Egy madárbarát naplója

2018. november 11. 12:24 - madarbarat

Ahol a Bakony parancsol!

Üdvözöllek, Kedves Olvasó egy újabb történet kapujában. Ne haragudj a címért, hogy csak ennyire visszafogott lett, de nem illett volna egy valósághoz illőbb címmel kezdeni. Tudom, ez csak pitypangot simogató langyos szellő ahhoz képest, amit a következő sorokban tapasztalhatsz. Eljött az idő egy igazi tökös, kőkemény történethez! Ha van kedved, gyerünk!

 

Van egy hely a Bakonyban, melyhez fel kell nőni! Szerencsére többször jártam már ezen a szakaszon, emiatt megvártam a gyerekeket, míg elérik azt a kort, melyben már farkasszemet tudnak nézni a környék legveszedelmesebb vidékével.

 img_1120.JPG

Történt egy bűvös szombat reggelen, hogy családom alig sejtve valamit becsüccsent a kocsiba és Csesznek parkolójában ugrott talpra. Menet közben azért csepegtettem némi infót a környékről, így lelkesen gyújtottuk be a rakétákat és a szokásosnál is nagyobb izgalommal fordultunk rá a Kő-szurdokba vezető útra. Már a küszöbön túl látszott, itt ez nem az ebéd utáni sziesztázás helye. A hangulatosan egyre beljebb sikló ösvény mutatta, ide már a túrázókat várják. Amint ráléptünk a kígyóra, észrevétlenül megmozdult és haladt beljebb és beljebb. Ősz is tiszteletét tette már a tájon, imitt-amott átrendezte maga kedvére a terepet. Elsőként a falevelek egy részét pingálta, máskor pedig a bőséges csapadék nyomait csúszkálva emlékeztünk meg róla. Egyszer csak azt vesszük észre, óóóóriás falak merednek fölénk. A terem buráját! Húú!

 img_1137.JPG

Bekerültünk a hegy gyomrába! Mint egy apró szezámmag a strucc beleiben - pilláztunk erre-arra. Igaz, volt is mire. A Bakony mészkő satui fogságába mentettük az irhánkat, miközben innen-onnan láthatatlan szemek kémleltek mindenütt. Volt, aki azonban nem adta meg magát a gigászi erőnek. A távcső képében apró vaskarikák mutatták, itt bizony sziklamászók öltöttek nyelvet, s küzdötték fel magukat a függőleges falon.

 

Mi erre nem vállalkoztunk, inkább a fű alatt kislisszantunk és vettünk mély levegőt. Ez is sikerült. A Kő-árok vége felé ugyanis már baráti jobbot nyújt, szinte gratulál, hogy ügyesek vagytok, megcsináltátok. Így találtunk rá a pihenőre, hol kidobtuk a vasmacskát, majd az energiát tekertük fel száz százalékra. Inni is kell ám, mert lesz, amikor nem lesz időd! Ez ugyanis még csak köszöntő volt! Jöjjön hát egy laza kis átkötő szakasz. A pihenés nyugodt hangulatában libegtünk át pár ezer méteren, mely előttünk állt. Itt lehetett beszélgetni, nézelődni és még minden gond nélkül levegőt venni is!

 img_1164.JPG

Azonban ez a rész is elfogyott, s ráfordultunk arra a helyre, mely nem kért kegyelmet. Az út, melyen nincs párbeszéd! Itt Ő utasít és te táncolsz. Pontosan úgy ahogy, és amit mond! Jöjjön hát családostul első ízben az Ördög-árok.

 

Az előszobába érve már kisebb-nagyobb játékszerek megmutatták, miről lesz szó. Laza patakos átkelős részekkel incselkedett a táj, hol száraz lábbal gond nélkül átkelhet a kalandor. Menjél csak, menjél - suttogta, miközben a szája sarkát kicsit fintorította. Mi pedig, ahogy illik, tettük a dolgunk.

 img_1194.JPG

Idővel azonban a kövek megnőttek, a patak meghízott és választhattunk. Vagy az úton nyomjuk tovább vagy a mázsás köveken bukdácsolunk át. Feleségem kellő higgadtsággal az utat, míg mi természetesen a másodikat választottuk. Igen ám, csak közben lassan kevés lett a lábhossz és a sziklák is egyre csúszósabbak és nagyobbak lettek. Hahó! Kezdődhet a móka? Kérdezte a Bakony, de a választ nem várta meg!

 

Mint a gomba nőttek egyre nagyobbra a sziklák. Persze nem szép sorban! Egyik erre, a másik arra! Ezért szeretünk téged! A szem és a láb próbált megfelelni az elvárásoknak. Nem ment minden egy löketre. Meg-megállt a test, s rakta össze a képet, most merre, hogyan? Azonban a lábunk között iszkoló víz nem törődött ezzel. Egyszerűen átadta magát a hangulatnak, hol diszkréten sikított, hol locsogott, szaladt egyre sebesebben. Piszkosul élvezte! Látszott rajta! S ahogy a családunk ifjú tagjait néztem… Hát arcukra ragadt a mosoly! Itt van, kérem élő egyenes adásban az élmény!

 img_1214.JPG

A természet azonban fordított még egyet a kapcsolón. Oké! Dönts! Vagy jössz be velem a zúzóba vagy kiszállsz a parton?! A várt választ kapta. Vele mentünk. Neki a sok tonnás sziklának, mely úgy robbantotta szét a vizet, mintha porból lett volna. Aztaaa! Ez már… Felkötöttük a gatyát és komoly összpontosítások által sikerült leküzdeni az akadályt! Bálinton láttam, ez már nagyon, de nagyon tetszett neki. Meséltünk is, húú ezt megcsináltuk, de halkan odadurmoltam. Jön még a gát! Milyen gát?  Érkezett egy kérdés, melyre nem sokkal a patak válaszolt.

