Egy madárbarát naplója

2018. december 30. 17:18 - madarbarat

A tatai turistautakon túl

Ha valaki a Dunántúl egyik legkellemesebb városába érkezik, természetesen az Öreg–tónál, a várnál, és ha szerencséje van, akár a Cseke-tónál köt ki. Festők ecsetjére kívánkozó területek méltán vonzzák oda a turisták ezreit. Az ékszeres doboz alján azonban akad még egy két olyan terület, mely az ismeretlenség fátyla alatt lapít. Nem itt rendezik meg a méltán híres Víz, Zene, Virág mulatságot, a török sem ostromolja a Patara fesztivál keretein belül és még a Vadlúd Sokadalom madarász versenyzői sem léphették át annak határát, hogy innen szerzett megfigyeléseikkel is gyarapítsák a listájukat. Melyik ez a hely?

Történetünk egy október hétvégi szürke esős napban startolt, mikor családunk háromnegyede Tatabányára indult. S mivel épp kéznél volt két távcső, valamint egy fényképezőgép, ha már így alakult, a belváros felé kacskaringóztam. A négyemeletes házak környékén pihent meg a négykerekű, innen a Jávorka Sándor Iskola mellett elkutyagolva vette kezdetét a séta.

img_1564.JPG

Alig, hogy baráti jobbot nyújtott a táj, máris egy madármegfigyelő torony kandikált ki a területről. Buzgó kíváncsisággal falta a bakancs a lépcsőfokokat, majd mire fölért, a szemek megnyugodva vették tudomásul. Megérkeztünk! Itt vagyunk! A Réti-tó tanösvény. Futott a szem a víztükrön, örült, hogy újra ilyet látott. Mint egy izgatott vizsla orra úgy kereste, kutatta, hol lelhet valamit, s lám egy csapat vidám kacsára akadt. A tőkések ott bandáztak a nádashoz közel. Jé és ott középen? Egy búbos vöcsök pár ringatózott. De megváltozott ez a rész, mióta több ezer napja utoljára erre vitt a láb. Nem is volt még ennyire kiépítve. Most viszont élni kell a lehetőséggel! Gyerünk, nézzük meg milyen lett!

img_1567.JPG

Nem kell annak kényelmes bakancsot húzni, ki erre téved. A távolság minimális. A teljesítménytúrázók elkerülhetik, a környék a természetbarátok szabadtéri múzeuma. Ezt a helyet nem a vadító tájak, hanem a mindent átitató vizes élőhelyek hangulata miatt érdemes felkeresni. Belecsöppeni egy olyan világba, ahol a színes kép valamennyi elemének harmóniája fogad. Ahol a csivitelő verebeknek pontosan annyira helyük van, mint a tó partján vadászó nagy kócsagnak, valamint a fejünk fölött elhúzó danka sirálynak. Egy hely, hol a nád barna, a fű zöld, az ég és a víz kék.

img_1575.JPG

Ebben az egészben szépen bele illesz. Azzal is, ha például tízféle madarat ismersz, de azzal is, ha százat. A tó körbejárása nem egy erőpróba, nem is találsz rajta sok tízezer ludat. Ha viszont szeretnél egy jót sétálni vizes élőhelyen, akkor itt a helyed! Akkor örülni fogtok egymásnak!

Például akkor, amikor a tó szemközti oldalára érsz és a stégen lesétálsz, majd séta a parton, nézni a nádat, valamint azt a kis örvényt, ami a ház mellett fut el, s dobja oda neked a labdát. Ismered a kérdést, arra mi lehet? Jól van na, játszunk egy kicsit ilyet és hopsz, máris belevitt a málnásba, s  következő, majd azt követő kanyarnál veszed észre, lassan vissza kellene fordulni.

img_1577.JPG

Van miért, hiszen a lábad alatt őszi rózsák rikkantják el magukat. Hejj! Rám ne lépj! Ki is tudna egy ilyen bájos virágra helyezni súlyos tappancsát. Nyersen fogalmazva bűn lenne. Egyből szlalom pályává alakul a terep, s ettől kezdve már nemcsak a vizet, a légteret, hanem bizony a gyepet is lesed. A tatai madarászok azonban nem bíztak semmit a véletlenre! A játékos kedvű kukkerosoknak egy paravánt húztak, mi mögül a szó leghuncutabb értelmében megkukkolhatod a madarakat. Természetes, hogy ki kell próbálni és máris az egyik résen át pásztázik a két szem. Hmmm, jó kis móka! Köszönjük!

img_1589.JPG

 A terep azonban még tartogatott egy nagy dobást! Az utolsó szakaszt, az ős nádast. A hely, mely úgy szippantja be a kalandort, mint korty vizet a Szaharán átkelő. Egy ugrás és már bent is vagy.

img_1591.JPG

Ezután jöhet a darálás. Nyomod, küzdöd magad előre, s próbálsz kipislákolni a sűrűből. Hol van a cél? Az útra azonban nyugodtan rábízhatod magad. Engedd el az állandó kontrollt és hagyd, hogy ő vezessen. Ez mindenkinek jobb így. Te nem parázol, őbenne pedig nem teszel kárt. Hidd el, kettőtök közül neki van nagyobb helyismerete. Nincs más dolgod, mint sem követni, amerre orrodnál fogva vezet. Cserébe megadja a nádasban csörtetés minden izgalmát.  S mielőtt még Hany Istókká válnál, újra eléd lép a madármegfigyelő torony, majd arcodba mosolyog, kérdezi. Milyen volt?!

Idővel egyre kisebb és kisebb lesz mögötted a képe, majd mire újra műútra érsz és elveszi tőled a messzeség. Ennyi, hát erről szólt egy séta a Réti halastavakon.

Az a könyörtelen kíváncsiság, valamint az itt átélt hangulat, no meg az előre eltervezett program felteszi a kérdést. Van egy szabad óra a sötétig, végére jöhet egy kis desszert?!

img_1602.JPG

Lám már fentről láthatjuk újra az egészet a naszályi Erzsébet-kilátóból. Az internet szerint kocsival is elmehetünk a lábáig… Persze, bárddal is szelhetünk almát. Nem mindig érdemes. Hagyjuk csak a műút torkolatában az autót, pár perces sétával simán felkereshetjük, s így van időnk felkészülni a látványra. Hiszen ugyanis, amit a felérkezés pillanatában kapunk… Nem hagyományos látvány. Objektív értelemben jó indulattal közepes. Aki viszont tudja, hogy mi zajlik a lába alatt, na, annak kerekedik ki a szeme, hiszen legendás Ferencmajori halastavakat pillanthatja meg, méghozzá egyszerre többet! Hmm! Itt kérem virágzik a természetvédelem!

img_1605.JPG

Gyűrűzések nonstop, oktató tábor! Itt meg lehet tanulni madarászni! Ezzel a képpel zárult ez a kis kirándulás is, Tata udvarában, hol öröm madárnak lenni.

 

Nagy Kornél

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr614523382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy madárbarát naplója