Egy madárbarát naplója

2023. május 07. 13:23 - madarbarat

Nyúli túra három arca - 3/3 - Az emberek forgatagában

A hely, mely millió emlék őrzője. Nem emlékszem az első alkalomra, mikor erre a terepre vitt a kíváncsiság. Az viszont biztos, hogy dideregtünk itt már tél végi zimankóban, lámpafényes estéken és nyelte már föld súlyos izzadságcseppeket a forró kánikulában.

img_2532.JPG

Most újra a startvonalnál a helyismeret bágyító biztonságában, de a megunhatatlan csodákra váró izgatottsággal lendült újra menetre a test. Erre azonban már nemcsak a kutya, hanem a kirándulók vagy épp a húsvétjukat feldobni vágyó sétafikálók népes tábora zarándokolt. Lassan le lehet szokni a köszöngetésről, a falu személyesebb, bájosabb arca a turizmus oltárán feláldozásra került. Ez a rend és a természetes.

A ruházat és az egész napos túra következményéből adódó különbség kezdetben frusztrált. Mégis egy vasalt nadrágos illatozó közül kilóg az ember fia, de elviselhető mértékben. Sík terepen, negatív irányban. Való igaz, a nyúli pincesoron nincs szükség felszerelésre. Csak elmére, mely felfogja a hely hangulatát. Sétálgatni, nézelődni, néha érkező kocsik elől félreállni ideális elfoglaltság vitathatatlan. Utána azonban egy másik szalonba érkezünk, hol már a természeti elemeknek több szerep jut. Erre már a domborzat is megmutatja magát, mondván, tessék bemelegíteni! Amikor pedig a pulzus három számjegyű lesz és az áhított kilátó elérhetővé válik, a táj feltárja a kártyáit. Tessék! S mint „fehér egér a nullás lisztben” pislog az, ki első ízben szembesül vele. Jó mászás. Na, itt egy kicsit átbillen a különcség mérlege és fizetődik ki a lábak ereje, cipő képessége. Majd a csúcsérzés, s a nagy levegő! Újra itt! Köszönöm! A soproni álomvilágon túl a Lila-hegyi kilátó nyújtja a legmagával ragadóbb látványt, mellyel találkoztam.

img_2535.JPG

Zsebre teszi a bakonyi leseket, sőt még a szomszéd Pannonhalma sem rúghat labdába mellette. Itt háromszázhatvan fokban ömlik rád a gyönyör. Nem tudsz oda nézni, ahol nem szép! Észveszejtő, felfoghatatlan, egyben égbekiáltóan emberen túli. Nem véletlen, hogy mint forró kánikulában, a fagyi szalonban annyian voltunk.

Le is cuccoltam egy helyen, s próbáltam betelni a látvánnyal, mígnem az egyik szomszéd csoport távcsövét próbálta használni. Láthatóan nem rutinból. Gondoltam segítek nekik és megmutattam rajta pár beállítást (élesség, dioptria különbség, nagyítás megválasztása, mivel változtatható volt). Hálásak voltak a segítségért. Elkezdtünk beszélgetni, majd lám a kislányuk hátizsákjából előkerült egy madárhatározó is, majd kiderült, az egyikük ismer is. Téma volt bőven, hamar el is szaladt több, mint fél óra. A Nap lassan eleget látta már a vidéket is, árnyékainkat megnyújtotta. A nagyérdemű otthon kívánta elfogyasztani a vacsoráját, így szépen mindenki leszállingózott. Egyedül maradni a kilátóba milyen érzés! Egyszerre megszokott, másodszor megunhatatlan. Persze, öröm megosztani mindenkivel ezt az élményt, de az igazi, amikor ketten vagytok.

img_2539.JPG

A táj és te. Akkor jön át a lényeg! Hmm. El is nehezültek a lábak, s jó ideig nem követték az előttem haladókat.

Van viszont az a pillanat, amikor a lépcsők felé kell csoszogni, az elme csak azzal vigasztalódik. Ahogy az már évek óta lenni szokott, nemsokára találkozunk! Földet érés követően lódultak a lábak, tették a kötelezőt, mígnem két vidám kuvasz nem járt arra pórázon.  Az a közvetlenség és nyílt odafordulás, mely főleg az egyikben lakozott, muszáj volt lebarátkozni velük. A fiatal energikus gazdi is ezt az értékrendet vallotta és szívesen vette fel a kontaktust. Mesélte, hogy évente majdnem minden nap legalább egy hét kilométeres kört tesz a társaival, de ünnep lévén ez aznap a második. A séták során nem egyszer betéved más telkekre is, hol szintén szívesen osztozik mások gondolaival. Igen így is lehet élni! Őket elhagyva egy apuka fotózott, s mivel egyfelé mentünk, hát vele is sikerült elbeszélgetni, egészen a kocsijáig.

img_2543.JPG

Onnan még két kilométerre lehetett az addigra kikristályosodott célom, így kezdődött a megszokott darálás. Millió élénk élménnyel a fejben az ember már nem vágyik újabbakra. Szürkült is, az ismerős utcák is már suttogták a hazafelé vezetők dalát, mit volt tenni?

img_2546.JPG

Tenni a kötelezőt, egyik lában lódítani a másik után, majd a másikat az egyik után és így tovább. A kocsi már megszokott leharcolt állapotban fogadta be gazdáját, majd ő is tudta, irány haza.

Mit lehetne még mondani egy ilyen tartalmas nap után? Semmit, hasonló élményekben gazdag húsvétot, nyarat, karácsonyt, évet kívánok Neked is, Kedves Olvasó! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr4718110478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy madárbarát naplója
süti beállítások módosítása