Amikor a nap kisüt és a szél a látóhatáron túl kergeti az esőt ígérő felhőket, egy dolgot tehet a test. Túrabőrbe bújik, és amint teheti éles terepen fog talajt, hogy szivacs módjára szívja magába a hely érzületét.

Húsvét hétfőn pontosan ez az állapot következett be. Így történt meg, hogy ki tudja hányadik alkalommal a nyúli nagytemplom mögötti parkolóban állt le a négy kerék tudván, egy jó ideig most pihi.

Amint a közepes méretű felszerelés helyére került, vidám tengelicek, mint korona díszei ültek fel a téli álmából ébredő fákra. A madáretető szépségversenyének győztesei csapatostul érkezek és csilingelték tele a környéket. Holott a lombozat még csak sarjadzott, az eget kaparó ágakról a kis pöttömnyi tollasok alig látszódtak.

Ellentétben a kémény tetejére kiülő házi rozsdafarkúval. E rigófélét kora tavasztól késő őszig bárki megfigyelheti. Számhámorúban biztos elsők között esne ki.

Ő kiül egy jól látható helyre és tolja könnyen felismerhető énekét. Joggal népszerű is a madarakkal csak kacérkodó nagyközönség körében. Ha macskát lát, jellegzetes riasztó hangjára is érdemes odafigyelni. Akkor mindig drukkolok neki.  Amikor pedig a cirmos látja, oda a becserkészés, kullogva odébb áll. Ezúttal ilyen jelenet nem történt, csak a szokásos, mint egy plakát kirakta magát és szólt, mint egy száz wattos hangfal.

Nem mindenki a területének, revírjének megőrzésével volt elfoglalva. A feszes tartású barna kabátot, világos mellényt viselő énekes rigót inkább a tízórai begyűjtése foglalkoztatta. Ő már akár egy hónapja is itthon lehetett, nem is telelt messze, csak a mediterrán térségben. Ha egyáltalán szárnya alá kapta a levegőt. Ugyanis nem egy példányuk télire is itt maradt. Mivel idén télen nem jártam erre, még megtippelni sem tudom, melyik lehet az igaz. Most viszont lehetett neki örülni! 

Ő sem a mesterlövészektől vett rejtőzködő technikák alkalmazója. Mindenki szeme láttára bogarászott a fűben, mit sem törődve a körülötte csámborgókkal. Pedig nekünk kéne vele, hiszen kevés olyan csoszvadt lelkűt ismerek, ki legalább egy rácsodálkozás erejéig ne kapná el a pillanatot és örülne neki, hogy milyen szép.

A rigó lassan odébb szaladt, követtem példáját, nyakamba vettem hát én is a falut. Hová mentem? Az nem volt tiszta. Igazából sehova. Nyúlon lenni jó, teljesen mindegy, hol.  S mivel egyedül voltam, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy nem adtam célt.

Amerre volt valami, hát arra. S mivel a falu kiterjedése Écs irányában nagyobb, arra vittek a lábak. A nyolcvankettes úton azonban akkora volt a forgalom, hogy érdekesebbnek tűnt lekanyarodni a dombok felé. Meg is lett az eredménye! Egy víg kedélyű csicsörke helyettesítette a karácsonyfa csúcsát. Bár annál hangosabbnak tűnt. Kinyitotta csöppnyi csőrét, melyből, mint egy sebes patak vize, úgy zúdult ki belőle a tavaszi hangulat.

Ő már önmagában gyönyörű a rikító sárga mellényében, de ezzel az énekkel viszont egyenesen lenyűgöző! S akkor még nem beszéltünk röpképéről! Azt tessék megfigyelni!

Akár csak a nála egy lélegzetvétellel nagyobb szintén pintyfélék családjába tartozó, viszont nem vonuló kenderikét. Holott ő ritkábban szerepel az újságok címlapján, legalább akkora figyelmet érdemel! Laikusok akár levörösbegyezhetik is, de csupán annyi köze van hozzá, mint zöld küllőnek a bicikli küllőhöz.

Változatos dallamos énekének örüljünk és annak, hogy sikerült ráakadnunk. Bár az utóbbi időben azért egyre többször találkoztam vele, mégis mindig megállok alatta és csak nézem a hímek díszes ruháját.

Nem mindenki öltözik fel ilyen cicomásan a tavaszi tollasbálba. A házi veréb megelégszik egy barna zakóval, olykor még fehérnek is csak jóindulattal mondható inggel, s kész. A vagányabbak széles partedlit is viselnek. Régebben szegény verebeket eléggé leszólták az emberek, de amióta állományuk lecsökkent, egyre többen örülnek jelenlétüknek.

Figyelted már éber fürge fejecskéjén apró fekete szemeit? Próbáld ki! Mostanság úgy játszom velük, hogy mikor közel érek csoportjukhoz, megállok egy kicsit. Olyan csönd lesz! Majd egy picit eltávolodok, figyelem az időt és az első nagyszájúakat, mikor kezdik újra a társalgást. Nagyon vicces jelenet. 

A madarak társas viselkedésének másik ideális alanya, a seregély. Az ő megítélését nagyban befolyásolja az általunk végzett profitorientált tevékenység. Való igaz, szőlősgazdák körében nehéz angyali színekben ábrázolni, de egy almafás már lehet, hogy tárt odúkkal várná az „önkéntes napszámost”.

Mi több, a higiéniai szakemberek szakirodalmában valahol a jó példák között szerepelne. Az Irigy Hónaljmirigy is szívesen kopogtatna ajtaján, hogy tanítsa meg őket úgy utánozni! Ha egy szempontból nem is, de ezerből biztos, hogy hasznára válna az embereknek is a vele való megismerkedés.

A madárdalos tavasz hangjain utazva a falu utolsó házai közt a tekintet Écs felé kalandozott. A távolban egy ragadozó sziluettjét kirajzolta a magasban. Valószínűleg héja lehetett, ki a környék apróságaira vadászott. S mivel épp jobb dolguk nem akadt, hát a cipő orrai abba az irányba szimatoltak. Hmmm. Nézzük meg, mi van arra!