A nyár már visszaszámolta napjait, mikor a balatonfüredi Tagore sétányon felállított odúkból még mindig harsányan hirdették, hogy az ő pincészetük árulja a legfinomabb borokat a környéken. Ennek a hírnek a hallatára ezrek rajzottak ki a területre és hümmögtek, bólogattak az alkotások megkóstolgatása során.

Egy lény volt csak szomorú a vidéken. A Balaton fölé keveredett széncinege, ki irigykedve nézte a pohárral sétáló tömeget, miközben az ő torka egyre türelmetlenebbül követelte a vizet.  Látták ezt a felsőörsi villás farkú egyesület oszlopos tagjai, kik mellécikáztak és boldogan köszöntötték.

- Szia, másod unokatesó! Szomjas vagy! Miért nem iszol így?

Majd a repülés nagymesterei elhúztak a feje fölött, elé kerültek és zuhanó repüléssel a víz feje búbjához értek, mibe belecsíptek. Így mutatva példát a szomjas madárnak.

- Nem álltam én az első között, mikor az ügyességet és a manőverezést osztották – szólt a cinege.

A füsti fecskék látták, hogy másik ligában játszanak, s mivel nem akarták szegényt cukkolni, tovább suhantak, vissza Balatonalmádi irányába, mert az ottani nádasban már várták a társaik az éjszakázó helyeken.

Cinke lapátolt tovább az ég kékjében szorgosan, miközben a folyadék hiánya még intenzívebben kezdte sanyargatni törékeny testét. Elszántan repült a part felé, mígnem a tihanyi apátságnál őrködő nagy kócsag méltóságteljes szárnycsapásokkal közeledett felé, majd ért mellé.

- Mi a gond?

- Iszonyatosan szomjas vagyok!

- Gyere egy ugrás innen a külső – tó! Imádok ott lenni, belegázolunk és akár bele is fulladhatsz, annyit ihatsz!

- Meddig ér a víz?

- Nekem majd a hasamig, igaz a partja sem túl sekélyes.

- Hmm. Könnyű neked, ekkora lábakkal!  Persze a nádról megpróbálnék inni, de ahhoz már majdnem gyenge vagyok, hogy odáig kitartsak. De azért köszi!

A cinege, nem adta fel, minden erejét összeszedve elszántan küzdötte magát méterről méterre előrébb a tó partjához, majd a köveken landolt.  Reménykedő tekintettel fürkészte a szakaszt, mire a siófoki ultrarepülő verebek landoltak mellette.

- Hello! Mit keresel erre, amerre az vércsét is csak pohárból ismerik?!

- Vizet, vizet!

- Itt van, nem elég ez neked? Hi, hi! Amúgy mi is! Épp edzést tartunk és gondoltuk, itt frissítünk, de ez most úgy néz ki, nem az a hely. Ha bírod, gyere át hozzánk, az óriáskerék melletti sziklák között van egy kis itató, frissítő pancsizó hely. Tegnap egyik madárbarát is ott bámult minket. Valami szigetközi féle. Szóval, ott tuti tudsz inni!

- Fúú, gyerekek, az csúnya messze van, addig háromszor pottyannék a vízbe. Nekivágok a városnak! Majd meglátjuk.

- Rendben, te tudod! Jó utat, vigyázz magadra!

A cinke már szinte kóválygott. Holott a madarak arcán az érzelmek nem látszódnak, az ő kisugárzása már annyira szörnyű volt, hogy ezt már a Nap sem bírta, és inkább átfordult a Föld másik oldalára.

A szürkületben már lassan megbízhatatlanná váltak a madár érzékszervei. Egyszer csak valami csillogót látott az egyik kert füves gyepén. Nem akarta elsőnek elhinni. Közelebb repült, majd lám, egy virágalátét volt kihelyezve, amire vágyott. A tálka szinte ordított! Ide, ide! S már neki is iramodott, míg valaki a sötétből ráfüttyentett.

-  Még ne! Előbb járt erre egy karvaly! Szerencsére nem kapott ki a sorból senkit, de még a környéken lehet. Várj!

- Hálás köszönet kedves idegen!

- Mi a füredi szabadon csobbanj csoport aktivistái, mindig figyelünk egymásra, így megnehezítjük ennek a kampóscsőrűnek a dolgát. Ha már nem vitt el a szomjúság, ő se tegyen!

Pár percig még lapítottak a levelek takarásában és várták a pillanatot. Elsőként nem is ők, hanem a Hold dugta ki fejét a sötétből és adott idillikus hangulatot. Ezt követően merészkedtek elő a madarak és röppentek a műanyag szélére, majd lehajolva csak ittak, ittak és ittak.

A sétányon sem volt ez másként. Diszkrét ingben, vasalt nadrágban vagy üde pólóban és sportos rövidnadrágban közlekedők kezében mind ott volt a pohár, melyből enyhítették a kíváncsiságukat, hogy milyen íze lehet egy olasz- vagy rajnai rizlingnek.  Szürkebarátnak vagy Zenitnek.

Erre a választ akár a Balaton partján, akár idehaza is megtalálhatjuk. Ahogy arra a kérdésre is, miként néz ki egy szomjas széncinege, zöldike, tengelic. Hiszen, aki előtúrja a félredobott virágalátétet vagy a következő bevásárláskor a kert díszeként vásárol egy kacsalábon forgó madáritatót! Az találkozhat velük!

Hiszen ha valamire, ahogy nekünk is, hát a madaraknak is vízre van szükségük!

Nagy Kornél