 

Képzeld el Kedves Olvasó, átvergődtél számtalan legyőzhetetlennek tűnő akadályon, azt hiszed minden oké, lassan csendesedik a táj, egyszer csak elfogy előtted az út. Nincs semmi. De semmilyen semmi! A patak a lábad alól kifolyik és egy gigantikus földrengető monstrum állja az utad. A kő, mely minden eddigi feladaton túl tesz. A gát! Amint át kell menned! Egyben megremegtető, egyben egy adrenalin bomba. Mintha jól homlokon nyomtak volna. Tessék! Itt vagyok! Csak Ő és te. Semmi több, de semmi kevesebb sem!

 

Itt kérem, tényleg oda kell figyelni. Nem mindegy hova lépsz és hogyan. Leguggoltunk és kezdődött a test és a küzdelem. Az idegszálakat a Bakony feltekerte és ezt pengetve játszik rajta. Hogy ezt valaki élménynek vagy büntetésnek éli meg, már más kérdés. Itt azonban nem lehet gondolkodni csak azon, hogy hova teszed azt a csöppnyi lábat. Ezt pedig a táj mondja meg. Befogja csuszalesőd és rabszolga módjára ugrálsz neki. Figyeled minden óhaját, azonnal teljesíted minden kívánságát.  Izgulsz, lihegsz, elefánt nagyságú izzadtságcseppek zuhannak le rólad és folynak rá az amúgy is csúszós sziklára. Remeg a lábad, zakatol a fejed, minden porcikáddal csak őt szolgálod! Miért is?!

img_1234.JPG

Csupán azért, hogy legyen oly kegyes és nagylelkű engedjen át a gáton! Ééééééés, sikerül! Leér a mászó, fejében még hömpölyögnek az érzések, néz vissza, miként csüngenek még a drótokon és fémlépcsőkön a család többi tagjai. Bálint lubickol az katarzisban, s látszik, hosszú órákig el lenne ebbe a valamibe. Réka csendesebben, de ő is kitartóan csimpaszkodik mindenben, amit csak el tud érni. Feleségem a szolidabb utak barátja, ő inkább csak túl akar lenni rajta, minél gyorsabban.

 

Megvan! Újra egyben a család! Mi ez, ha nem igazi közös kaland!

 img_1239.JPG

Az óra azonban nem engedi a lelki simogatást, a tájon való szem legeltetését, mint ajándékát az erőfeszítésnek. Van még előttetek sok ezer méter. Józanít ki kíméletlenül. Ott fent pedig a Nap nem világít örökké! Tedd a dolgod! Gyerünk! Indul is a megviselt sereg, igaz az Ördög-árok okoz több-kisebb akadályt, apróbb átvergődést. Majd jön a kereszteződés, mely rövid frissítő követ és az óra, majd tempó beállítása. Itt bizony nyomni kell, a sötét nem tréfál. Lódulnak a lábak, zabálják magukba a távot. Egy-két kilométer, huss. A terep azonban ennél rafináltabb!

 img_1246.JPG

Mivel látta, hogy bizony van esélyünk az éjszaka karmai közül elmenekülni, bammm! Odavág egy olyak kereszteződést, melyből tíz perc, mire kikeveredünk. Erre nem jó, nincs jelzés. Arra megint nincs. Akkor merre? Jó játék ez, csak miközben a csillagok fenik rád a késüket… na, akkor izgibb… Megvan! Sima ügy! Nyomjuk tovább szorgalmasan, kellően feszített sebességgel, mígnem egy újabb elágazó. Azt a kutya fáját!

img_1258.JPG

Eljön az idő, amikor nem az órát, hanem azt az izzó gömböt nézed, ami csak reméled, nem pottyan csak úgy bele a Horizontba. Szólítgattuk, kértük, könyörögtünk neki, hogy világítson még nekünk addig, míg ki nem jutunk a mese világból. A természet azonban, ahogy az lenni szokott, ismét gavallérként viselkedett, ahogy az egész út során. Belecsempészte azt a mérhetetlen mennyiségű izgalmat és tömény kalandot, melyet egy ekkora út során bele lehet tenni. Viszont mindemellett úri módon megadta a lehetőséget, hogy karolás nélkül kijussunk a birodalmából.

 img_1265.JPG

A Földet súroló Nap sugarai már a szántóföldek között értek minket. Ilyenkor áll helyre a béke a szervezetbe. Az utazó sebesség újra a komfort zónába csökken és az ismerős út is már a biztonságot sugallja. Idővel a falu egy sóhajtásnyira, egy ugrásnyira, egy karnyújtásnyira került. Nem sokkal autónk képe is kirajzolódott, majd amikor pedig benne ültünk, akkor hittük csak el igazán, hogy sikerült felnőni a feladathoz és teljesítettük a távot.

                                                                                  

Nagy Kornél

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://madarbaraat.blog.hu/api/trackback/id/tr4714365637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PIER 2018.11.12. 18:27:06

Férfi ilyet nem ír!Lehet a természet szépségét felnőtt, épeszű, gondolkodó ember módjára szeretni, de ez csak egy meleg jellemmel megáldott paprikajancsi ömlengése aki kiszabadult a panel 8.emeletéről.

madarbarat 2018.11.12. 19:43:00

Tisztelt Pier! Ön így gondolja, én pedig nem. Úgy gondolom, ez így van rendjén! A lényeg, hogy szeressük és védjük együtt a természetet! Üdvözlettel: Nagy Kornél
Egy madárbarát naplója