszaballagtunk a kocsihoz, beültünk és visszagurultunk a szállásra.

De nem így történt, mert beleragadtunk ebbe a sztoriba, s hiába hagytuk magunk mögött, tovább élt bennünk a történet.